Olyan furcsa színe van most az égnek,
Olyan tompán sárga, lassan lenyugvó,
És ami a kékjéből megmaradt, oda vörös csíkok égtek,
És a fényüktől még látszik a távolban egy kunyhó.
Némán nevet rá ez a kis kunyhó az égre,
Némán nevet, de korhadó ajtaja mégsem köszönt senkit,
Hiába nyílik az a jóra és a szépre,
Hiába várt lakóra, ki tudja már mennyit.
Pedig nincsen benne keserűség, nincsen benne bánat,
Pedig a gyűlölet messziről kerüli el,
Rozsdás kilincse nem enged az erős ostobának,
De a gyenge kéznek nyílik, ha nyílnia kell.
Öreg ház már nagyon, lepattogzott róla a festék,
De aki öreg, az bölcs, annak nem kell álca,
Nem is vágyik rá, hogy egyszer újrafessék,
Nem is dől össze, pedig a fa már szét van ázva.
Olyan furcsa színe van most az égnek,
Olyan szépen ragyogó, boldogan lenyugvó,
Talán a magasban a szeretetről mesélnek,
Ami idelent a földön nem más, csak egy kunyhó.
Author: Beck Brigitta
Beck Brigitta az Irodalmi Rádió szerzője. Beck Brigitta vagyok, 20 éves. Megtehetném, hogy hosszú bemutatkozást írok magamról, de úgy gondolom, a verseim sokkal többet elárulnak rólam, mint amit ide le tudnék írni. Egyszerű szavakkal kifejezhetetlen mindaz, amit egy alkotással közölni lehet. Azért van szükség művészetre, hogy bármit el tudjunk mondani. Kellemes, gondolatébresztő olvasást kívánok!
