A négy elem

Esőben, szélben, zúzmarás télben,

láng nyelve táncol, piros szín fényben.

Pattog és izzik, melege vidít,

lám ilyen a tűz, mely megvidámít.

Tikkasztó meleg, gyöngyöz a homlok,

tapadó ruha, fárasztó gondok.

Nem fog az agy, a légzés is kihagy,

a víz hűsében ismét magad vagy.

Levegő nélkül nincs léted, élted,

miként a víz, úgy kell az tenéked.

A föld terem, majd egykor betakar,

mind a négy elem, lám élni akar.

Tóth Lászlóné Rita
Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Két idegen

Két idegen,  két szomorú árnyék.  Férj és feleség.  Két különálló világ.  Csak ülnek szótlan,  ugyanabban a szobában,  egymástól néhány méternyi távolságban.  Ülnek némán.  Nem beszélnek.  Hallgatnak.  Köztük korlátok húzódnak.  Magányosak.  Mindegyikük önnön magába 

Teljes bejegyzés »

Kihűlt kályha    Romos házban  potyogó vakolat.  Megrendülve  nézem a falakat.    Valaha élet lüktetett a kályhán,  jövőről szőtt álom énekelt a lángján.    Most

Teljes bejegyzés »

Csak, mint a víz   Egyszerű szavakkal szeretném mondani , ha valami fáj bent,  vízként feloldani .   Búvó patak útján előre, előre, át a

Teljes bejegyzés »

Ébredés   Halvány zöld ereken átsüt a napsugár , tavaszba borulva minden a szépre vár.   Friss illat . Újra él gyenge, ringó levél, halott

Teljes bejegyzés »

Smaragdfa   Halvány lila rebbenő szirmaid együtt mozdulnak emlékeimmel. Mintha egy régi kert rég kivágott fáját simítanám félve kezemmel. Mindegyik fa az az egy már,

Teljes bejegyzés »

A pad

Alábbi írásom az Irodalmi Rádió Ágra hulló arany című tavaszi antológiájában jelent meg.   A közparkban, a kerek díszágyás és a platánsorral szegélyzett sétány között

Teljes bejegyzés »