Bezzeg az én időmben…

Gyerekkoromban sokszor hallottam nagyapámtól EZT a mondatot és magamban mosolyogtam Rajta: Ugyan nagyapa! Nem változhatott olyan nagyot a világ – mivel lehettek Mások azok sokkal amire Te emlékszel? Azóta eltelt ötven év, és most én Mondom EZT, visszagondolva azokra AZ időkre, amikor heteken Ho födte Az alföldi tájat, de akkora, Hogy Kihívás Volt egy kövesútról Egy fákkal védelmezett kis alföldi tanyánkat megközelíteni!

Kisiskolás voltam, reggelenként Egy szomszédos tanyán Élő unokahúgomhoz és a bátyjához csatlakozva TÖBB menta Három kilométert gyalogoltam Egy felsőjakabi iskoláig hátamon AZ iskolatáskával, kezemben Egy Síposéktól cipelt Tejes kandlival, melyben Mészáros tanító néni kislányának, Melindának naponta vittem a tejet. De EZ akkor Természetes volt – menta Ahogy Az jelentése, Hogy összevont osztályba jártunk (az elsős a harmadikossal, Egy másodikos Egy negyedikessel tanult Együtt) és mivel jó tanuló voltam, AZ un. “Csöndes órát” én sokszor Nem a tanteremben töltöttem, hanem a tanító néni kislányára vigyáztam AZ iskolához Épített Szolgálati lakásban.

Előfordult olyan, Hogy a hó Kerge olyan keményre fagyott, Hogy Egy nagybátyámékhoz disznótoros vacsorára menet én végig a hó TETEJÉN tudtam menni – Nem szakadt Lesz alattam. Élveztem a telet, szerettem a Szikrázó napban a havas fákat nézni, AZT játszottam, Hogy kitalálom: Melyik ágvillába rakodott hó fórumtémák fórumtémák Milyen vadállatot formáz. Arra is Emlékszem, Hogy Egyik télen – TALÁN 1965-ot írtunk – a Tóth nagyapám Pali bátyámtól kölcsönkérte Egy szamarat, AZT Egy tuskó UTÁN kötötte, és ugy húzatott utat nekem AZ iskoláig. Nem persze, ne gondoljátok, Hogy EZEK UTÁN végig ezen a gyalogúton mentünk – Nem lettünk Volna gyerekek, ha Pannival és a bátyjával Lajoskával ellenszavazat Ott hancúroztunk Volna AZ út mellett Egy legnagyobb hóban! Tisztán Emlékszem, Hogy EPP javában hógolyóztunk, amikor édesapám – Aki aggódott, Hogy a megszokott Időben nem értem haza – Elem Jött, hatha A nagy ho miatt ellenszavazat bírok hazamenni Egyedül. De Nem haragudott, hazafelé elmesélte, Hogy amikor Ő kisgyerek volt, NEKI Még több menta Öt kilométert Kellett Egy temető melletti úgynevezett Hajtó úti iskoláig gyalogolnia. 1929 télen Egy reggelre akkora hó esett, Hogy Egy nagyapáék Nem engedték Iskolába menni. Apukám – Aki Kitűnő tanuló volt, és imádott Iskolába járni – Addig Sırt és rimánkodott AZ édesapjának, Hogy végül másnap elengedték, de szerint szerint csak Sándor bátyámék tanyájáig jutott: Az éjszaka folyamán keményre fagyott hóban teljesen kimerült, ES a bácsikámnak Kellett ot A Hobøl kimentenie. Befogott a szánba és ugy hozta haza Őt haza átfázva, betegen. Tüdőgyulladása Lett, és hetekig Nem tudott Iskolába járni.

