Kedves Erzsébet!
Megtisztelsz, köszönöm szépen.
Abszolút megérkeztek hozzám a szavaid, ráébresztett arra, hogy tényleg el kell hagynom a feltételes mód használatát és stabilan a most-ban, szándékkal felvértezve kell írnom. Elvégre a mi művészetünk a legerősebb teremtés: szavakkal alkotni olyat, ami túlmutat időn, téren és végezetül rajtunk is.
További jó gyakorlást és szép alkotást kívánok neked én is! 🙂

Kedves Erzsébet!
Köszönöm, hogy megállt ennél a versnél, és hogy továbbgondolta.
Igaza van – a „most”-ban való létezést tanulom éppen, lassan, lisztporosan, és elárulom: azok a fránya mézeskalács szívek ferdébbek nem is lehetnének. Még szerencse, hogy az ízéért szeretjük őket annyira.
Örülök, hogy soraim melegséget vittek ebbe a hidegbe, köszönöm a szép gondolatot, és köszönöm a mosolyt, amit itt hagyott.
Szeretettel: Oczeanus – Olivér 😊

Kedves Erzsébet,

Köszönöm megtisztelő sorait.
Mélységesen megérintett, amit írt. Nehéz szavakat találni arra, amikor az ember megtudja, hogy egy verse nemcsak eljutott valakihez, hanem meg is érintette.
Az „Izzón” számomra is egyfajta tükör volt — a múlt, a szeretet és az elengedés határán született.
Ha az írásom az Ön lelkében is visszhangra talált, akkor talán nem volt hiába ez a fájdalmas, de őszinte út.

Kívánom, hogy mindketten megtaláljuk azt a fényt, amely egyszer már megérintette a szívünket.

Üdvözlettel és hálával:
Oczeanus – Olivér