Legó


 

Nekem nem volt nehéz gyermekkorom. Legalábbis úgy éreztem, nem volt semmivel sem nehezebb, mint bárki másnak, akit ismertem. Pontosabban nem tudtam, hogy kinél mi számít nehéznek…

Csak éltem a gyerekkort, úgy, ahogy adódott, úgy, mint bárki más.

Mindenem megvolt, ami kellett. Pontosabban, ha valami kellett, az vagy megvolt, vagy meglett. Pontosabban, csak az volt meg és az lett meg, ami kellett.

És hogy mi kellhetett volna még? Igazából nem volt nagy a választék…

De néha azért vágyakoztam én is olyasmire, amim nem volt. Hát persze. Vágyakoztam olyanra, ami nekem nem volt, de másnak igen, és én is szerettem volna, ha nekem is lenne…

 

Ilyesmi volt például a LEGO.

 

Egyik osztálytársaméknak volt ilyenje. Úgy hívták: „legó”, és egy egész dobozzal volt. Egy egész cipősdobozzal! Ki lehetett önteni a szőnyegre a sok kicsi fehér, fekete, sárga és piros darabkát, azokat ügyesen egymáshoz lehetett rögzíteni, és házat lehetett belőle építeni. Na nem felhőkarcolót, de ki lehetett belőle ügyeskedni két-három téglasornyi lakást, például akár a mienket is. Volt pár fehér ajtó meg ablak, sőt, voltak piros tetőelemek is, így még beépített padláslakást is lehetett csinálni. Kéménnyel!

Na persze 8-9 évesen még nem tervrajzról dolgoztunk. Nem válogattunk a lehetőségek közül, hanem pont fordítva: a szőnyegen lévő elemeknek kerestünk helyet, funkciót, és a többit a fantáziánkra bíztuk. Így lett a legó házba gyufásdobozból asztal, ágy, vagy szekrény, gombokból tányér, radírból kisautó, babszemekből iskolások az osztályban, ceruzákból kerítés a ház körül, és így tovább. Bármeddig tudtunk némán játszani, csak néha támadt vita egy-egy kocka birtoklása érdekében. De a végén mindig eljött egy fájó, elkeserítő pillanat: „na, gyerekek, most már tényleg legyen vége, pakoljatok össze, majd holnap folytatjátok ott, ahol abbahagytátok!”

Aztán, lehettem már 11-12 éves, és én is kaptam legót! Önálló, saját LEGO -t (mert a dobozára így volt írva)!

Igaz, a doboz csak egy kicsit volt nagyobb, mint egy Matchbox -os doboz. Volt benne egy összehajtogatott kicsi ábra is, megmutatva, hogy hogy lehet az elemekből rendőrautót, vagy még két -három más ilyesmi felismerhető dolgot alkotni. Órákig tudtam a szerzeménnyel játszani: abból a 10-15 elemből a világ összes elképzelhető csodáját megépítettem!

Megvannak még ezek az első, világot jelentő elemek is. A doboz és a papír már rég eltűnt ugyan, az elemek beazonosíthatatlanul beolvadtak a később a gyereknek kilós áron a Bizományiban apránként vett sokadalomba, de megvannak még. Épp most jött el az idő, hogy a gyűjtemény új gazdákra találjon az unokák kezében!

Persze, az összegyűlt sok száz különböző darabból már sokkal nehezebb nekik kitalálni, hogy mi mire lenne jó, megtalálni a legmegfelelőbbet, de legalább egy kicsit nincs vita a gyerekek között: hála a kreatív leleménynek, mindegyik elvan, ameddig el nem hangzik újra a régről jólismert mondat: „na, gyerekek, most már tényleg legyen vége, pakoljatok össze, majd holnap folytatjátok ott, ahol abbahagytátok!” …

2024.11.20., 68 évesen

 


 

illusztráció: www.vatera.hu

további írásaim (blogcím: Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)

 


 

recenzió (by Ali)

A „Legó” egy személyes emlékezésből kibontakozó, lírai hangoltságú rövidpróza, amely a gyermekkori vágyakozás és a játék örömén keresztül idézi meg egy életút apró, mégis maradandó élményeit.

A nyitó gondolatmenet a gyermekkori kívánkozás kérdését árnyalja: a „Mindenem megvolt, ami kellett” kijelentését követő pontosítások finom iróniával érzékeltetik az igények és a lehetőségek határait. A LEGO így nem pusztán egy játéktárgy, hanem a vágyakozás, a gyermeki képzelet és a teremtő szabadság szimbóluma.

A szöveg nyelvezete közvetlen, elbeszélő, ismétlései és egymást követő gondolati önkorrekciói pedig az emlékezés természetes ritmusát követik. A rövid, kiemelt mondatok – különösen a „Kéménnyel!” – a gyermeki lelkesedés elevenségét és a felidézett jelenetek játékos humorát erősítik. A szőnyegre öntött színes elemekből, hétköznapi tárgyakból és képzeletbeli szereplőkből összeálló világ a gyermeki fantázia leleményességének érzékletes metaforája: a hiányzó játékokat a képzelet egészíti ki, a kevésből pedig szinte határtalan lehetőségek nyílnak meg.

