A Nap

Méhektől zümmögő aranysárga tenger,
repceföldek hullámzó végtelenje,
föntről kíséri egy lassú, izzó henger,
régóta nincs már könyörület benne.

Kalászok dülöngő sorait vigyázza,
fertőben fürdőző fényes ősi jel,
földet gyalázó a hajnal harmatnásza,
s az alkonyi éggel véres frigyre kel.

Török Nándor
Author: Török Nándor

Török Nándor az Irodalmi Rádió legjobb szerzője 2017. cím birtokosa. 1965-ben születtem, a felvidéki Lelesz községből származom. Gimnáziumi tanulmányaimat Nagykaposon és Selmecbányán végeztem. 1989-ben szereztem kertészmérnöki diplomát Budapesten. Azóta itt élek. Első verseimet az egyetemi évek alatt írtam, majd kb. 20 év szünet után, 2010-ben újra az írás felé fordultam. Elég későn kezdtem publikálni. Nyomtatásban 2015-től jelentek meg írásaim az Agria irodalmi folyóiratban, a Magyar Múzsában, a Napútban, a Hetedikben, a KisLantban, a Kaptárkövekben, a Régióban (Szlovákia) és számos antológiában. A különböző online irodalmi lapokban, pályázatokon is próbálok legjobb tudásom szerint jelen lenni. 2017-ben elnyertem az Irodalmi Rádió legjobb szerzője  díjat és a Természet Poétája címet.                           Az OMLIT pályázatán Mécs Lászó Irodalmi Díj: 2.hely, Az Év verse: 2.hely 2018. OMLIT Igazgyöngy pályázat: 1.hely, Az utolsó olvasóért pályázat: 1.hely 2019-ben az IR pályázatán az Év mérnök költője pályázat  1.hely, a Természet Poétája pályázat: 2.hely             A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Líra Különdíj, 2019.                                                                                     A Napút...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Konyhai idill

Betévedtem a konyhába, hol van az a kék madár: pálmaággal a csőrében szabadságot delegál.   Látomásom felszívódik, rám lehel a kürt hangja, hadba hív a

Teljes bejegyzés »

Nyárköszöntő

Már kikelt mind a fészekalja, kis felfedezők szárnyalhatnak, a kikelet integet: ellátni a messzeségbe összegyűjtve a szépséget.   S ahogy fölragyog a föld ege, aranyával

Teljes bejegyzés »

Montmartre éj

  Henri de Toulouse-Lautrec   Odakint sírt ,sírt az éjszaka Merengve dacolva hideggel, Holdfényes lehelettel, Tiszta levegőben, Ezernyi jellel.   Sötétben, a magány is fáj

Teljes bejegyzés »

Esti köd

Köd úszott a tájra fehér tejszerű pompa sejteni lehet csak amit látsz Isten a kezét leeresztette betakarta a napot.   Szellő sem suhan tova szinte

Teljes bejegyzés »

Félelmeim

Félelmeim   Félek az egyedülléttől a sehova tartozástól a jelen létbe támasztom a magányt.   Körülöttem néha gyerekzsivaj dobogás, beszéd, sikoly kacaj, merre vagy? szavak

Teljes bejegyzés »

Csend, nyugalom

Csend, Nyugalom   Vár volt itt, most kőhalom Emlékéből ez maradt. Hajnali harmat könnye, száll S a nap sugarai halkan Az égre nyújtózkodnak már.  

Teljes bejegyzés »