Rózsa Iván: Sár és/vagy remény
(Harminc haiku)
A közös élet
Már nem remény, hanem tény:
Hisz veled élek!
Sárba tiporva
Sem szűnik meg a remény:
Igaz, a sár sem…
Nyakig a sárban,
Mint disznók dagonyáznak:
Övék a jövő?!
Nyakig a sárban,
Remélve a szebb jövőt:
Már a szánkig ér…
Reménykedhetünk,
Hisz az alagút végén
Látjuk már a fényt!
Őrizzük a fényt,
Nem adjuk fel a reményt,
Megtartunk erényt!
(Hervay Gizella emlékére)
Arccal a sárban,
Földbe tiporva, szólnál:
Ám szád sárt bugyog…
Az ember: víz, hús.
A gólem: sár és agyag.
Most életre kél…
(Móricz Zsigmondra emlékezvén)
Űzött sárarany:
Urambátyám rendszerben
Nem is lehetsz más!
Biz’ nagyon fájhat;
Reménytelen szerelem…
Keress kölcsönöst!
Csalfán becsapták;
Lillával elszállt reményt
Siratott Mihály…
Ne add fel soha!
Hisz nem minden nő csalfa –
Remélte Iván…
Most nem oly nyüzsgő
A sármelléki reptér,
Mint járvány előtt…
Reménytelenül,
Ügyetlenül, hit nélkül:
Hogy indulsz útnak?
A sivatagban
A remény szivárvány-híd,
És nem délibáb!
Sarat dagasztasz
Kenyér helyett… Oda már
Minden reményed…
A politika:
Szócséplés, sárdobálás,
Iszapbirkózás…
Vidéki fiú…
Reménnyel indult útnak;
S érte csalódás…
A sok csalódás
Tett bölccsé, így reménykedsz:
Több már nem érhet!
Ringben nincs remény:
Sok ütéstől padlót fogsz,
Csillagokat látsz…
Árulóvá lett,
Júdás nevéhez tapad
Mindörökké sár…
Sarat dagasztasz?
Ez még mindig sokkal jobb,
Mint a sár-evés…
Érvényesülni
Akarsz? Beállsz hát te is
Sárdobálónak…
Van, ki szüntelen
Reménykedik. És van, ki
Közben cselekszik…
Az élethez kell:
Hit, remény és szeretet;
Soha ne feledd!
Adj a magyarnak
Bort, búzát, békességet!
És reménységet!
Azt hitte, iszap,
És tőle majd meggyógyul,
Pedig csak sár volt…
A sár nem iszap!
A sárarany nem arany!
Vér vízzé válik?
Tanuld meg egyszer:
A vér nem válik vízzé,
Sár sem arannyá!
Talán még idén
Megdöglik a pók! – ekképp
Reméli a légy.
Budakalász, 2020. augusztus 9.
Author: Rózsa Iván
Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincöt éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...
