Örök idő

Fiók mélyén sok ritka kincs,

amit feledés ostromol.

A fényben minden történet

ismert részeire bomol:

itt-ott szomorúság suhan,

öröm szikrázik valahol,

majd mind lecsillapodik és

helyére visszavándorol.

 

Az idő zavartalanul,

jól ismert útján araszol,

érdektelen, hogy belőle

ki, mire, mennyit pazarol.

Tervek, vágyak zavarában

mindent egymaga birtokol.

Megszületett döntésekből

egy-kettőt visszaigazol,

ártatlan tévedésekre

a maga módján válaszol.

 

Néha egyszerűen úgy dönt,

mindent a helyére pakol,

vagy mint egy százhúrú hárfa,

egyetlen dallamba sodor:

végtelen medrében futnak,

felettük kavarog a por,

és az idő csupán halad,

mégis úgy érzed, változol,

de csak napok kergetőznek,

rajtuk ismeretlen rend honol,

mindig örök-változatlan,

minden olyan, mint bármikor:

fény csillan egy esőcseppen,

szélben egy emlék dala szól,

falevelek ringatóznak –

angyalszárny lebben valahol…

 

Feletted ugyanaz a nap.

Felettem ugyanaz a hold.

Képíró Angéla
Author: Képíró Angéla

Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Versek
Ivántsy Gábor

csillagnéző…

  …onnan is tudhatom, hogy őszinte vagy, hogy énekelsz-e magadnak mellettem. meg, hogy vagy-e önfeledt, meg vidám, táncosmadár, borús felhő, nap-hold,  meg mindenféle természetű természetdarab.

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Pedig…

Rózsa Iván: Pedig… A csúnyák általában irigyek a szépekre; A félig sem selejtek pedig a készekre; A buták többnyire utálják az okosokat: Pedig tanulhatnának tőlük

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Az élet élvezete

Rózsa Iván: Az élet élvezete Hallgatom a zenét, és közben elgondolkodom: Kiváltságos vagyok, hogy ezt így hallhatom?! Nem mindenkinek jó a füle, a hallóképessége; Van,

Teljes bejegyzés »