Testamentum
Örök idők közel távol
Felhők felé szárnyalás.
Táguló világomban
záruló, őrült rohanás.
Sóhaj váltotta remegés,
Gyönyört zúzó lebegés.
Remény imádott estének
Feledett kedves zenémnek.
Horpadt szivárvány egészen.
Zakatolt lelkem merészen.
Lehet ez vége mesémnek?
Hittem, haltam elégszer.
Sáros fák utamban, félek.
Ez életem kudarca? Élek,
de mi végre, fázós mérgek
asztalon, tányéron elférnek.
Fehér, ősi világok, teremtés.
Ami összeköt, azt el is feledés.
Aranyfonal maradt az egekben,
Vele menekültem, de letettem.
Szembogaram csillaga tűzben.
Hallhatatlan énekem immár űrben.
Utolsó pillanatban is a neved betűzve.
Soha, soha a vereséget el nem tűrve.
Belekiáltom némán a folyóba,
Révész csak néz rám, a Manóba..
Láthatatlan könnyem cseppen hajóba.
Itt is csak téged szeretlek, valóban.
2025.02.07.
Author: Horváth Attila
Sziasztok, Horváth Attila, az Irodalmi Rádió szerzője. Voltam, vagyok, leszek.. Mindent csak Érte teszek. Élet, Szerelem, Érzelem, Vágy, Elfogadás. Itt és most, szárnyaljatok sorok…
2 Responses
„Láthatatlan könnyem cseppen hajóba.
Itt is csak téged szeretlek, valóban.”
Nagyon szép sorok. Az igazság az, hogy a szerelemben, légyen az kölcsönös, hogy viszonzatlan valójában saját magunkat szeretjük, ezért nehéz elengedni, (ami a másiknak jobb) feledni. Viszont az nemes cselekedet, ha képesek vagyunk veszíteni és elfogadni a tényeket.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita,
Köszönöm.
ölel, Attila