A szecesszió teljesítette a hivatását: leszámolt az eklekticizmussal, és teret engedett az új törekvéseknek. Richard Hamann találóan írja róla: "A Jugendstil, mint misszionárius, aki saját missziójának vált áldozatává, azoktól veretett agyon, akik missziója gyümölcsét learatták." Csakugyan a szecesszió maradandó stílust nem alkotott, de a régi stílusoknak és főként azok szolgai utánzásának a megtagadásával lehetővé tette annak a művészetnek a kibontakozását, amely már választ tudott adni a modern élet sajátos esztétikai problémáira. Mint tudjuk a 20. század eleji festészet tele volt forrongással, és nagy horderejű változások sorozatán ment át.

Franciaországban a Henri Matisse körül csoportosult "vadak" a színek térhatást keltő tulajdonságait kutatták. Fauvizmus (korai expresszionizmus) - 1905-ben Párizsban egy olyan kiállítást rendeztek, amely egyetlen teremből állt, tele tiszta, kontrasztos színeket árasztó festményekkel. Látszott, hogy nagy lelkesedéssel és szenvedéllyel festették őket. Egy kritikus "les fauves" -nak (franciául: "vadak") nevezte el a festmények alkotóit, és a név rájuk ragadt. A "vadság" főleg az erőteljes színekben, a dinamikus ecsetkezelésben és a képek mély kifejezőkészségében mutatkozott meg. A színek térhatást keltő tulajdonságait kutatták. Lemondtak a perspektíva alkalmazásáról. A képfelületen kiterülő, kétdimenziós tiszta színfoltokra bízták, hogy együttes hatásuk a nézőben a térbeliség élményét váltsa ki. A fény-árnyék ellentéteket kiküszöbölték. Csekély jelentőséget biztosítottak a harmadik dimenziónak. A fauves lelke Henri Matisse, mindvégig a tiszta színekhez vonzódott; a fokozott színeket hallatlan dekoratív érzékkel helyezte egymás mellé; a színek fényt sugárzó erejének az összecsengésükből fakadó harmóniának nagy ismerője; a 20. század talán legnagyobb koloristája. Ízig-vérig optimista egyéniség; művészete életörömének spontán kivetítődése, a látvány kimeríthetetlen gazdagságának a festői tolmácsolása. A műtárgy szerinte "agypihentető" - mint ahogy az a fizikai fáradalomnak a jó fotel -, ám e frivolnak hangzó célkitűzésnél sokkal többet ért el; szépség, a harmónia, az élet gazdagságának az egyik utolsó dalnoka az európai festészetben. Művészete a 20. századi festészet legnagyszerűbb eredményei közé tartozik.

Román blúz, (1940), a festő egyik leghíresebb vászna. A végletekig fokozza rajta az erőteljes színkontrasztot és a színeket határoló vonalak leegyszerűsítését. A vörös desszert c. művén ugyancsak a vadító színek uralkodnak, az árnyékok hiányoznak, az asztalon lévő tárgyak lebegnek, minden egybefolyik. A "Vadak" nevet a mozgalom képviselői közül leginkább Maurice Vlaminck vérbő, ösztönös festészete érdemelte meg. A vörös fák c. képén a tájképi struktúra már csak ürügy, a kép színei és az eredeti látvány feltételezhető színei között már alig-alig találunk megfeleltetést. Mindennél fontosabb, hogyan ütközik a vörös a zölddel, hogyan áll szemben a kék a sárgával.

Drezdában négy fiatal építészhallgató alakította meg a "Híd" csoportot, ami a "Vadak" mozgalmának németországi kisugárzása volt. (Die Brücke jelentése A Híd) Mint a neve is jelzi, a Rajnán túli törekvésekhez akarta kapcsolni a német festészetet. A csoportot 1905-ben alakítja Ernst-Ludwig Kirchner, Erich Heckel, Karl Schmidt-Rottluf és Fritz Bleyl. 1906-ban Emil Nolde, a svájci Cuno Amiet, majd Maz Pechstein és a finn Axel Gallén, 1908-ban pedig Kees van Dongen csatlakozik hozzájuk. Kirchner műtermében közösen dolgoznak, bár hamarosan oszlani kezd a társaság, először Nolde, majd Bleyl és Pechstein hagyja ott őket; 1913-ban pedig ténylegesen feloszlanak. Hitük szerint a művészet elsődleges feladata a véleményt, állásfoglalást tükröző érzelmek közvetlen kifejezése (az expresszió). Ehhez az eredeti hivatásához akarták a festészetet visszavezetni.

