Rózsa Iván: Immanens lét

 

 

Rózsa Iván: Immanens lét

 

 

Isten attribútuma az örök élet:

Ember, a halált hát miért féled?

Ember velejárója az örök bűn:

Puszta létére is hát árnyék vetül…

 

 

Budakalász, 2016. október 23.,

(Tőkéczki László gondolatai kapcsán…)

 

Rózsa Iván
Author: Rózsa Iván

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincöt éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A MÚLT KÖDÉBEN 2

Az alábbi történet tavaly nyáron születetett, s egészen idáig gyűjtöttem a bátorságot, hogy nyilvánossá tegyem. Talán ez a mű az eddigiek közül a leghosszabb. Korábban többnyire rövidke romantikus írásokat alkottam, aztán váratlanul fel ébredt bennem a vágy, mi lenne, ha ezekbe az írásokba némi izgalmat is csempésznék. Őszinte leszek, egyáltalán nem könnyű a krimiírók sorsa, hisz számos lehetőséget, megannyi aspektust, és még számos dolgot kell szem előtt tartaniuk. Íme, fogadjátok hát sok szeretettel első, harmatos bűnügyi történetem befejező részét. Esetleges és őszinte véleményeiteket előre is nagyon köszönöm.

Teljes bejegyzés »

Élő dalom

Edit Szabó : Élő dalom A testem kilépett önmagából Lelkemmel a magasban lépkedek. „Még hívogatják kóbor lelkemet Ezüstködös,fénypásztás éjek „. Az élő dalom még fent

Teljes bejegyzés »

Csókod rabja

    Mikor megismertelek, Akkor még nem is sejtettem, Hogy lehet tényleg te leszel A vágyott, álombéli szerelem.   Aztán eljött a nap, mikor találkoztunk,

Teljes bejegyzés »
Kiadványok
Farkas Norbert

Arthur király, kutya király

2022. június 11. Vinyéről tartottunk haza s a vonatot vártuk, mikor felénk tekintett, s szemét megláttuk. Tán a kajálásból megmaradt sültkrumpli miatt? Neem. Illetve az

Teljes bejegyzés »

A fény sem…, vers

A fény sem… Sötétben nem lát a fény sem gyújtsatok világot! Nagy a szegénység gyújtsatok világot! Sok a magány gyújtsatok világot! Nagy az elnyomás Gyújtsatok

Teljes bejegyzés »