Mikor a Nap lemenőben,
magam vagyok temetőben.
Fű sem rezdül, csendes minden,
körülöttem halálisten.
Pitypang fogná vissza Napot,
bíborszínbe von égboltot.
Társa tartja magast fejét,
nem vesztette el az eszét.
Tudja, időt fordítani
senkinek meg nem adatik.
Elmerengek e látványban,
szememből könnycsepp kibuggyan.
Régi emlék, messze innen,
szívem mélyén megőriztem:
erdélyi fenyves lábánál,
apám kő-keresztfájánál
búcsút mondani elmentem,
fájdalomtól elernyedtem.
Leborultam sírhalmára,
vágytam az Úr irgalmára.
Feltekinték, szem könnyezve,
álomszép volt naplemente.
Pitypang ölelte a Napot
jelként, „Lészen őrangyalod.”
Így is történt, valahányszor
életúton, mint egy vándor
ott volt mindig énmellettem,
nem hagyta, hogy bajom essen.
Őrangyallal telt az idő,
szemem immár öregedő.
Sokszor láttam bíbor eget,
ím, emlékkép újra meglelt.
Mikor a Nap lemenőben,
magam vagyok temetőben.
Fű sem rezdül, csendes minden,
körülöttem halálisten.
Budapest, 2020. július 2.
B. Moravetz Edith
Author: B. Moravetz Edith
B. Moravetz Edith az Irodalmi Rádió szerzője. 1945. március 4-én születtem Grazban. A világháború végén szüleimmel visszatértem Erdélybe, Besztercére. Itt nevelkedtem csodás környezetben, három öcsémmel, szerény körülmények között, de szerető családi körben. Édesapánk tragikus hirtelenséggel fiatalon meghalt, ekkor Édesanyánk úgy döntött, hogy repatriálását kéri gyermekeivel nagyszüleinkhez. Így kerültem érettségi után Budapestre, ahol 21 évesen férjhez mentem, három csodálatos leányom született. Boldogságomnak tizenkilenc év után válásom vetett véget. Ezután gyermekeimet egyedül neveltem. 1991-ben újra remény költözött szívembe, ekkor kötöttük össze második férjemmel életünket. Egymás megbecsülésében, szeretetben örülünk tizenkét unokánknak, és három dédunokánknak. 1985-ben kezdtem írni visszaemlékezéseimet, prózában. „Miért” címmel 70. születésnapomra magánkiadásban jelentettem meg, szűk családi és baráti körnek. 2014-ben elvégeztem a Jobb agyféltekés rajztanfolyamot, melynek hatására portrékat rajzoltam; ekkor kezdtem el a versírást is… Szeretek olvasni, szeretem a művészetet, lenyűgöz a természet varázsa. Nem tanultam írni, gondolataim felbukkannak, ki kell írnom magamból lelkem rezdüléseit, le kell írnom gyermekkorom emlékeit, a mesevilágot, melyet Erdély személyesít meg számomra, hadd ismerjék meg azok is, akik még soha nem jártak arra. Vagy elég egy szó, egy mondat, a napfelkelte, a szellő, amint titkokat súg a falevélnek, a gyermek kacaja, két öreg kéz, mely egymásba fonódik, a padon ülő kismama; bennem érzelmeket indít, s addig...