Leánykérés

Leánykérés

Csengettek,
Virágcsokorral érkezett a vendég
Hamiskás mosolyában
Meglepetés rejtezett
A szavakat kereste
Végül mondókáját megkezdte
Emlékeztetett
Találkozásuk egy éves évfordulójára
Majd belecsapott mondókájába
Editke sejthetett valamit
Hagyta kicsit szenvedni a fiút
Majd az elhangzott leánykérésre
Boldog ölelésre nyúltak a karok
A megelégedés szivárványán át
Régmúlt történéseit látom
A füredi áldott napokat
Hisz a rendszerváltozással
Együtt született leányunk
Mindkettőt boldog várakozásban
Izgalomban epedve vártunk
A jó gyermekről
Sajnos kevesebb emlék maradt
Már az iskolás kort elérte
Az idő rohamléptekkel úgy elszaladt.
Mikor kis hegedűjét kezébe vette
Úgy éreztük, az angyalka meglepte
Hamar elkápráztatott tehetsége
Pár év múlva a hét végeket
Pestre fuvarozással töltöttük
Mivel hegedű tanulmányait
Magasabb szintre kellett emelni
A Konziba kerülése
Nem jelentett számára akadályt
Szorgalmasan végezte tanulmányait
Sűrű versenyekkel teletűzdelve
Felsőfokú tanulmányait
Némi bonyodalommal Aachenben végezte
Kíváló általunk is ismert
Orosz művész osztályába kerülve
A postgraduális képzést
Két évig Bécsben végezte.
Távolléte hiányt jelzett éltünkben
Hazalátogatásai ünnepnapjaink növelték
S végső hazatérése hangulatunk emelte
Minduntalan azért imátkozunk
Hogy jövendő sorsa is
Boldogan alakulhasson
Pétert megismerve
Remény szállt szívünkbe
Bizalmunkat élvezve
Most a boldogságtól eltelve
Áldásunkat kiterjesztve
Emeljük poharunkat
Boldog jövőtökre
Melyhez Iisten áldását kérve
Maradejon holtodiglan
A szerelem és a családi béke.

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

18 + = 28

Húsvét

Húsvét Már korán reggel nagy felfordulás volt a városban. Sokan gyűltek össze, hogy a nagy tanács előtt egy embert elítéltessenek. Attalosz is közelebb ment, hogy

Teljes bejegyzés »

Még enyém a remény

Még enyém a remény   Enyémek még szavaim, s enyém minden betű, Még érzem a régi borok ízét, még érik a hárslevelű. Enyémek még a

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Messze még…

Rózsa Iván: Messze még… Új név ajtódon? De még erőd teljében, Messze még talán… Budakalász, 2024. március 27. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Bölcs nyugalom

Rózsa Iván: Bölcs nyugalom Olvadó a szív: Agg szentimentalizmus? Bölcsek nyugalma… Budakalász, 2024. március 27. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett,

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Örök tavasz

Rózsa Iván: Örök tavasz Elszállt ifjúság: Hol van már, tavalyi hó? Már rég elolvadt… Budakalász, 2024. március 27. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi

Teljes bejegyzés »