Sárguló levelek csendben hullanak, S halkulnak kertemben a nyári dalok. Lábam alatt megreccsenő avarban Suhannak télidéző gondolatok. Rőzselángot gyújt szívemben az új ősz, Tüzes nyári
A metró morajlása, Földalatti élet. Ha felszállok én oda, Szemem fürkészi a népet. Pásztáz végig, A végtelenségbe érve, A metró kígyózó hosszán át, Szemem könnybe
A második világháború vége felé, amikor a Vörös Hadsereg benyomult az országba, a családom lakóhelyét, Balmazújvárost is elérték a harcok. Ezt az időszakot a dédnagymamám
Amikor fiatal még az emlékezet, ott van mindig veled, megtoldja csendedet. Rendre előhívja, ami lakik benned, felidézi a ma, s tegnap történteket. Azt, mikor anyukád
Látjátok feleim, szemetekkel, mik vagyunk Íme, Por és Hamu vagyunk Ez maradt, na meg a dicső múltunk Csak ülünk a romok felett Elhinni – képtelenek
