Tavasz 2020 (apeva)

Az
Élet
Nem áll meg.
Új tavasz kél,
Történjék bármi.

 

Csorba Viktória
Author: Csorba Viktória

Csorba Viktória az Irodalmi Rádió szerzője. Tizenegynéhány éves lehettem, amikor először papírra vetettem kezdetleges írásaimat. Mint hogy Fekete István regényein nevelkedtem, kiskamasz fejjel főként állatokról szóló versek szaladtak ki a tollamból. Kicsivel később iskolai feladványok kapcsán készült néhány kezdetleges novella… szigorúan gyerek fantáziára alapozva. A lázadó tizenéves korszak főként baráti körök zenekaraihoz fűződött. Szerettem ad-hoc összedobott zenére dalszövegeket írni. Bár a zene múló hóbort volt többünk életében, az írás szeretete számomra megmaradt. Huszonéves koromtól egyre gyakrabban ragadok tollat, hogy rímekben fejezzem ki a gondolataimat. Alkotásaimban központban áll az emberi lélek, különböző élet- és sorshelyzetek, valamint mozgatórugóink: az ember öröme és bánata. Verseimet, ritkábban novelláimat íróasztal fiókom rejtegette sokáig, egyre bővülő tartalmával, mígnem 2019-ben vettem a bátorságot, hogy a pódiumra lépjek. Sikeresen szerepeltem irodalmi pályázatokon, és még ebben az évben jelentek meg verseim különböző antológiákban. Nagy örömömre szolgál hogy szélesebb olvasói körrel és poéta társakkal találkozhatok kortárs portálokon.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Szívből szeretni /Szonett /

Edit Szabó : Szívből szeretni Ismerd meg önmagad és úgy szeressed, Hogy lelkedben érezd, át tudod adni Szüleidnek,testvéreknek szeretet, Szívedből jöjjön és tudjon maradni! A

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Csók

Rózsa Iván: Csók (öt haiku) hála Istennek csókot nem kell már csennem – adsz magadtól is szerelem lakat testesíti meg frigyünk – csókkal avattuk csókokkal

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Tudjátok, mi az?

Rózsa Iván: Tudjátok, mi az? Most boldogok vagytok; ti rohadt, infantilis csalók?! Ha egyáltalán tudjátok: mi az az ihletett, boldog állapot?! Valami jót tenni másnak,

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Ki lett független?

Rózsa Iván: Ki lett független? Amerika őslakosságát gyakorlatilag kiirtották… A Függetlenség Napján a Lánchidat kivilágították… Az egykor népirtó nép most demokráciáról oktat: Miért szégyenkezzünk mi,

Teljes bejegyzés »