Az a pillanat

 

Az a pillanat!

 

Itt most fúj a hideg szél, s ahogy hallgatom sejtelmes susogó neszét, eszembe jut az az este, mikor először éreztem magamon remegő kezed érintését.

Beleborzongtam, ahogy a hideg ujjaid titkon forró bőrömhöz értek. Emlékszem, lecsuktam vágytól égő, addig csak sírásra használt szemeimet.

Elvitt magával, néhány fátyolos percre a tüneményes képzelet, s táncoltam a felhőkön önfeledten, mint egy őrült, miközben azt álmodtam, hogy szorosan ölellek.

Az a pillanat bemarta magát örökre a megkeményedett szívembe, bele összetört, elhasználódott, kóborgó lelkembe! Azt hiszem, mindörökre!

Sosem volt szebb azelőtt annál az érzésnél! S mi azóta megmaradt belőle csaknem felőrölt. Mert nem volt őszintébb semmi  az első lopott érintésednél!

Lepecsételted vele addig sötétségben, magányban eltelt szürke létemet. Beléd haltam, és soha többé nem akartam már élni nélküled!

Érezni akartalak magamon! Érezni azt, hogy benned elveszek! Mélyen magamba vésni! Emlékszem, amikor pilláim újra mozdulni bírtak, akkor tudtam, hogy szeretlek!

Szavak nélkül vallottunk egymásnak örök szerelmet, s abban a mámoros pillanatban visszatértem az eleven életbe, akkor lettünk egymásnak az élet értelme.

Titkos érintésed kiegyengette a hozzád vezető rögös utat, s vitt magával a vágy! Repülni tudtam! Mert szárnyakat kaptam tőled  s te mutattad nekem az utat!

Körbefonta testünk körvonalát a rózsaszín vágyfelhő, s nem volt körülöttünk más! Csak ketten voltunk és köztünk a végtelen szenvedély, ami annyira észvesztő.

Azelőtt sokáig kerestelek! Éveken át kutatattuk egymást, mire végre akkor összeértünk, tapogatózva, a puha szerelempázsiton lépkedve egymásba ért a lelkünk.

De tiszavirágú érintésed ma már inkább iszonyúan fájdalmas emlék, mert annyira hírtelen elmentél tőlem, hogy ha nem lennék ennyire gyáva, most veled lennék.

Éppen akkor, mikor meghallottad az alvilág démonjának hívó szavát, ki addig már annyiszor fente rád gusztustalan fogsorát, én akkor voltam a legboldogabb talán!

Odaadtad fiatal lelked egy óvatlan mozdulattal a sötétség gonosz urának. S tettél engem akkor újra árva gyermekévé a zavaros világnak.

Nem tudtad, hogy milyen mély sebekkel hagysz magamra! Nem tudtad, hogy mennyire fog fájni nekem, ha engedsz neki és nem figyelsz a mozdulatra!

Elmentél! S rajtam hagytad első érintésed hidegen perzselő nyomát. Amit nem tüntethet el semmi sem. Ami azóta éget, s enyém marad egy életen át.

Most, hogy itt fúj a susogó szél, s eljátssza nekem fájdalmas gyászénekét, a múló napokkal homályosul bennem ez a gyönyörrel teli emlékkép.

Vállaltam volna érted a világ összes veszélyét! Borotva élen táncoltam volna veled, mindennap ezerszer, ha egy kicsit maradtál volna még!

De nem hibáztatlak. Hisz te sem így akartad. Nem önszántadból mentél. Csak egy rossz lépés volt csupán, és egy félrehallás, amiért a pokolfajzatnak hittél.

Egy véletlenen múlt csupán, hogy elvesztettelek, s azóta mindenben téged kereslek! Egy darabot a szívemből magaddal vittél, de ezzel megint sebezhetővé tettél.

Egy kósza fuvallat lágyan simogatta arcomat. Azt gondoltam talán erre jártál! Eljöttél hozzám, mert a te szívedből is egy darabka még nálam maradt.

Az a pillanat, mitől azóta is beléd halok, az lett a végzetem! Céltalanul bolyongok a világban nélküled és kereslek mindenhol, mindenkiben!

Kapusi Edit
Author: Kapusi Edit

Kapusi Edit az Irodalmi Rádió szerzője. A nevem Kapusi Edit.1968. július 28-án születtem Debrecenben. Itt is élek már több mint 30 éve. Két nagy fiam van. Az idősebbik fiam Máté, ő 29 éves, és ugyan azon a napon született, mint én. A másik gyerekem 21 éves. Az ő neve Soma.Saját vállalkozásba kezdtem, mellette pedig sok egyéb dologgal is foglalkozok. Nagy kihívás megfelelni és megállni becsületesen a helyem mint anya és dolgozó nő. Néha úgy érzem, nem is fog menni. De mindig kapok valahonnan egy lökést, egy kis energiát, amitől megint minden vissza áll a normális kerékvágásba. Egy darabig. Viszont az életszeretetemet, a jóságos világba vetett hitemet, azt nem tudja elrontani senki és semmi! Hitvallásom szerint, csak az tud élni, aki élni tud! Mindent kipróbálok, mindent meg akarok tapasztalni és folyamatosan tanulok. Szeretném, ha az engem körül vevő embereknek is át tudnám adni mindazt, amit már átéltem és megtapasztaltam. Azért, hogy ezáltal ők is érdemesnek tartsák magukat arra, hogy az életnél nincs nagyobb kincs a világon! A versírással már kamasz koromban megpróbálkoztam, kisebb-nagyobb sikerekkel. Egyik versem meg is jelent hajdanán a Debreceni Napló napilapban. Időnként, ha valami nagy trauma ér vagy épp nagy öröm, elfog a vágy, hogy le is írjam,...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hinned kell

Hinned kell­­ „Valaki jár a fák hegyén*”: az életünknek őre ő, nincs nála nagyobb erő. Megfordít sorsot, életet: csak kegyelméből élhetek. Vírussal büntet hitszegőt, hatalmi

Teljes bejegyzés »

November

Edit Szabó : November November,nem szeretlek, holnapjaim elvetted, első nap temetőben, erősen fogom őt meg. . Fejfán mosolygós arca, egykor régit mutatja, itt hagytalak titeket,

Teljes bejegyzés »

Tigris Tamás és Benjámin

Tigris Tamás a dzsungelben Fütyörészve ballagott, Néha széles jókedvében Ordított is egy nagyot.   A felhőtlen boldogsága Egy picikét hibádzott, Belefáradt a magányba, Keresett egy

Teljes bejegyzés »

A káposztalepke csodája

Élt egy fehér pillangócska A virágos szép mezőn, A szivárványt figyelgette, Nézegette ő merőn.   Csodálta a sokféle színt, Közben pedig kesergett, Egyszínű fehérsége miatt

Teljes bejegyzés »

Genezáreti tó / Biblia Lukács 8:22-25

A Genezáreti tó Author: Mahler-Fürj Katalin Mahler-Fürj Katalin vagyok, Gyomán születtem 1976-ban. Versek írásával 15 éves korom óta foglalkozom, mely számomra nemcsak önkifejeződés, hanem varázslat

Teljes bejegyzés »