kubizmus
|
Az első évtized végén a francia művészetben született egy nagyjelentőségű, a kép tér-problémájával foglalkozó irányzat. Kezdeményezői abból a tapasztalati tényből indultak ki, hogy minden tömegformának vonzástere van, a tömeg szinte teremti maga körül a teret. A tömegformát geometrikus jellegű, elemi alkotórészekre bontották, s ezeket az elemi tömegegységeket összerakva szerkesztettek olyan sajátos képi teret, amely a valós térrel egyenértékű, anélkül, hogy azt a perspektíva hagyományos törvényei szerint ábrázolná. A képi tér építőelemeiről, a kis mértani testekről - kubusokról - elnevezett irányzat a kubizmus.
Ideje: 1907 - 1920. A szó eredete: 'cubus' (latin) = kocka. Központja: Franciaország Lényege: A jelenségeket geometriai formákra bontani, lehántani a dolgok esetleges, véletlenszerű külső formáját, és felfedezni belső törvényszerűségeit. Korszakai:
Eszközeik:
Legnevesebb képviselői: Pablo Picasso, Georges Braque, Fernand Léger, Juan Gris, Robert Delaunay.
A Fauvea-tömörülés mozgalma már feszegette a tradicionális festészet határait, hiszen minden elemnek a szín alá vetése lényegében már a klasszikus perspektíva, a ami ezzel összefonódik, a festészet illuzionisztikus jellegének a támadása. E támadást fejezi be a kubizmus, amely azonban nemcsak rombol, hanem az érvényét veszítette klasszikus térszemlélet, perspektíva és képszerkesztés helyébe új megoldást is próbál állítani, mégpedig olyant, amely megfelel a természettudomány modern forradalma következtében módosult természet-értelmezésnek, a relativitás tér és idő koncepciójának is. A vállalkozás hallatlan horderejű, a talán illik is rá Degas bölcs megállapítása, amelyet a modern festői törekvésekre általánosítva mondott: "Ügy vélem, ezek a fiatal emberek valami olyant kísérelnek csinálni, ami nehezebb, mint a festészet." Csakugyan a kubisták nagy vállalkozása, a klasszikus perspektíva helyett új képszerkesztésre való törekvés, túlmegy a festészet hatáskörén, s nem véletlen, hogy a kubizmus útkeresése gyümölcsözőbben hatott talán a modern építészet, mint a képzőművészet fejlődésére. A kubizmus első próbálgatása az 1906-1907-es években figyelhető meg, Pablo Picasso "Avignoni kisasszonyok" c. képe a határkő.
Afrikai maszkokra emlékeztető stílusát 1908-ban a Braque-kal közösen kidolgozott új modor, az analitikus kubizmus váltotta fel, amely szakított a perspektíva hagyományaival, és az illúziókeltés céljával. Képeik a tárgyak több nézetét ábrázolták egyszerre, felbontották és átértelmezték a tárgyak térbeli helyzetét, fényt, árnyékot és színeket. Picasso okkert, barnát és szürkét alkalmazott és főleg zenészeket és hangszereket ábrázolt, síkszerű képeken.
Picasso szakít a klasszikus kép alapvető koncepciójával, s ennek megfelelően tagadja az egy nézőponttól meghatározott, perspektivikus teret. A téranalízisnek megfelelően több nézőpontot vezet be, ezért alakjai a klasszikus értelemben torzzá, szervetlenné válnak, milyenségüket nem a látványhoz való hasonlóság, hanem egészen más belső esztétikai szükségszerűség szabja meg. Tördelt síkok, geometrikus metszetek jellemzik e periódus képeit.
1937-ben öt hét alatt Picasso megfestette talán leghíresebb festményét. A háborúellenes kép a "Guernica" nevet kapta. Figyelmeztetni akarta a vesztébe rohanó emberi társadalmat.
A kubizmus hatalmas vállalkozás volt, s a képzőművészet fejlődésének szükségszerű állomása, a végsőkig fokozta a szerkezetet, a tárgyakat és a téri viszonylatokat meghatározó geometriai szükségszerűségeket. Jelentős állomás volt, de értéke inkább csak mint heroikus kísérlet maradandó, nem véletlen, hogy legtehetségesebb képviselői nem is tekintették másnak, mint átmenetnek. A kubizmus főalakja Picasso mellett Georges Braque, ő az egyetlen festő, aki részt vesz a 20. század két nagy mozgalmában, a fauvizmusban és a kubizmusban, s a kubizmuson belül is végigjárja mindegyik szakaszt.
1908-ban erősebben Cézanne hatása alá kerül, majd hirtelen a kubizmus egyik megalapítója válik belőle, az ő képei nyerték el a "kis kubusok" lekicsinylő jelzőjét is. 1910-1911-ben monochrom képeket fest, és ő vezeti be először a nyomtatott betű applikálását is, s az ő festményein jelenik meg a modern művészetben oly gyakori motívum a zeneszerszám ábrázolása. Festészetét a logikus konstrukció, a tiszta dekoratív szellem élteti. A 20. század egyik legintellektuálisabb, legfranciásabb festője. Kulturált festészetét találóan jellemzik saját szavai: "Szeretem a szabályt, amely korrigálja az érzelmet." Például Gyertyatartó c. képén a művész gondosan analizálta, széttöredezte, majd újrarendezte a festmény alkotóelemeit: az éjjeliszekrényt, a gyertyát, az ollót, a pipát, az újságot és a környező teret, melyek az árnyékolásuk miatt úgy tűnnek, mintha különböző szögekből tárulnának a néző elé.
