Boldogok a tiszta szívűek…

Boldogok a tiszta szívűek,
mert meglátják az Isten

Bár a szem gyakran vibrál,
pillantása dermedten csapong
A kiterebélyesedett emberi vágy
értetlemül tülekedik egyre jobban
A világ sokrétüsége , s értetlensége
harmadik kezeddel, melynek a lélek dirigál
az Isten felé fordítja fejedet
A filozófiák lassan népszerűtlenekké válnak
a szivek megtisztulnak és boldogságra vágynak
A kérdések csak felkiáltójelek maradnak
a válaszokat a a Biblia sorai adnak
ahol mámoros energiák felszabadulnak
s élted buktatóin irányt mutatnak
Akkor holnap, holnp már frisebb lesz a hajnal,
kékebb lesz az ég és fényesebb a nap,
Holnap, holnap majd tágulnak a szférák,
s kinyílnak a sápadt csillagok ködfüggönyei is,
hogy mikor küszöbükhöz érek, hát befogadjanak,
és megláthassam Istent elé borúlva

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

0
Megosztás
Megosztás

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Az idő végtelen tengerén

Az idő végtelen tengerén, feltűnt egy vitorla: vászon, remény, s a hajótörött árboc-csonkba kapaszkodva, csak erre várt, hullámokkal viaskodva… …egykoron magányom sós ízű tengerén, hánykolódtam

Teljes bejegyzés »

A 17. tükörkép

Anyai nagyszüleim háza Adorjánházán állt, a Marcal mentén. Gyerekként persze nem gondoltam arra, hogy egyszer majd minden részlete fontossá válik. Akkor egyszerűen a nagymamáék háza

Teljes bejegyzés »

Giuseppe

Giuseppe csak ül. Ül, nézi a vizet, élvezi, ahogy bárka ringatózik a vízen. Nem durván, nem nagy kilengésekkel, csak úgy kedvesen, ahogy a várakozó halászbárkák

Teljes bejegyzés »

Mementó

Ahogy a csepp csobban, és a csend szétrobban, mert lehull a vízatom, és koppan a talapzaton, úgy jajdul fel a tudat, mikor fájón rámutat, hogy

Teljes bejegyzés »

Sárga-barna

Lucskos avarban járda se látszik, egy lány áll zavartan, látom, hogy fázik. Arany haja csillan a fényben, ideje mennem, nem szabad néznem. Zsíros iszapban, kiskutya

Teljes bejegyzés »

Eljött újra

  Itt van az ősz és szebb, mint eddig valaha, Belepi az erdőt cinegék kacaja. Bukfenceznek a levelek, egymást váltják, Kizárt, hogy ezt valaki ne

Teljes bejegyzés »