A kozmosz éneke

Felhangzott a dal a Teremtő lantján,
S megmozdult a világ.
Az addigi dermedt némaságot
Erő hatotta át.

A sötétből fényesség lett,
Csendből szimfónia.
Csillagok és bolygók szálltak
Titkos útjaikra.

Dicsőségben ragyogtak fel
Óriás csillagrendszerek,
Üstökösök csóváikban
Vittek üzenetet.

Kettős csillag kering messze:
Egy akkordból jöttek,
Egy dallamot énekelnek
Kezdettől örökre.

Egyik néha mást is akar,
Diszharmóniát hoz.
Másfelé indulna akkor,
Másik csillagokhoz.

De a másik visszahúzza,
S egy a daluk ismét.
Majd a másik indul útra.
De ő is visszatér.

Évmilliók óta járják
Különös táncukat,
Egymás körül keringőzve
Folytatják útjukat.

Egyszer majd, ha vége lesz
A Teremtő dalának,
Egybeolvad minden csillag
Nagy szimfóniája.

Elek Andrea
Author: Elek Andrea

Elek Andrea az Irodalmi Rádió szerzője. Egerben születtem 1984-ben, majd a középiskola elvégzése után Debrecenbe mentem tanulni. A diploma megszerzése után ismét Egerben kerestem, és hosszú idő után találtam is állást egy kollégium nevelőtanáraként, majd gyermekem születése és a válásom után online szerkesztőként új munkahelyet választottam. Már 11-12 éves koromban verseket írtam, bár ezek nem bírnak különösebb irodalmi értékkel, inkább csak érzelemkifejezésre voltak jók. Ezt akkoriban nem tudtam még, és ezért nagyon rosszul esett, amikor az egyik tanáromtól megkaptam a kritikát, hogy nincs titok a verseimben. Egyetem alatt jöttem rá, hogy mit is értett ez alatt, ekkor felhagytam az írással és inkább olvastam sokat, ami egyébként kellett is magyar nyelv és irodalom szakon. Akkor kezdtem újra az írással foglalkozni, amikor az első munkahelyemre bekerültem, és olyanokkal ismerkedtem meg, akik nem tartották nevetségesnek a fantasy és sci-fi iránti érdeklődésemet. Ez új lendületet adott, bár a versek helyett inkább a próza felé fordultam ekkor elsősorban, és megszületett a Fogadó a Régi Emlékekhez című novellám. Ezek után sorban jött a többi, és 2015-ben magánkiadásban két novelláskötetem is megjelent, a Mítoszok és Legendák könyve, ami inkább fantasy témájú novellákat tartalmaz, és a Fekete akkordok, ami pedig a sci-fi, illetve a mágikus realizmus felé hajlik....

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Autista vagyok!

Autista vagyok, az érintésre vágyom S közben kívánom, hogy ennyire ne fájjon az, hogy az előbb megfogtad a kezem. Gyere közel hozzám, de hagyjad meg

Teljes bejegyzés »

Alliteráció

Vígan vergődök vörös, vén vérben, Sajátom-e? Sajnos sejtelmem sincsen, halványodik, haldoklik hiú hitem, Magamra maradok, megiszom mérgem. Author: Machó Bese Géza Machó Bese Géza vagyok

Teljes bejegyzés »

Lemorzsolódás

Sajgón kapkodom már a levegőt, Nem bírom, a zsarnok Emeberevőt, Pislákolnak már a vén csillagok, Velük együtt én végleg kialszok, Zilálva én szerteszét pillantok, Valótlanná

Teljes bejegyzés »

Ki is vagyok én?

  Csak egy szkafanderbe zárt szelíd pillangó, Kinek szívét most elrejté a zimankó. Ki Ady, Babits és Radnóti függője, Pont az, ki saját története főhőse.

Teljes bejegyzés »

Némaság grasszál

Hallgat a kölyök, odakinn zápor, ordító fellegek tűntek fel a visszapillantóba, vissza… néztem őt s nézett engem, keresett, megkeresett válaszok, ármánnyal itatott kérdéseket kevert a

Teljes bejegyzés »

Tükörben

Elképzelt vágyálmod ködképét, Legbelső kétséged tépi szét. Önmagad eltűnő rejtekét Feszíti egy eltévedt álomkép. Belső vívódásod oka, Nem más, mint önmagad külső szónoka. Magányod egy

Teljes bejegyzés »