Picasso és
Brague mellett a kubizmus egyik alapítójaként tisztelik a spanyol
Juan Gris-t,
aki mindvégig hű maradt a kubista eszmékhez, s különösen a kubizmus harmadik
stádiumának a problémaköre foglalkoztatta.
Gris szerint a kubizmus célja: "ismert
elemekből, új egységeket alkotni tisztán plasztikai metaforákkal vagy
célzásokkal szerkesztvén meg őket."
Robert Delaunay festészete már bizonyos értékig a kubizmus túlhaladása is a teljes absztrakció felé, amelynek Kandinsky mellett ő az első jelentős képviselője. Kezdetben a Fauves-körhöz tartozott, de már az 1906-os dátumú képein is feltűnik a későbbi korszakára jellemző formamegoldás, a körforgásos ritmus keresése. 1910-ben festi az "Eiffel-torony" c. erőteljes színvilágú képét, amelyben az Eiffel-torony kanyargó körlépcsőjének a látószögeiből festi magát a tornyot és a környező városrészt, tehát a kompozícióba a merész konstrukció, a látott kép felbontása és a színkontraszt segítségével megpróbálja a tér és az idő egységét éreztetni. Hasonló felfogásban Delaunay több sporttal foglalkozó képet is fest.
A kubizmust a 20. század, a gép korszakának sajátos termékével, a gépszerű, mechanikai formázással kötötte össze Fernand Léger, a geometrikus, majd a mechanikus szemlélet egyik jellegzetes képviselője.
1910-ben állította ki Léger az "Aktok az
erdőben" c. képét.
A tájat, a tárgyakat geometrikus témává mezteleníti, 1917 körül erős dinamizmus
jellemzi festészetét, majd az absztrakt, autonóm architektúra válik uralkodóvá
képein.
Magyar vonatkozásban az expresszionizmusnál már részletezett Nyolcak művészcsoportnál lehet felfedezni, hogy a kubizmus távolabbi hatását mutatják be tájképeik, amelyeken a lombokat, fatörzseket, háztetőket geometrikus formákká alakítják át, s a szigorú szerkesztés értelmében rendezik el. Leginkább aktképeik és portréiknak az új korszak, a radikálisan átalakult társadalom iránti vágyat fejezik ki a maguk vizuális módján. Közülük említésre méltó Tihanyi József, Nemes Lampérth József és Kmetty János.
A Nyolcak művészcsoport tagjainak, akik Cézanne, az expresszionizmus és a kubizmus hatását sajátos magyar valóság-ízekkel ötvözték, kedvelt műfaja volt a portréfestés. Az önarcképek terén Tihanyi József alkotott a legőszintébben. A süketnéma festő arcának kíméletlenül leleplezet torzulása, világra csodálkozása a művész pszichológiai kifejezőerejének legjavát nyújtja. A belső, lelki feszültséggel összhangban áll a modellnek és a háttérnek a kubisták nyomán csaknem teljesen egyneműsített traktálása, a formák merész sarkítása, a vörös átütő dominanciája. Későbbi önarcképei sem árulnak el többet a művészről.
Kmetty János törekvéseit a Párizsban megismert modern festészet és az éppen kifejlődő kubizmus alakították, sohasem tagadta meg eredendő kubista iskolázottságát. A tér analitikus felbontásának az első fázisáig ment el. Csak a geometrikus meghatározottság hangsúlyát, a szerkezet fontosságának jelzését fogadta el. Tágította ugyan a klasszikus perspektíva határait, fokozta a szerkezeti elemek festői szerepét, de nem ment végig a kubizmus téranalízisén, mindvégig kereste az egyensúlyt a látványhűség és a kubista szerkezet között. Nemes Lampérth József is megjárta Párizst. Brutális erő jellemzi képeit. Képein a rovatkélt csíkok szigorú térszerkezetek alakítanak, e szerkezet mélyén azonban lefojtott dinamika feszül, a geometrikus rend és a belső energia robbanó eggyé válásának dinamikája. A testre eső fényeket és az árnyékokat, félárnyékokat világosan elkülönülő, majdnem geometrikus idomokra bontja le úgy, hogy azok izomkötegeket érzékeltessenek.
Megállapítható, hogy a
kubizmus hatása eltörölhetetlen, az építészet mellett a modern
iparművészet, az ipari forma és az alkalmazott grafika máig is benne
gyökeredzik. A legnagyobb jelentősége pedig abban rejlik, hogy
architektonikus szemléletével, az építészetre gyakorolt hatásával, majd a
későbbi periódusában a táblakép-koncepció elvetésével a festészet és az
építészet kapcsolatának az ösztönzőjévé vált.
|