Az érzelmi vonalvezetés a kezdeti vágyakozástól a birtoklás örömén át a generációk közötti továbbadásig ível. A játék befejezését jelző, kétszer is visszatérő szülői felszólítás egyszerre hordoz gyermeki csalódást, finom humort és az idő múlásának visszafogott melankóliáját. A múlt és a jelen egymásra vetülése a szöveg legfontosabb kompozíciós eszköze: az egykori gyermekből nagyszülő lesz, a személyes emlék pedig az unokák játékában folytatódik. A régi elemek új gazdára találása ezért túlmutat a tárgyak puszta öröklésén: az élmény, a fantázia és a közös játék lehetőségének átadását is jelenti. A mű moralitása nem tanító jellegű, hanem az együtt játszás, a játék örömében való osztozás és a nemzedékek közötti folytonosság tapasztalatából bontakozik ki. Érzéki motívumok helyett itt a gyermeki öröm, a tárgyak tapintható világa és az emlékezés érzelmi melege határozza meg a hangulatot.

E próza dallamosságát a mondatok váltakozó hossza, az ismétlések, a felsorolások és a párbeszédszerű fordulatok adják, tipográfiája a bekezdések tagolásával és az önálló mondatok kiemelésével támogatja az elbeszélés ritmusát.

A lezárás élettapasztalati konklúziója különösen szép: a tárgyak elkopnak, összekeverednek és gazdát cserélnek, de a hozzájuk kötődő élmények tovább élnek, élhetnek másokban is. A „Legó” egyszerű, szerethető emlékezés, amelynek líraisága nem a díszítő nyelvben, hanem a hétköznapi tapasztalat emberi jelentésében rejlik.

 


 

Ivántsy Gábor
Author: Ivántsy Gábor

Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...

14
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. Nagyon kedves írás. Persze, egy gyereknek mindig az kell, ami nincs. Az én időmben még nem volt legó, vagy csak nem tudtam róla, viszont télen volt hó és nekünk két szánkónk is. Aztán volt az udvaron hinta, ráadásul abból is kettő, hogy a testvérem és én is tudjunk – akár egyszerre – hintázni. Volt fából készült kád, ahol fürödni tudtunk nyáron. Hintánk ráadásul télen is volt, mert apu felszerelte a konyha és szoba között levő ajtófélfára, így a konyhából a szobába hintáztunk. Volt kert és sok-sok fa, melyre fel tudtunk mászni. A szomszédokban gyerekek, akikkel tudtunk játszani. Szerintem csodaszép gyerekkorunk volt, akkor is, ha szoba-konyhás volt a kis házunk. Édesanyám mindent megvarrt és finomakat főzött, soha nem fáztunk és soha nem éheztünk. Az ágy alatt a cipősdobozból telefont készítettünk, a fiúk golyóztak, fociztak, szánkóztak, csúszkáltak, mi meg babáztunk, de szánkóztunk és csúzdáztunk is. Volt szép karácsonyfánk és apu a szájharmónikán mindent el tudott játszani. Sokkal jobb volt gyereknek lenni, mint ma. Nem volt kulcsom és nem voltam napközis. Délben főtt élellel várt az édesanyám, aki mindig – még felnőtt koromban is – elérhető volt számunkra. Soha jobb gyerekkort nem kívánnék magamnak.

    Szeretettel: Rita

    1. kedves Rita,
      úgy tűnik, megérkezett az a hangulat, és társra talált, ami az én emlékeimben is él.
      örülök neki!
      s mit tesz Isten, megszülettek már azok az írásaim is, amik a Karácsonyokról, a telekről, a nyarakról, az iskolásságról, az első erről és az első arról, kis- és nagyobb gyerekkori történetekről mesélnek. olyanokról, amik így, vagy úgy, de szinte mindenkivel megestek, megeshettek.
      minek kitalálni bármit is, ha elég előbogarászni azt, amit az élet talált ki számunkra…
      előbb utóbb az ilyen történetek feltöltésére is sor kerül majd, remélve, hogy másokban is felidéznek majd kedves/kellemes emlékeket.
      üdvözlettel: Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A csintalan manó

Beck Brigitta: A csintalan manó   Játék-földön hull a hó, Minden fényes, csillogó. Ezer színes szép csomagra Masnit köt egy kismanó.   A Télapó is

Teljes bejegyzés »
Prózák
Labádi Hanna

Minden alkalommal, ahogy lehunyom a szemem

(Az utolsó szó jogán kiegészítő története)                       Van egy hang, egy illat, egy emlék, ami hozzá köthető. Ahhoz az emberhez, akit nem tudok elfeledni, bármennyi

Teljes bejegyzés »

Sebem

Sebem Kék félhomályban zsong a kinti tér,pár szürke szó a hűvös falra száll,oly halk moraj, mi szívemig sem ér,s az őszi szélben nyomtalan megáll. Mit

Teljes bejegyzés »

Befagyott a tó vize

Befagyott a tó vize   Befagyott a tó vize. Gyere babám! Jer, ide! Nézd! Mily szép a tó! Nyáron ez egy itató. Idejönnek az állatok,

Teljes bejegyzés »

Álmatlan álmok

Álmaidban álmodozol álmatlan álmok álmairól, váratlan fájdalmak átkairól, vetetlen ágyak lányairól.   Látod az élet halálos vágyát, átkozott hajnal vöröslő házát. Látod a csendet, az

Teljes bejegyzés »

Hamar az ágyba!

A halkan szitáló hó lassan belepte az erdőt. Napról napra hosszabbak lettek a jégcsapok. Az állatok már rég elfoglalták téli vackukat. Legtöbbjük megtöltötte éléskamráját, és

Teljes bejegyzés »