A lélek örömdala

Jól hallom:

Újra felcsendül az Ének,

Szárnyalva dalol

Két röpke lélek,

Érzem veled együtt 

Ismét újra élek.

 

A város morajlik

A tető alatt,

Friss nyári eső

Kopogtatja a falat,

Az utca kövein pedig

Néhány tócsa maradt.

 

Bentről hallgatom, hogy szól

Az esős nyári ének:

Ahogyan a kottát írják

A felhők az égnek,

És csak dalol, és dalol

Idebenn a lélek.

 

Szárába kapaszkodó, 

Gyengéden rezgő,

Levélcsomót ringat

Egy óvatos kis szellő,

Mi a nyitott ablak mögül,

Csendben előjő.

 

Körbenéz a szobában, 

A sarokban, a polcon,

Végigsimítja a hajamat,

A vállamat, az orrom.

Huncut csiklandozása 

Mosolygásra késztet,

Majd kis körtúrája

A párnámon ér véget.

 

Ráhajtom a fejem,

Behunyom a szemem,

És tudom, hogy este 

Itt leszel majd velem.

Öleled majd erősen a vállam,

S felismerem  a szavakat, miket 

A szemedben láttam.

 

Együtt hallgatjuk,

Hogy kopog az ének,

Amit hang nélkül dalol

Két kis röpke lélek,

S érzed, és én érzem,

Hogy újra élsz, 

És én is újra élek.

 

2014.július   Páromnak szeretettel

 

Csorba Viktória
Author: Csorba Viktória

Csorba Viktória az Irodalmi Rádió szerzője. Tizenegynéhány éves lehettem, amikor először papírra vetettem kezdetleges írásaimat. Mint hogy Fekete István regényein nevelkedtem, kiskamasz fejjel főként állatokról szóló versek szaladtak ki a tollamból. Kicsivel később iskolai feladványok kapcsán készült néhány kezdetleges novella… szigorúan gyerek fantáziára alapozva. A lázadó tizenéves korszak főként baráti körök zenekaraihoz fűződött. Szerettem ad-hoc összedobott zenére dalszövegeket írni. Bár a zene múló hóbort volt többünk életében, az írás szeretete számomra megmaradt. Huszonéves koromtól egyre gyakrabban ragadok tollat, hogy rímekben fejezzem ki a gondolataimat. Alkotásaimban központban áll az emberi lélek, különböző élet- és sorshelyzetek, valamint mozgatórugóink: az ember öröme és bánata. Verseimet, ritkábban novelláimat íróasztal fiókom rejtegette sokáig, egyre bővülő tartalmával, mígnem 2019-ben vettem a bátorságot, hogy a pódiumra lépjek. Sikeresen szerepeltem irodalmi pályázatokon, és még ebben az évben jelentek meg verseim különböző antológiákban. Nagy örömömre szolgál hogy szélesebb olvasói körrel és poéta társakkal találkozhatok kortárs portálokon.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Menő mű-nő

Én vagyok a legjobb csajos, csinos, s kissé bögyös-faros. Csodálatos szép testemre ráfeszül a ruhám, homlokig érő pillámmal csábos lesz a búrám. Sűrű, sötét tetkóimmal

Teljes bejegyzés »

Vágyom Rád

Mint száraz föld az eső éltető nedvére, mint éhes gyermek a cukor édes ízére, mint sarjadzó növény az ösztönző napsütésre, mint fáradt vándor a meleg

Teljes bejegyzés »

Fehérvári pacsirták

A Szent Anna-kápolna rózsaablakában két pacsirta üldögél békésen, magában.   Hajnalonként énekük elhallatszik messzire, boldogságuk zenéje így derít jókedvre.   E szépséges muzsika egybeforrt a

Teljes bejegyzés »

Reményem

Negyvenhét év kellett hozzá – mint egy hosszúra nyúlt próba: néha káosz, máskor ragyogás, és nem kevés megpróbáltatás.   A napok s évek jöttek-mentek, kilincset

Teljes bejegyzés »

Borongós történet

* Nem fogadta ujjongás, nem fogadta virágeső, amikor végre megérkezett, és sáros lábbal, fáradtan, egy részeg bizonytalan imbolygásával átlépte a küszöböt. Pedig nem ivott egy

Teljes bejegyzés »

Eredeti

Inspirálódj, de ne légy replika, hisz emberként fontos az etika! Magadból meríts színeket, hogy fényeddel  festhesd meg képedet! Bár lehet szép is a reprodukció, kopíros

Teljes bejegyzés »