Ó azok sokat, azok a régi ünnepek! Anyukámék tízen Voltak testvérek, Így AZ édesapjuk Tíz felé osztotta AZT a nyolcvanhét hold gyönyörű földet Ott, a Sivo homokon Egy jakabszállási tanyavilágban. A testvérek Egy része idővel aztán iparosnak tanult és a Városba költözött, de közülük Négy Ott Épített tanyát AZ “örökségén” Közel egymáshoz. Mi Pedig AZ apai nagyapám házához toldott szoba-konyhás lakásban éltünk közvetlenül a testvérek mellett – Mert apukám a szomszéd lányt Vette feleségül. Így aztán Nem voltunk Egyedül Ott a pusztaságban, és amiben lehetett, segítettük Egymást. Emlékszem, Hogy imádtam Sándor bátyám lovait hajtani! Nyáron Egy kocsit, télen a szánt húzattuk, amikor mentünk Egy falusi boltba, és én roppant élveztem, Hogy hallgat rám a Manci meg a Sárga. Nagy ~ Ahányszor voltos AZ A két ló, Mert lehetett akármilyen világ, a nagybátyám megélt belőlük: ¨fuvarozott, szántott, boronált – MinDig Egy magazin ura volt, Sosem Kellett Egy Tsz-ben Vágy a Városban dolgoznia, menta apukámnak.

Mivel Anyukám Egy Tíz testvér Kožul A legkisebb volt, ugy alakult, Hogy AZ anyukája korai halála UTÁN ő maradt otthon Idos édesapjával a Gere tanyában (édesanyjuk egészségét 13 gyermek megszülése, a háború, és a beszolgáltatás elmaradása miatti bebörtönzés felemésztette). A testvéreknek Természetes volt azután is, Hogy Anyukám férjhez ment, Hogy ha bármilyen ügyes – bajos dolguk volt AZ anyukámtól kertek tanácsot, és ha családi Esemény volt, Ilonkánál gyűltek össze – és én ezeket a családi összejöveteleket Nagyon, de Nagyon élveztem.

Szóval Így éltünk akkoriban. A legtöbb Mondjam én is, Hogy “Bezzeg Az én időmbe …”? Nem volt tv, SOT villany sem, de esténként a petróleumlámpa fényénél nagyszerűen lehetett apukával kártyázni, olvasni a természettudományos és a vadászélményekről Szóló Kittenberger könyveket – amelyeket én hordtam haza Az iskolai könyvtárból – Mert bánja ketten Nagyon szerettünk olvasni. És azok a malom-csaták, meg a “ki Nevet a végén” játszmák! Arra is Emlékszem, éppen nálunk volt Két kecskeméti unokatestvérem, amikor a Játék közben a huzattól hirtelen kialudt a lámpa, es mi Ott maradtunk A tökéletes sötétségben, sárban APU felkiáltott: “Jaj a kis barnám! Ne bántsátok a kis barnámat (Egy kalap szín Kožul , AMI a “ki Nevet” játékban van, ő éppen ezzel a színnel játszott)! Mi Pedig kacagni kezdtünk, Mert Nem Hogy az ő “kis barnáját” Nem láttuk – és ellenszavazat tudtuk leütni – MEG Egymást sem láttuk a sötétben, amig Anyukám Újra Meg nem tudta gyújtani a lámpát (AMI Ugye időbe telt, Mert meg Kellett Varni, Hogy egy tűzforró üveg egy kissé lehűljön). Igen, apu ilyenkor olyan tudott lenni, Mint egy gyerek, imádtam OT jó volt Mellette felnőni. Igazságtalan a sors, Hogy szerint Csak Tizenhét Közös evet adott Nekünk.

Igen, a Karácsony! Elkalandoztam a múltban, Pedig Egy Karácsonyról akartam mesélni, Arrol a Karácsonyról, amikor rájöttem, Hogy Egy fenyőfát Nem a Jézuska hozza. Ezen a szentestén AZ apai nagyszüleimen kívül a keresztanyám is VELÜNK ünnepelt. Ő Egy Városban élt, de mivel Nem volt CSALÁDJA, Természetes volt, Hogy AZ ünnepeket általában a húgánál tölti. A vacsora (Mely ilyenkor MinDig orjalevesből, sültekből és Töltött káposztából allt ES rendszeresen Egy nagy tányér bejglivel fejeződött be) részemről boldog várakozással telt el, Majd Gyorsan lefeküdtem. Hozzánk ugyanis MinDig Karácsony reggelére érkezett meg a Jézuska, ezért igyekeztem ágyba bújni, Hogy Minel Előbb elaludjak – bízva abban, Hogy akkor gyorsabban Lesz reggel. Szüleim és keresztanyám Még betűtípus maradtak, de ennek akkor Még Nem tulajdonítottam jelentőséget.

