Tudom, hogy létezel!

 

Mióta tudom, hogy e világon
létezel,
élettel, erővel engem felvértezel.
Azóta arcomra mosolyt rajzolok
amikor csak rád gondolok.
Akkor is, ha nem ad rá az élet
semmilyen okot.
Mint valami őrjítő mámor, olyan
vagy nekem, még akkor is, ha
nem velem vagy, hanem valahol
messze távol.
Mert tudom, hogy létezel.
Mert tudom, hogy élettel és piszok
nagy erővel engem felvértezel.
Látod? Nem félek tőled és nem is
hisztizek.
Csak csendben várok és remélek.
Hogy egyszer, valamikor majd
velem leszel. Velem ébredsz fel!
De most még csak álmodok rólad
és olyankor dobogó szívem
folyton kihagy.
Mert az ész még sokkal okosabb.
Hát csak várok és néha eszeveszetten
küszködök.
Sosem tudhatod meg, hogy a bennem
perzselő tűz az örök!
Csak magamban szeretlek.
De odabenn a fejemben millió
rózsaszín álmot elképzelek.
És mikor rád gondolok, úgy érzem,
hogy zavaros életem teljesen
bearanyozod.
Pedig, hogy mit érzek, te nem is
sejtheted, nem is tudhatod.
De én tudom, hogy létezel!
És tudom, hogy élettel és piszok
nagy erővel engem felvértezel.
Azt képzelem, hogy neked mesélem,
hogy eddig nélküled, hogy is bírtam
és hogyan éltem.
Hogy miattad, hogy vagy nekem
általad mivé lettem.
Elképzelem, hogy a tengerparton
csillagos sötét éjben, egymás
mellett ülünk kéz a kézben.
Szótlanul, csendben!
És megértjük mégis egymást.
Szívünk dobbanása mint valami
szerelmes dalban egyritmusra jár.
Én erős válladra hajtom megfáradt,
mindenféle katyvasszal tele fejem.
Szorosan melléd húzódok, úgy, hogy
szinte beléd bújok.
Te pedig óvón átölelve nekem mondod,
hogy neked én vagyok a minden!
Lágy szellő ringatja a kék vizet.
Arcomhoz érve kiráz a hideg.
Picit már fázok és te észre is veszed.
Rám adod kinyúlt kabátod és
átölelsz, mint szerető anya
a gyermeket.
Óh! Én mennyire szeretlek!
Mennyire szeretlek!
Bárcsak valóra válna ez a csoda!
Bárcsak valóra válna minden képzelet!
Annyira vágyok rád! És arra, hogy
egyszer végre fogjam a kezed!
Vajon most merre hajtod le fejed?
Vajon te merre jársz, kedvesem?
Jó, hogy vagy nekem!
Jó, hogy létezel! Mert tudom, hogy
élettel és piszok nagy erővel
engem felvértezel!

Kapusi Edit
Author: Kapusi Edit

Kapusi Edit az Irodalmi Rádió szerzője. A nevem Kapusi Edit.1968. július 28-án születtem Debrecenben. Itt is élek már több mint 30 éve. Két nagy fiam van. Az idősebbik fiam Máté, ő 29 éves, és ugyan azon a napon született, mint én. A másik gyerekem 21 éves. Az ő neve Soma.Saját vállalkozásba kezdtem, mellette pedig sok egyéb dologgal is foglalkozok. Nagy kihívás megfelelni és megállni becsületesen a helyem mint anya és dolgozó nő. Néha úgy érzem, nem is fog menni. De mindig kapok valahonnan egy lökést, egy kis energiát, amitől megint minden vissza áll a normális kerékvágásba. Egy darabig. Viszont az életszeretetemet, a jóságos világba vetett hitemet, azt nem tudja elrontani senki és semmi! Hitvallásom szerint, csak az tud élni, aki élni tud! Mindent kipróbálok, mindent meg akarok tapasztalni és folyamatosan tanulok. Szeretném, ha az engem körül vevő embereknek is át tudnám adni mindazt, amit már átéltem és megtapasztaltam. Azért, hogy ezáltal ők is érdemesnek tartsák magukat arra, hogy az életnél nincs nagyobb kincs a világon! A versírással már kamasz koromban megpróbálkoztam, kisebb-nagyobb sikerekkel. Egyik versem meg is jelent hajdanán a Debreceni Napló napilapban. Időnként, ha valami nagy trauma ér vagy épp nagy öröm, elfog a vágy, hogy le is írjam,...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Magány a padon

Edit Szabó : Magány a padon Nem is tudom,hány éve vagyok magas fák alatt egymagamban, régen én is szép fa lehettem, hatalmasra nőve ég alatt.

Teljes bejegyzés »

Köszönet

Nektek, kik nem kérdeztétek honnan jöttem s mi tett olyanná, amilyen ma vagyok. Nektek, kik megadtátok nékem szusszanó létemben a fény-pillanatot. Vesszen, mi múlt, háborgás

Teljes bejegyzés »

Lesz-e még holnap?

  Bíborfekete felhők hada a földet lábával tapossa, hörög az égbolt veszetten, tombol annak pusztító ereje.   Keringő villámok hada cikázik, a pokol kovácsa odacsap

Teljes bejegyzés »

A térkép

    Az arc a múlt térképe, megtapossa az élet lehelete, mint a papírt megrágja az idő foga, s a tinta már nem fog rajta.

Teljes bejegyzés »

A bűn

  Soha nem öltöd újra, nincs az a tű, az a cérna, ami összefércelhetné azt a lyukat, amelynek létrejöttét te akartad.   Elveszítetted az esszenciáját,

Teljes bejegyzés »

A felszín

  Ha minden ember a tenger fenekére látna, s nemcsak a víztükrén megcsillanó tükörképre várna, talán megtanulna a szívével érezni, s az igazságot nem a

Teljes bejegyzés »