Ars Poetica

Szerelmes vagyok az alkotás folyamatába
A megkattant hévbe, ahogy a billentyűk
Kezem alatt idomulnak, szavakat raknak ki,
Ujjaim meghosszabbított idegszálak
A koponyámból menthetetlenül kimászom
És elterpeszkedem a világon csak én vagyok

Nincs korlát, hisz majd legfeljebb nem mentem el…
Vagyok teremtő, s lehetek megtartó vagy pusztító,
Brahma, Visnu és Siva egy testben bármikor
Összeáll a trimúrti, s bár emlékszem hogy ki túrt ki
A lelki nyugalmamból, mégsem verem be a fejét,
Írok inkább amit bírok, verset ide, feketét.

Lelkem menetelő hadoszlopait megalkotom
Soraim fegyelmezett rendjében helyet kapok
Magam is és mint élesre töltött géppisztolyok
Állnak több mint vádlón a világgal szemben:
Felkészültek rá, hogy átformálják, és mégis
Egy kattintás csupán innen is a tabula rasa.

                           * * *

De tegyük fel, hogy megtartom, s felnevelem
Tisztességben, s éli zsenge kölyökkorát,
Mint faj: szilaj, büszke kőkorszakát
Kinek kell majd e tartalom, igazán ki látja át?
Farkasok árnyéka vetül a barlang falára.
Ideje visszaülni a tűzhöz. A holnap realitásai
Frissen csiszolt dárdahegyért kiáltanak.

 

(2019. okt. 27. hajnalán)

Teleki Bálint
Author: Teleki Bálint

Teleki Bálint az Irodalmi Rádió szerzője. 1991. november 8-án születtem Budapesten, iskoláimat is itt végeztem, itt élek. 2016 elején végeztem jogászként az ELTE-n. Egy évig dolgoztam ügyvédjelöltként, jelenleg doktori tanulmányokat folytatok az NKE-n, kutatási területem elsősorban az Európai Unió joga. Első verseskötetem, a Télidő-kontinuum 2017 szeptemberében jelent meg a Napkút Kiadónál. Azóta - a következő kötetig - különböző antológiákban és egyéb felületeken - pl. itt - igyekszem publikálni. A Télidő-kontinuum a megjelenését megelőző 5-6 év verseiből vett válogatás, amelyeket Kovács katáng Ferenc értő keze rendezett hat ciklusba, hat kulcsszó mentén. Életszövetek alatt fájdalomgerinc, Absztrakt álmok, merész képzetek. Reggeli buszba bepréselt hering. Csendes ima: „Ne ontsák véremet!” * * * Az érvelő agyvelő árvuló, De mint a hóvirág évelő, A betakaró gyengéd hó Alól újra előbújó létező.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Egy válasz

  1. Egészen rendkívüli alkotás. Időben visszafelé haladva ezt olvastam utoljára, s tán ez volt rám legnagyobb hatással. Látom, pár napos vers csupán. A korábban születettek is kiválóak, érződik azonban a fejlődés. Hogy mindezt a több éves gyakorlat, a pillanatnyi lelkiállapot, esetleg mindkettő teszi? Azt tán csak az Alkotó és Úr Isten tudhatja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Doberdó 1.

Magyarok a Nagy Háborúban… A csapattestemhez utaztam. Már harmadszor behívtak, mentem a frontra… A háború már, a harmadik évébe fordult. Ez a katona sorsa. A

Teljes bejegyzés »

Hétköznapok… szilánkokban

Mereven bámulok Álmélkodó rosszallással, Arra, mi nem tetszik. * Lehetetlen az, mit Én nem tudok megcsinálni. Rosszak, körülmények. * A hideg kávémat Iszom, nem megyek

Teljes bejegyzés »

ELSZÁNT EMBER

ELSZÁNT EMBER Egy kiváltság szorong, Bennem a düh forrong. Elnyúlnék egy vágyon, Vezess felé lábnyom. Szorongásom kiváltság, Elkerülni nagy bátorság. Halhatatlanok hordaléka, A tudás maró

Teljes bejegyzés »

Majd nászt ülünk!

A halál már, a lépcsőkön lefelé jön, szinte érzem… Bármit tesz is azonban, nekem ő még biz’ nem a fékem. Mi ketten majd valódi, nagy

Teljes bejegyzés »