Könnyes a Szív

 

Csak az a szív tud sírni,
Ki szeretetben mert hinni,
Megbántották nem tud mit tenni,
Most nem tud önmaga lenni,
Érzések ölelik körbe,
Oly szomorú, s bánatos most e szív,
Kit most egyfolytában a mélység hív,
Könnyek között úszik,
Néha még el is merül benne,
Mintha nem is önmaga lenne,
Másképpen dobog mint eddig,
Próbál erőt venni magán de oly nehéz,
Mert van aki semmit nem néz,
Szeretet vette körbe,
De valami megváltozott,
Eddig Boldog volt,s erős,
Most védtelenül gyenge
Olyan üres a helye,
Ő olyan szív,mely érzéssel van tele,
Van aki nem foglalkozik vele.

Toldi Gábor
Author: Toldi Gábor

Toldi Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Toldi Gábornak hívnak, 1988. Január 9-én születtem Szombathelyen (Vas megye). 2018. december 31-én írtam az első verset. Majd 2019. januártól júniusig 13 verset írtam, amiket a Facebook oldalamon és csoportokban osztottam meg. Aztán egyre több barátom, ismerősöm javasolta hogy hozzak létre a facebookon saját vers oldalt, amit meg is tettem 2019. június 30-án lassan már 7 hónapja, azóta 457-en kedvelik az oldalamat. Egy szakmai elismerésem már van. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet az irodalmi pályázatra, amelyre a tavalyi évben október 27-ig lehetett jelentkezni, melynek címe: EGYÜTT KÖNNYEBB - SEGÍTŐK ÉS SEGÍTETTEK KÖZÖS VILÁGA CÍMMEL hirdettek meg. Ezen a pályázaton 3. helyezesét értem el A KÉZ A KÉZBEN című versemmel, melyet BÁLINT ERIKA színésznő olvasott fel a díjátadón 2019. december 16-án. A zsűri tiszteletbeli elnöke Lackfi János József Attila-díjas író, költő, műfordító volt jelen. A díjazott pályaműveket szakmai zsűri választotta ki, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni - közösségben élni csoport tagja. A díjátadó sajtóközleménye: A beérkezett több mint 50 művet előzsűrizés után három tagú szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni-közösségben élni csoport...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Túlélő /Zsóka története/

Túlélő /Zsóka története/ Egyed-Husti Boglárka „Sziasztok. Zsóka vagyok” -kezdi a bemutatkozást majd így folytatja-„12 áttétem volt és mind a 12 túléltem, pedig 70 éves leszek

Teljes bejegyzés »
Prózák
Oláh Tímea

Emlékek

  Az idő elszállt felette s ő még mindig várta haza az emberét. Az embert, aki megígérte neki, hogy ha visszatér a frontról az első

Teljes bejegyzés »

Meggyűrt levél

Száz meg száz szerelmes sor, Megannyi idő,ember s kor. Egy mégsem változik soha, Az ember sokszor ostoba.   S látod ember, buta vagy, Szerelmes szíved

Teljes bejegyzés »