A Nap fényessége

Edit Szabó : A Nap fényessége

.
Meztelen vállamon táncot jár a napfény,
kellemes állapot,vágyok rá hogy adj még,
forró nyár gyermeke született e földre,
boldogság lehet ez üzenet őtőle.
.
Tavasznak a fényét büszkén köszöntöttem,
harmattal érkezvén nagyon megörültem,
felszárított zöldben vetkőztem a kertben,
elhárított ködben előre figyeltem.
.
Kora tavasznak a nyári forróságát,
holnapok hajnalán virágok nyílását,
bimbók sorakoztak faágaknak lombján,
bizony gyorsabban lett tavaszból forró nyár.
.
Kiadta a lelkét, földre vetítette,
mialatt az embert körbe kerítette,
nem bírta melegét,menekült előle,
de a vízpart kékjén elmerülhet benne.
.
Ereje fogyóban,lehullnak faágak,
levelek sárgulnak, fákon kopaszság van,
utolsó erejét lassan adagolja,
tudom, hogy eljön még „vénasszonyok nyara”.
.
Reggel már későn kel,nappal ontja fényét,
este bár messze van, hamar aludni tér,
hosszúnak tűnik a korai sötétség,
szomorúan várjuk a tavasznak jöttét.
.
2019.09.03

Szabó Edit
Author: Szabó Edit

Szabó Edit az Irodalmi Rádió szerzője. Szabó Béláné, Szabó Edit két gyermekes özvegyasszony vagyok. Bőcsön élek 38 éve. Közgazdasági végzettségem van. Életem során nagyon sok emberrel kerültem kapcsolatba, többször töltöttem be vezetői pozíciókat. A legfontosabb számomra mégis a bőcsi Általános Iskolában titkárként eltöltött 15 évem. Megismertem a gyerekeket, találkoztam a szülőkkel, munka- és bérügyi elszámolásokat végeztem, költségvetési elszámolásokat készítettem intézményi szinten. „Tanárnéni”-ként matematika és magyar órákat tartottam alsó tagozatban, míg felsőben a környezetismeret helyettesítése hárult rám. A hirtelen kapott tanítási órákat pontosan és lelkiismeretesen tartottam meg. Erre büszke vagyok a mai napig, hiszen nem túl régen elém állt egy 30-as fiatalember, aki megkérdezte tőlem, emlékszem-e rá, mivel tanítottam őket! Az iskolában kezdtem igazából az írásnak. Először pályázatokra írtam prózát, helyi tudósításokat a megyei napilapnak, múzeumi kiírásokra pályáztam. Gyermekeim elköltözése után találtam meg a „VERS”-et, igaz, internetes segítséggel. A Poet.hu gyűjteményébe küldtem, ahol elfogadták. Majd több irodalom és vers szerető közösségnek lettem tagja, ahol pályázatokra írtam. Sok versíró és költő lett ismerősöm, eredményeket értem el. Többször írtam első, második illetve harmadik helyezést elért verset. Önálló kötetem 2016-ban jelent meg az Irodalmi Rádió szerkesztésében és kiadásában Folyóparti álom címmel. Mivel egyedül élek, egyre többet olvasok, hiszen gyerekkoromban is a kedvenc időtöltésem jelentette....

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Torokfájás és Láz

Torokfájás és Láz   Május nevet, s a fák virágba Borulnak künn, a napsugárba. De bennem láz ég, csendes kín, S a torkom sajdul, mint

Teljes bejegyzés »

Belső utazás

A Szent Föld titkos kertjében állok Szerető szívem belső templomában a Teremtő fényében várok. A Jóistentől szabad akaratot, szeretetet kaptam, a boldogság vízesése gyengéden átfolyik

Teljes bejegyzés »

Szerintem (szatíra)

– Mit szólsz Kökörcsin írásához? – Melyikhez? – A legutóbbihoz. Szerintem nem rossz, de én a „hogy” szó helyett, a „ha” szót tettem volna be.

Teljes bejegyzés »

Emberöltő | Széphegyi Patrik

A siralomház sűrű csendje hasítja szét az éjszakát, mely fonalakra foszlik szét, akár sötétkék szövetkabát. Új testet szab rám tűjével az asztrál-varrónő ma végre, mint

Teljes bejegyzés »