Megcsörrent a telefon, ki van a vonalban?
„Elrabolnám az idejét csak egy pillanatra!”
„Köszönöm, de vásárolni nem kívánok semmit”
„Nem is kell, csak hallgasson meg, és nevemen szólít.”
Fiatalító kúrára invitál kedvesen;
hogyan tudna ellenállni
bármely nő is ennek?
Ráadásul, hogy ingyenes (!)
Több sem kell
hát nekem.
Naptár elő,
az időpont
éppen
megfelelő.
…
A faragott tölgyfakapu
gombnyomásra nyílik,
ódon házban felújított
tiszta szoba vár itt.
Mint egy királyi palota;
fakazettás
mennyezet,
aranyos a tükör keret,
„arany” minden körüle.
Lábad alatt süpped szőnyeg,
csak úgy suhansz rajta.
Kerevetre lefektetnek,
a fejedre sapka.
Mi lesz itten,
gondolkodom
kissé
megszeppenve.
Másfél órás arcmasszázzsal,
és lelki nyomással
rábeszélnek,
el ne szalaszd
ezt a nagy alkalmat,
merthogy ez lesz
életednek
legnagyobb fogása!
.-.
Mi az neked?
Mindösszesen
négyszáznyolcvan
ezer!
-.-
Ennyit megér
TESTED ŐRE
irigyelni fognak érte
kik majd reád néznek,
látják egyből
ARANYAT REJT
most már arcod bőre.
.-.
Percekig csak meditáltam –
húsz forint volt nálam,
arra éppen elég,
hogy a kutyák
ne…nézzenek felém.
-.-
Ezért aztán végezetül,
az ingyenes
kezelésük
udvariast,
megköszöntem;
és a süppedő szőnyegen,
– bőröm alatt
az arannyal –
otthonomba mentem.
Budapest, 2017. augusztus 11.
B. Moravetz Edith
Author: B. Moravetz Edith
B. Moravetz Edith az Irodalmi Rádió szerzője. 1945. március 4-én születtem Grazban. A világháború végén szüleimmel visszatértem Erdélybe, Besztercére. Itt nevelkedtem csodás környezetben, három öcsémmel, szerény körülmények között, de szerető családi körben. Édesapánk tragikus hirtelenséggel fiatalon meghalt, ekkor Édesanyánk úgy döntött, hogy repatriálását kéri gyermekeivel nagyszüleinkhez. Így kerültem érettségi után Budapestre, ahol 21 évesen férjhez mentem, három csodálatos leányom született. Boldogságomnak tizenkilenc év után válásom vetett véget. Ezután gyermekeimet egyedül neveltem. 1991-ben újra remény költözött szívembe, ekkor kötöttük össze második férjemmel életünket. Egymás megbecsülésében, szeretetben örülünk tizenkét unokánknak, és három dédunokánknak. 1985-ben kezdtem írni visszaemlékezéseimet, prózában. „Miért” címmel 70. születésnapomra magánkiadásban jelentettem meg, szűk családi és baráti körnek. 2014-ben elvégeztem a Jobb agyféltekés rajztanfolyamot, melynek hatására portrékat rajzoltam; ekkor kezdtem el a versírást is… Szeretek olvasni, szeretem a művészetet, lenyűgöz a természet varázsa. Nem tanultam írni, gondolataim felbukkannak, ki kell írnom magamból lelkem rezdüléseit, le kell írnom gyermekkorom emlékeit, a mesevilágot, melyet Erdély személyesít meg számomra, hadd ismerjék meg azok is, akik még soha nem jártak arra. Vagy elég egy szó, egy mondat, a napfelkelte, a szellő, amint titkokat súg a falevélnek, a gyermek kacaja, két öreg kéz, mely egymásba fonódik, a padon ülő kismama; bennem érzelmeket indít, s addig...