Átvették a Vadak színkultuszát, ők is a fokozott erejű, harsogó színmegoldást választották, bár műveik szelleme mégis inkább a szecesszió, különösen Munch művészetével rokon. Morális, politikai kérdések foglalkoztatják őket, képeiket gyakran erotika is jellemzi. Irodalmias mondanivalójukat jobban ki is tudták fejezni grafikai munkásságukban; ők a modern német fametszetművészet megteremtői. Hatott rájuk a kubizmus is, egy ideig a kubizmus és a "Vadak" művészete közti egységet próbálták megteremteni. Tanulmányozták a néger plasztikát, amelyet lényegében az európai képzőművészet számára Kirchner "fedezett fel". A "Hidak" festői, mint Nolde és Pechstein, később a német expresszionizmus legjelentősebb képviselőivé válnak, ezért a mozgalom lényegében a fauvizmus és az expresszionizmus közötti átmenet.

Magyarországon a nagybányai művésztelep második generációjának művészei már nem Münchenben, hanem Párizsban tanultak, és ott bekapcsolódtak a legfrissebb művészeti törekvésekbe. A legtöbben a Fauves-ok körébe kerültek, egyesek Matisse-nál tanultak (pl.: Perlrott-Csaba Vilmos), mások együtt állítottak ki vele, és ezt a stílust magukkal vitték Nagybányára is. Őket nevezték itthon "magyar vadaknak" vagy "neósoknak" (neoimpresszionisták), és közéjük tartozott Tihanyi Lajos is. Perlrott-Csaba művészete valahol középúton helyezkedik el a nagybányaiak fény-árnyék hatásokra építő és a Nyolcak szerkezetes festésmódja között, sőt a húszas években kifejezésmódját a német expresszionizmus is megtermékenyíti. A 20-as évek második felében gyakran megfordul Párizsban, festi a város utcáit, házait. E képek stílusa egyszerre szolidan kubisztikus és dekoratívan színes (a Fauves-ok hatása), de mindenekelőtt naturális. A Párizsi utca című munkája (1930 körül) elsősorban Utrillo városképeinek formai és szellemi rokona. A kompozíciót a házfalak, a tetőszerkezetek, a manzárdok, valamint a színes, kirakatokat árnyékoló ernyők függőlegesei és vízszintesei - megannyi konstruktív forma - alkotják, de Perlrott geometrizmusa lágyabb és színesebb, mint például a 10-es években fellépő Nyolcak csoport tagjaié. Mindenből egy kicsi: a szerkezetből, a színességből, ragaszkodás a látványhoz: így összegezhető festészete.

1908-ban készült festményének, a Nagybányai utcarészletnek kivételes jelentőséget kölcsönöz az a körülmény, hogy az ismert nagybányai motívumot új felfogásban ábrázolja, s ezzel meggyőzően dokumentálja a magyar avantgardizmus egyik törekvésének a plein-air festészetből való elágazását. Tihanyi később részt vett a Nyolcak és az aktivisták mozgalmában is. A síkszerű kompozíciókon az intenzív színekkel kitöltött felületeket erős körvonalak határolják, a formák leegyszerűsítettek. Ez a "neós"-nak nevezett stílus került át aztán Kecskemétre és Budapestre, és ebből az irányzatból nőtt ki illetve túlnyomórészt ezekből a művészekből formálódott 1909-ben az első magyar avantgárd művészcsoport, a később Nyolcak néven kiállító "Keresők" is.

Korkép

Építészet

Festészet

Szobrász