Mézeskalács
Anyám kezén lisztpor, arany a fényben,
a tészta közepe puha, mint az idő.
A szívforma mindig kicsit ferde lett,
mert nevetett, mikor fölé hajolt.
A konyha ablakán párás az üveg,
rá kicsi ujjam csillagot rajzol.
Odakint hó, bent fahéj és zene,
a kutya szuszog, a rádió halkan dalol.
Kisütve sorakoznak a tálcán,
angyalok, szívek, holdak, lovak.
Mindegyik más, mégis mind hasonló –
mint az emberek, ha szeretnek igazán.
Apám akkor még hitt a csöndben,
lassan evett, és rám kacsintott.
„Ne siess, fiam, a meleg is elmúlik,
ha mohón kapkodod a falatot.”
Este a dobozban illat maradt,
amit azóta is keresek minden télben.
Kinyitok egy üres konyhaszekrényt,
és mintha ott lennének ők és én a fényben.
Most én gyúrom a tésztát magamnak,
sütök szívet, de már nem nevet senki.
A fahéj illata mégis ugyanaz,
csak a kezek, amik formálták, nincsenek itt.
Ha egyszer majd valaki mellém áll,
és lisztet szór a hajamba nevetve,
megmutatom neki, hogy az élet édes,
ha elég időt hagyunk megkelni benne.
Oczeanus
Author: Czermann Olivér
Költő és író vagyok, aki a klasszikus világ örökségét és a modern ember legbelső kérdéseit próbálja közös nyelvre fordítani. Verseim és prózáim középpontjában a szerelem, az idő, az emlékezés és a hazatalálás állnak. Hiszem, hogy egyetlen tekintet, az alkonyi égbolt vagy egy elcsendesülő liget ugyanannyit elmondhat az emberről, mint a leghosszabb vallomás. Írásaimban ezért a természet képei és a belső érzelmek szinte mindig egymás tükrei. Különösen közel érzem magam az ókori Hellász és Róma szellemiségéhez. A mítoszok, a latin költészet és a történelem nem pusztán visszatérő motívumok nekem, hanem olyan élő hagyományok, amelyek ma is képesek megszólítani az embert. Gyakran keresem azt a pontot, ahol egy mai érzés találkozik egy kétezer éves történettel. Az Oczeanus név számomra a tenger és az alkony találkozását idézi: azt a pillanatot, amikor a nappal csendben átadja helyét az éjszakának. Talán minden írásom erről a határmezsgyéről születik – arról a rövid pillanatról, amikor az emlék még nem múlt el teljesen, de már örökkévalóvá válik. Hiszem, hogy az irodalom nem csupán emlékezés, hanem otthonteremtés is. Minden versemmel és minden történetemmel ugyanazt keresem: azt a néhány sort, amelyben valaki önmagára ismerhet.
4 Responses
Kedves Oczeanus ! Jólesően olvastam a versed, olyan melengető ebben a hidegben.🙂
Egy egészen picikét hadd vitatkozzam mégis : ne „majd”, és ne „ha” – hanem : most, amikor magadnak gyúrod a tésztát, nevess, akár bolondozásul szórj lisztet is, majd feltakarítod, juszt is legyenek ferdék azok a mézeskalács szívek, a konyhaszekrényben legyen legalább egy mosolygós kép, s amikor kinyitod, akkor jéé, Olivér mosolyog rád –
Ma már tudom, milyen fontos a most – ban, a pillanatban élni, magunkat szeretni, megajándékozni, bár mindig tudtam volna !
Szeretettel : Erzsébet.🙂
Kedves Erzsébet!
Köszönöm, hogy megállt ennél a versnél, és hogy továbbgondolta.
Igaza van – a „most”-ban való létezést tanulom éppen, lassan, lisztporosan, és elárulom: azok a fránya mézeskalács szívek ferdébbek nem is lehetnének. Még szerencse, hogy az ízéért szeretjük őket annyira.
Örülök, hogy soraim melegséget vittek ebbe a hidegbe, köszönöm a szép gondolatot, és köszönöm a mosolyt, amit itt hagyott.
Szeretettel: Oczeanus – Olivér 😊
Kedves Oczeanus – Olivér, elnézést…most vettem csak észre, első ízben magázódva írtam-írtunk, most meg tegezve szólítottalak meg…de, ha már így alakult, akkor ezennel felajánlom a tegeződést, lévén, hogy kettőnk közül én vagyok a nő, s idősebb is, földi számítás szerint.
A lényeg a lényeg, amit írtam, „javasoltam”, tegezve is, magázva is így gondolom, tapasztalataim szerint. És örülök, hogy nem bírálatnak vetted, hanem megérkeztek hozzád a szavaim. Én magam is tanulom, gyakorlom egyúttal, s egyre jobban megy !🙂
További szép alkotást kívánok !
Kedves Erzsébet!
Megtisztelsz, köszönöm szépen.
Abszolút megérkeztek hozzám a szavaid, ráébresztett arra, hogy tényleg el kell hagynom a feltételes mód használatát és stabilan a most-ban, szándékkal felvértezve kell írnom. Elvégre a mi művészetünk a legerősebb teremtés: szavakkal alkotni olyat, ami túlmutat időn, téren és végezetül rajtunk is.
További jó gyakorlást és szép alkotást kívánok neked én is! 🙂