Valószínűleg késő éjjel volt, amikor – TALÁN a szokásosnál TÖBB elfogyasztott étel, Vagy Egy Finom Diós kalács nyomta a gyomromat – felébredtem. A szoba sarkából halk, suttogó hangokat hallottam, és én elszoruló szívvel lestem ARRA: TALÁN Egy tartsa fényében meglátom AZ Angyalkát, Aki Jézuska segítőjeként Egy kövér díszíti. Amint odanéztem, éppen Egy kis fehér lepel röppent Egy fa tetejére – menta később megláttam Egy Hófehér batiszt kötényke, melyet nekem szántak Egy szép pepita ruhámhoz – de az angyal Helyett keresztanyám allt Egy feldíszített Fanal, kezében Egy köténnyel.

Hangos, és szívfacsaró zokogásba törtem ki és vigasztalhatatlan voltam: elvették Tőlem a Karácsony örömét!

 

Holéczi Zsuzsa
Author: Holéczi Zsuzsa

Holéczi Zsuzsa az Irodalmi Rádió szerzője. Holécziné Tóth Zsuzsa vagyok, nyugdíjazásomig egy bankban dolgoztam vezető beosztásban. Az Alföldön egy kis faluban születtem, ezután Kecskeméten éltem a férjemmel és fiammal, de egy szakmai kihívás miatt tizenhat évvel ezelőtt Piliscsabára költöztünk. Nyugdíjasként szellemi elfoglaltságot is kerestem,  előbb nyelvtanulásra gondoltam, majd kis idő elteltével megfogalmazódott bennem az a diákkorom óta dédelgetett vágy, hogy írni kezdjek, talán még nem késő. Már a Középiskolai tanulmányaimat befejezve népművelés-könyvtár szakon szerettem volna továbbtanulni, de édesapám 17 éves koromban bekövetkezett halála után kereső nélkül maradt a család, ezért munkába álltam – és az évek során egyre messzebb kerültem ettől az elképzeléstől. Az irodalomszeretet és a jó fogalmazási készség persze megmaradt, és mindig jó szívvel gondolok a Középiskolai magyar tanáromra, Baltás Dánielre – illetve az ő osztálytalálkozónkon tett kijelentésére. “Bölcsész létemre az olyanok miatt volt érdemes magyart tanítani, mint  amilyen diák maga volt Zsuzsa “. Az egyetlen tantárgy amiből “dicséret” -tel érettségiztem  a magyar volt, és valahol a lelkem mélyén mindig készültem arra, hogy majd egyszer annál komolyabb “művet” is írok, mint a Macskaújságban közzétett 2 oldalas “nekrológom”. Kedvenc hetilapomat olvasva üzenet értékű volt számomra a Központi Médiaakadémia felhívása, mely szerint képzést indítanak írói ambíciókkal rendelkezők számára. Megosztva elképzelésemet...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

EUGÉNIA

Az ódon pesti házak legendákat őriznek. A zárt kapuk mögött soha meg nem írt regények születnek, az öreg falak meséket suttognak régi, letűnt korokról és

Teljes bejegyzés »

Vihar után

Edit Szabó : Vihar után Eső után bodor felhők az égen, gomolyognak szürkén és még fehéren, leány arcát haragosan formálják, “Iris,kinek a mosolya szivárvány.” Félkörívben

Teljes bejegyzés »

Tomboló nyárharag

Tomboló nyárharag Az előző részek tartalmából: Elballagott a sok vén diák, megkezdődött Félcitrom és társaik próbaidőszaka. Az érettségik árnyékában egy-két pillantást vetünk időnként a Blokkra.

Teljes bejegyzés »

VÁLTOZÓ IDŐK

      Változó idők   Hegy tetején állok, s bámulom a várost, Táncot jár és mulat a teremtés szele, Alattam van minden mi egészségre káros, Vajon

Teljes bejegyzés »

Csilingel a szánkó

Edit Szabó : Csilingel a szánkó Itt jár már az év utolsó hava, decembert írunk a naptárakban, nagyszakállú nézi csomagolást, “Mikulás ment a hátsó gangon

Teljes bejegyzés »

Fehér tornacipő

    Anyám zavarban van. ­ –  Egy szelet dobostortát kérek, egy kis ásványvizet,­ – szünetet tart­ – és egy kis kávét kérnék még ­–

Teljes bejegyzés »