Nagyon kedves írás. Persze, egy gyereknek mindig az kell, ami nincs. Az én időmben még nem volt legó, vagy csak nem tudtam róla, viszont télen volt hó és nekünk két szánkónk is. Aztán volt az udvaron hinta, ráadásul abból is kettő, hogy a testvérem és én is tudjunk – akár egyszerre – hintázni. Volt fából készült kád, ahol fürödni tudtunk nyáron. Hintánk ráadásul télen is volt, mert apu felszerelte a konyha és szoba között levő ajtófélfára, így a konyhából a szobába hintáztunk. Volt kert és sok-sok fa, melyre fel tudtunk mászni. A szomszédokban gyerekek, akikkel tudtunk játszani. Szerintem csodaszép gyerekkorunk volt, akkor is, ha szoba-konyhás volt a kis házunk. Édesanyám mindent megvarrt és finomakat főzött, soha nem fáztunk és soha nem éheztünk. Az ágy alatt a cipősdobozból telefont készítettünk, a fiúk golyóztak, fociztak, szánkóztak, csúszkáltak, mi meg babáztunk, de szánkóztunk és csúzdáztunk is. Volt szép karácsonyfánk és apu a szájharmónikán mindent el tudott játszani. Sokkal jobb volt gyereknek lenni, mint ma. Nem volt kulcsom és nem voltam napközis. Délben főtt élellel várt az édesanyám, aki mindig – még felnőtt koromban is – elérhető volt számunkra. Soha jobb gyerekkort nem kívánnék magamnak.
„A vágyat tőlünk elvenni nem lehet,
hogy mindenütt csillogjon, viruljon a szeretet
hogy békesség uralkodjon a világban,
hogy mindenki testvér legyen a hazában,”
Remek lenne, de ez nem fog megvalósulni soha, de mi, akik vágyunk rá, élhetünk így.
Halottak napi szép gondolataid tetszéssel olvastam. Talán még nem volt a több évtized alatt olyan nap, hogy ne gondoltam volna a szeretteimre, gyertyagyújtás nélkül is. Viszont egyetértek azzal, hogy kell, hogy legyen egy nap, amikor rájuk irányul a figyelem, amikor azt adjuk át az élőknek, hogy mi is erre a sorsra jutunk és a fiatal családtagjainknak, hogy nélkülük nem lennénk ott, ahol vagyunk. Nem velünk kezdődött az élet, nem a mi érdemünk, hogy van számítógépünk, kenyerünk, és még sorolhatnám, hanem mindezért tettek azok, akik bennünket felneveltek, ápoltak, gondoztak, segítettek és kellettek hozzá az ő szüleik is, akik talán sokkal mostohább körülmények között is vállalták a gyermekeket, az életre mondtak igent.
Jól ábrázoltad, hogy mennyire izgatja az embereket a különböző teória, melyeket gyártanak, sokszorosítanak, az ellenkezőjét próbálják bizonyítani, mindezekkel hülyítve a megtévesztett emberek többségét.
Nagyon kedves írás. Persze, egy gyereknek mindig az kell, ami nincs. Az én időmben még nem volt legó, vagy csak nem tudtam róla, viszont télen volt hó és nekünk két szánkónk is. Aztán volt az udvaron hinta, ráadásul abból is kettő, hogy a testvérem és én is tudjunk – akár egyszerre – hintázni. Volt fából készült kád, ahol fürödni tudtunk nyáron. Hintánk ráadásul télen is volt, mert apu felszerelte a konyha és szoba között levő ajtófélfára, így a konyhából a szobába hintáztunk. Volt kert és sok-sok fa, melyre fel tudtunk mászni. A szomszédokban gyerekek, akikkel tudtunk játszani. Szerintem csodaszép gyerekkorunk volt, akkor is, ha szoba-konyhás volt a kis házunk. Édesanyám mindent megvarrt és finomakat főzött, soha nem fáztunk és soha nem éheztünk. Az ágy alatt a cipősdobozból telefont készítettünk, a fiúk golyóztak, fociztak, szánkóztak, csúszkáltak, mi meg babáztunk, de szánkóztunk és csúzdáztunk is. Volt szép karácsonyfánk és apu a szájharmónikán mindent el tudott játszani. Sokkal jobb volt gyereknek lenni, mint ma. Nem volt kulcsom és nem voltam napközis. Délben főtt élellel várt az édesanyám, aki mindig – még felnőtt koromban is – elérhető volt számunkra. Soha jobb gyerekkort nem kívánnék magamnak.
Szeretettel: Rita
„A vágyat tőlünk elvenni nem lehet,
hogy mindenütt csillogjon, viruljon a szeretet
hogy békesség uralkodjon a világban,
hogy mindenki testvér legyen a hazában,”
Remek lenne, de ez nem fog megvalósulni soha, de mi, akik vágyunk rá, élhetünk így.
Szeretettel: Rita
„fényes napmosoly,
élet-dalt daloló,
édes, növő magcsíra,
lélek-szabadító,”
Remek sorok, igazából mást is kiemelhettem volna.
Tetszéssel és szeretettel: Rita
Nagyon kedves, szerethető kis mesét hoztál.
Szeretettel: Rita
Ezekről az igaz, szép sorokról eszembe jutott, hogy „habár fölűl a gálya s alul a víznek árja, azért a víz az úr”.
Szeretettel: Rita
„Kibontom a lelkemet, miként szirmát a rózsa.” Nagyon szép hasonlat és a vers is pozitív, előre mutató.
Szeretettel: Rita
Halottak napi szép gondolataid tetszéssel olvastam. Talán még nem volt a több évtized alatt olyan nap, hogy ne gondoltam volna a szeretteimre, gyertyagyújtás nélkül is. Viszont egyetértek azzal, hogy kell, hogy legyen egy nap, amikor rájuk irányul a figyelem, amikor azt adjuk át az élőknek, hogy mi is erre a sorsra jutunk és a fiatal családtagjainknak, hogy nélkülük nem lennénk ott, ahol vagyunk. Nem velünk kezdődött az élet, nem a mi érdemünk, hogy van számítógépünk, kenyerünk, és még sorolhatnám, hanem mindezért tettek azok, akik bennünket felneveltek, ápoltak, gondoztak, segítettek és kellettek hozzá az ő szüleik is, akik talán sokkal mostohább körülmények között is vállalták a gyermekeket, az életre mondtak igent.
Szeretettel: Rita
Jópofa, humoros, tetszett.
Szeretettel: Rita
Jól ábrázoltad, hogy mennyire izgatja az embereket a különböző teória, melyeket gyártanak, sokszorosítanak, az ellenkezőjét próbálják bizonyítani, mindezekkel hülyítve a megtévesztett emberek többségét.
Szeretettel: Rita
„Maradjatok, hogy megérthessem,
mi dolgom még a földön itt,”
A kor előrehaladtával egyre inkább előjönnek ezek a kérdések.
Szeretettel: Rita