Az idő

Változások sodrásában haladunk,

előre nem tudjuk, merre visz utunk.

Emlékekből táplálkozik életünk,

a jelenünk mellett gyakran elmegyünk.

 

Ekkor kellene igazán megállni,

a megszokott körforgásból kiszállni.

De az idő korántsem ilyen kegyes,

tovább halad, ha jó is e perc neked.

 

Ki kell a pillanatokat használni,

ugyanilyent többet nem lehet kapni.

Tudatosan kell vele gazdálkodni,

soha vissza felé nem fog forogni.

 

A végtelenségben bármi történhet,

az óramutatója le is eshet.

A világegyetem még halad tovább,

nem kíméli meg a hőn vágyott csodát.

 

Fel kell a megfelelő ritmust venni,

terveket tökélyre kell szövögetni.

Ha a határtalanban nincs megállás,

legalább a létezés legyen áldás.

 

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Ők néznek

  Ők néznek Ők néznek rám. S én visszanézek. Túl élőkön, túl a meséken. Álnevük halkan rám tapad, mint árny az égen – megmarad. Szívem

Teljes bejegyzés »

Az erdő csendje

Szabó Edit : Az erdő csendje Nem akarok hinni a szememnek ! Tarrá vágott farönkök között megyek, kopaszra vágott sinylő dombok zöld nélkül Hová lettek

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Várni (hat haiku)

Rózsa Iván: Várni (hat haiku) tehetetlenül mennyei mannára vár – álszent állapot semmit sem tenni ám megváltást elvárni – kényelmes dolog tudom hazajössz nem kell

Teljes bejegyzés »

Csak egy arc

Csak egy arc a tömegben: Ez most a szerelem nekem! Arctalan arcátlan arcok, Közönyös lélek-harcok! Fekete emberek méla serege: Úgy hiányzott élet szeretete! Akartam, hogy

Teljes bejegyzés »

Odakint megvárlak

Mindenki ott zsong körülötted, ezért távolabb maradok, pedig akadna zsebkendőnyi hely, amit a tömeg véletlen meghagyott.   Elnézem a boldog mosolyod, a szemed csillog szüntelen,

Teljes bejegyzés »