Csordogál kert végibe a patak
benne úsznak hamis szavak
dőlnek már a falak, de csak ígéred,
mint szürke sejtek úgy tűnnek el
ne legyen kétséged, hogy egy
szót se ejtek, hisz bennünk mérgezel.
Mögötted terül el az árnyék,
hol a szem átlát s megvetünk, így
ne reméld, hogy más a szándék velük,
de
ne érezd a mulasztás hiányát,
mert mindenki lesi a maga irányát,
s ne bánd, mit tenni már nem lehet,
így szánt minket a sors, megeshet,
mi csak ábránd, s gyors tova el
mielőtt felemel, s újra leesel,
de
a nép még tanulhat egy s mást
nem némíthatja el hangunkat,
ám felejtsük el miegymást,
mert
mind végigsétáltok az igaz úton,
hol nincsenek árnyak
ám féltsd a lángot el ne aludjon,
mert felsejlenek tettek velem miként bántak,
s mint
mikor kora reggel megcsap a dér
vagy este a nap után lenyugodni tér
az idő fejte le a pillanatot,
mint kakas kezdte a pirkadatot
elkap egy érzés,
mi jelzés, hogy a te
lelked tiszta,
vagy beitta magát a sor árny,
társra leltetek ti, a bor, s dohány,
de
az igaz órák vonulatán
egy nap hajnalán, vagy napnyugtán
az ágyban pihenve gondolatot bujtat
a lélek figyelve keres, kutat,
majd rátalál:
mellkas fel, sóhaj ki,
erő el, hallgatni…
inkább a gyors halál.
Lehozhat eget, ejthet sebet
markába keríti a lelkiismeret.
(2023. november 8.)
Author: Hebling András Ernő
Hebling András Ernő vagyok, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem joghallgatója. Már gimnáziumi éveimben közel kerültem az irodalomhoz, ekkor kezdtem el verseket írni. Költészetemre különösen Radnóti Miklós, a kortárs alkotók közül pedig Somogyi Csaba versei gyakoroltak nagy hatást.