Már csend van,
nem gyötör a vágy.
Már csak csend van,
a magány sem fáj.
Néha még talán hallok egy hangot,
s felvillan egy mosoly egy arcon,
kísérteties bizsergés,
mit egy-egy emlék, felém sodor.
Egy kéz érintése a bőrön,
mint bokrok alól hallható apró zizzenés,
élénk mégis oly komor.
És ha néha meg is látnál az utcán,
én arról mit sem tudhatok,
megtalál egy érzés,
mi lelkedig hatol,
mit akkor érzel,
amit csak én okozhatok.
Már csend van,
és már többé nem hiszek,
szép emlék maradsz csupán,
mit magammal viszek.
Author: Vallyon Miklós
1975-ben születtem Szolnokon, Egy kis faluban nőttem fel, majd innen sodort az élet az ország szinte minden irányába. Egy időre külföld is részese volt az életemnek. Jelenleg is Szolnok mellett élek. Az irodalom, az írás, a versek mondhatni mindig körülöttem forogtak. A versek írása igazán a 90-es évek második felében indult nálam, majd valamiért ez a folyamat megszakadt. Az utóbbi években kezdtem újra írni, és írok szinte folyamatosan.
Egy válasz
„Már csend van,
és már többé nem hiszek,
szép emlék maradsz csupán,
mit magammal viszek.”
„Mindig van új és újabb, csak várd a csodát, de soha se mondd, hogy nincs tovább!” – énekelte Hernádi Judit. A boldogságról nem szabad lemondani, mert egyszer úgy is mindennek vége lesz. Akinek nem kellünk, az nem érdemelt meg bennünket.
Szeretettel: Rita