Néma kérdések

Hívó szemeid szemembe ívódnak,

úgy érzem, a lelkemig behatolnak.

Erős sóvárgásodra válaszra vársz,

pedig ajkadon minden hangot lezársz.

 

Találgatom a gondolataidat,

mely tekinteteid fényéből rám hat.

Bemerészkedem a lélek létedbe,

hogy ne legyen az óhaj eltemetve.

 

Szeretet fonala köztünk sugárzik,

mint a tenger vize, nem úgy hullámzik.

Meleg érzésekből lett megsodorva,

a megfelelő választ viszonozza

 

Int a lágy pillantás megfejtésére,

nem hagyja a vágyat hosszan kétségbe.

Kedély lepi be mind a kettőnk arcát,

nem a szél kavarja az öröm partját.

 

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Menekülés

Lelkem, üldözött vadként, Menekül, fut Ha vadászfegyver dörrenése Veri fel az erdő mélyének csendjét. Nyomában felrebbenő madársereg Szárnyának riadt verdesése Zúg a légen át. Néhány

Teljes bejegyzés »

Valaki sír az éjszakában

Valaki sír az éjszakában (ViLLaneLLe)   Valaki megtört szívvel sír az éjszakában. Lélekgyöngy áztatta szemmel az ég felé tekint. S ölelné azt, ki csak reá

Teljes bejegyzés »
Versek
Veress Zita

Elviszi a szél

Vajon itt vagyok még, vagy csak álom a lét? Falra vetett árny a képem. Nem éltem, csak hittem, s elviszi a szél, amit a lelkem

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

A tükör

Épp olyannak fogadj el, mint amilyen vagyok szereteted tükrében majd változni fogok. Olyan leszek, amilyennek a tükör mutat, te tartod elém és megvalósítod magad.   Az

Teljes bejegyzés »

Megdermedt a csend

Megdermedt a csend, s benne fagyva én. Olvasztva a múlt, s fűtve új remény.   Villogó a tér, rám vetít csodát. Izzó kék szeme, újra

Teljes bejegyzés »

Húsz év

A kórházi folyosón álltam finom húslevessel a kezemben, amikor Bálint megszületett. Hamar kiderült, hogy Ő az, mert sírásból kezdődő igazi oroszlánbömbölés pergette le a vakolatot,

Teljes bejegyzés »