Rózsa Iván: Nem volt rendszerváltás!

Rózsa Iván: Nem volt rendszerváltás!

Ugyanaz a trükk, ugyanaz a módszer…
És nincs ellene orvosság, semmi óvszer?!
„Divide et impera!” – ez az ősi nóta:
Nem tanult semmiből az ember évezredek óta.

Most másképp hívják őket, mint kétezer éve:
Mire ment el a „rendszerváltás” három évtizede?!
Most már nem bolsevikok, épp „kereszténydemokraták”:
De lényegében ugyanazok a régi-új paraziták…

Budakalász, 2018. augusztus 5.

Rózsa Iván
Author: Rózsa Iván

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincöt éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Ismét Húsvét

Bizony itt van már a húsvét ünnepe, Az asztal ilyenkor finomságokkal tele. Sütnek, főznek, sürögnek a konyhában, A hívők, mennek misére a templomba. A gyerekek

Teljes bejegyzés »

Húsvét

Tavaszodik közeleg a húsvét, Egy újabb ünnep jön ismét. Reméljük nem esik majd a hó, Nem lesz fagy és hótakaró. Nyílnak a barkák, kell a

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

Irodalmi Rádió

Az Irodalmi Rádió minden kedves tagjának szeretetteljes, áldott, békés húsvéti ünnepeket kívánok!   Szeretettel: Rita Author: Tóth Lászlóné Rita Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné

Teljes bejegyzés »

Beszélünk

„Tiszta udvar, rendes ház” mintájára megalkottam „a hangos szomszéd rossz szigetelésű lakás” megtisztelő címet. Bár, míg az előbbit büszkén rakták ki kapura/épületre, ez utóbbi nem

Teljes bejegyzés »
Prózák
Varga Adrienn

A fonott kalács

Lilla nem akart hinni a szemének. Január végén néhány üzletben a polcokról már figyeltek az ócska, műanyagból készült nyúl- és bárányfigurák, valamint a papírból összeeszkábált

Teljes bejegyzés »

Úton hazafelé

Hazafelé menet az Angyalhídon át látom, az éj leereszkedik, a házak kapuit sötétségbe vonja, jöttére minden elcsendesedik.   Lepel a kereszten, minden harang néma, utamon

Teljes bejegyzés »