A horgász öröme és bosszúsága
A vérbeli horgász gondolt egy nagyot,
A vállára vette a pecabotot.
Útjára indult, szerencsét próbálni,
Egy jó nagy halat csalival megfogni.
Kiült a stégre, nem zavarta semmi,
Órákig tudta a víz tükrét nézni.
Kábultan bámulta az úszó táncát:
– Mozdulj már végre, azt a kutyafáját!
Türelem! Türelem! A hal sem buta,
Nem húzza csőbe rögtön egy giliszta.
A horgász tudta mi a csoda nyitja,
Bőséget teremt lelke nyugodalma.
Így hát tekintete víz fodrára meredt,
S hit által az áldás megszületett.
Nagyot ugrott a jel, kapást mutatott,
Ő meg örömében majd sokkot kapott.
Orsóját tekerte reszkető kézzel,
Zakatolt a szíve oly szenvedéllyel.
A kezébe fogta végre zsákmányát,
Alig másfél kilós, ugráló pontyát.
Arcán bárgyú vigyor szalad füléig,
Erről fog regélni, majdnem egy hétig.
Boldoggá teszi elégedettsége,
Bográcsos hallevet főz estebédre.
Hazatérve gyorsan sót és kést ragad,
Repül a sok pikkely, csak a hús marad.
Hagymát pucol fürgén és zöldpaprikát,
De figyelmen kívül hagyja a macskát.
A cica is boldog: – Itt a vacsora!
Egyetlen ugrással jut az asztalra.
Csendesen kúszva, a lábát kinyújtva,
Fut is a halat körmei közt fogva.
A horgász szeme haragosan forog,
A dühtől nem lát, hangosan morog.
– Szégyellheted magad, házam tolvaja,
A szép fogásomat vitted el lopva!
Otthonomban éltél, dédelgettelek,
Egész nap henyéltél, de szerettelek!
Nem kellett kergetned soha egeret,
Csak falni a sok finom eledelt!
Takarodj innen, szólj a háti szélnek,
Vigyen oly messze, hol utol nem érlek!
Soha ne jöjj vissza, ne kapard ajtóm,
Gaz tettedet én már meg nem bocsátom!
Vedd fel hát gyorsan a futó cipődet,
Keress magadnak óvó menedéket!
Fogta a papucsát, macska után dobta,
Lehuppant egy székre magába rogyva.
Odalett a szép nap minden öröme,
Korog a gyomra, nem csitul az éhe.
Felcsillan a szeme: – Nincs itt már nagy baj!
Kolbász a kamrában, a hűtőben meg vaj.
Másnap reggel majd útnak indul újra,
Vállán ott díszlik csoda horgászbotja.
A hit türelmével várja Fortunát,
Kérleli, rázza meg bőségszaruját.
Nem érdekli pénz, nem kíván palotát,
Csak kaphassa vissza ellopott halát.
Jöjjenek a pontyok katonás sorban,
Ez az igaz öröm a horgász sorsban!
Author: Czirják Tiborné Móra Gyöngyi
Üdvözöllek. Czirják Tiborné Móra Gyöngyi vagyok. 1962. január 1-én születtem Makón, a hagyma városában. Első gyerekként érkeztem egy földműves családba. Az iskolai tanulmányaimat a helyi Bajza József Általános Iskola, majd a József Attila Gimnázium tanítványaként végeztem. Már az első osztály megkezdése előtt lenyűgözött a betűk, a tollak, ceruzák varázslatos világa. Elvarázsolt a csomagolópapír, a könyvek semmi máshoz nem hasonlítható illata. Magukkal ragadtak a mesék, a szépirodalom csodái. Tiszteletet váltott ki belőlem a mód, ahogyan a költők, írók a szavakkal megfestették, életre keltették a legmélyebb érzéseiket. A szívem szerint újságíró szerettem volna lenni, de mégsem jelentkeztem egyetlen főiskolára sem. Akkor még nem volt elég erős a célorientáltságom, s a kapott külső támogatás is hiányzott. Az érettségi után rövid időn belül férjhez mentem, majd ugyanilyen gyorsan érkeztek a gyerekek, szám szerint három fiú. Ezzel együtt előtérbe került a megélhetés és a napi gondok megoldására való törekvés, a nehézségek, az örömök megélése és háttérbe szorult mindaz, ami a belső hang által meg akart szólalni. Sok év, évtized után végre megszólaltak a mélyben szunnyadó szavak, s életre keltek a verseim. A mottóm: Amikor ráébredsz, hogy milyen értékes ember, lélek vagy és érzed, tenned kell valamit önmagadért, a szűkebb és tágabb világodért, nem az a...
