„Te veglio bene assai”

Meleg nyári szellőkben ringatóztak a zöldes levelek,

Miközben a selymes tengerrel együtt lassú táncra keltek.

A hosszú szűk kicsiny utcák között az élet nem higgadott

Akkor sem, mikor fenn az ég ura már álmokat kutatott.

 

Az egekben fénylő csillagok közt szabadon szálldogálva,

Vagy virágzó, illatos citromfák árnyéka közt járkálva

Nem egyszer engedtem szabadra vágyakozó képzeletem,

S láttam álmaim közt milyen lenne, ha itt lehetnél velem.

 

Láttam magunk barangolni kéz a kézben, test a test mellett,

S közben szemeinkben egymásnak szépséges csodája fénylett.

A forróságokban is hűs minékünk a hosszú ölelés,

szívdallamainknál nincsen tán harmonikusabb pengetés.

 

Ahogy a homok és a tenger lágyan simogatja talpunk

Míg a nyugvó Nap tündöklő harmóniájában ballagunk,

Bennünk hirtelen fellobbanó szenvedélyes lángok égnek,

S nyugodt csendbe burkolva mondjuk: „Tudod, hogy nagyon szeretlek!”

 

Ajkaink összeérnek, csókjainkkal adjuk a szerelmet,

Karjaink egymásra fonódnak, tapadnak s nem eresztenek.

Érezzük, miénk a világ, tarka szivárvány lett az élet,

S tudom, hogy én már többé nem élhetnék boldogan nélküled.

 

Mert mi ketten együtt mindig fenn a csillagok közt suhanunk,

Hullócsillagokként magunknak az égen utat mutatunk.

Aki minket lát, minden szépet kívánhat vagy átkozódhat,

Mert most már örökké hallhatatlanokká váltunk egymásnak.

Kazup-Nagy Máté
Author: Kazup-Nagy Máté

Köszöntöm az olvasót! Kazup-Nagy Máté vagyok, fiatal középiskolás diák, amatőr költő. Általános iskola óta írok verseket, és a mai napig az egyik kedvenc szabadidős tevékenységem, elfoglaltságom. Nem egy művem már megje- lent különböző antológiákban, amelyek mai napig mind sikert jelentenek. Verseimnek legfőbb témája a feltörő érzelmek rímekben való megfogalmazása. Az ember élete során sok mindent megtapasztal, akár az önfeledt örömöt, mely a csillagokig képes felrepíteni, vagy a mélyről feltörő fájdalmat, csak hogy egy-két példát megemlítsek. Számomra ezeknek versbe öntése egyrészt megnyugvást jelent, másrészt később a műveket elővéve és újból elolvasva könnyen fel tudom idézni azokat a pillanatokat, amelyek nagy hatással voltak rám. Ezen kívül a tájversek is közel állnak hozzám, hiszen akár egy őszi kép, vagy egy borongós téli nap is képes érzelmeket előhívni. Innen is köszönöm a családomnak, barátaimnak és tanáraimnak a bíztatást és a támogatást, valamint az Irodalmi Rádió szerkesztőségének, hogy tagja lehetek az alkotó közösségnek, és remélem, hogy a verseim elnyerik az olvasók tetszését!

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Hazug szavak nélkül

Új kapukat társz fel és köszöntesz nékem új hajnalokat, De lelakatolod őket és messze dobod a kulcsokat. Azt mondod csillagként ragyogok néked a sötét éjszakán,

Teljes bejegyzés »

„Te veglio bene assai”

Meleg nyári szellőkben ringatóztak a zöldes levelek, Miközben a selymes tengerrel együtt lassú táncra keltek. A hosszú szűk kicsiny utcák között az élet nem higgadott

Teljes bejegyzés »

A krízis

A krízis   Egy feszült állapot, Melyben ott van a válság; Bennem van a fordulat, És a kilátástalanság.   Míg e kettő viaskodik, Tengervíz mossa

Teljes bejegyzés »
Versek
Szabó Szabina

Szívem tengerpartján

Elárvult, sebzett szívemet, mikor nagyon fájt az élet, elköltöztettem, Egy homokos partot a tenger mellett ő neki lakni kerestem. Néha ellátogattam hozzá, megnézni, hogy megy

Teljes bejegyzés »
Versek
Szabó Szabina

Te bennem

Te bennem egy dallá álltál össze szépen lassan, Benne vagy minden érzésemben és minden szóban. Néha csak halkan hallom, háttérben remegő foszlányokat, Néha olyan hangos,

Teljes bejegyzés »
Versek
Szabó Szabina

Halloween

Töklámpásom halvány fényében, rémálmaim szereplői jönnek értem. Kisebbek, mint amikre emlékszem, a félelemtől reszketek egészen. Töklámpásom pislákoló fényében érdes kacagást hallok éppen. Ereimben megfagy a

Teljes bejegyzés »