A Morzsi…, a Morzsi…

Amikor a busz befordult a sarkon, már láttam, hogy a buszmegállóban vár, és szinte toporzékolva sír. A szívem a torkomban dobogott, mire leszálltam. Odarohant hozzám és szó nélkül, mert szólni amúgy se tudott, húzott, húzott, hogy menjünk hazafelé. – Kisfiam, mi a baj, miért sírsz, állj mááár meg…, mi a baj?! – kérdeztem, de ő csak zokogott, tizenegy évének összes keservével, kétségbeesésével. – A.. a.. anya gye.. gye.. gyere!! – fulladozott és szaladt előttem. – Lacika, ha nem mondod, mi történt, nem megyek tovább!! (Most már kezdtem én is megijedni.) Megálltam, megfogtam a karját, leguggoltam elé, hogy feltartóztassam: – Mondd meg szépen, mi baj, mert így én is megijedek! (És tényleg, már majdnem mindketten sírtunk, annyira szipogott. ) – A… a… anya a M… m… Morzsi… – ennyit tudott csak mondani. – Mi van a Morzsival?! Elszökött? – Ne-ne-eem… – Hát akkor, mi van vele? – A Mo… Morzsi meg…megfffo … – szipogta és megint alig kapott levegőt. – Megfogott valamit a Morzsi?! – kérdeztem, kicsit nyugodtabban. – Nem. A Morzsi.. a Morzsi meg f…, meg fog… halni. – Dehogy fog!! – mondom meggyőződéssel. – Miért halna meg? – Mert megette a… a patkánymérget… és .. és hány. – És ha hány, akkor már meg fog halni?! Dehogyis fog!!! – De! De megfog! – megint sírni kezdett. – De megfog, megfog…, mert.. mert… apa is mindig hányt… és Ő is meghalt.

Ő tényleg meghalt, úgy egy évvel az eset előtt. Persze, nem azért, mert mindig hányt, de ő, kisfiú létére, így kapcsolta össze a történteket. Mennyire, de mennyire sajnáltam szegényt! Hisz félt, hogy apukája után szeretett kutyáját is el fogja veszíteni. Szerencsére, akkor ez nem következett be. Hazarohantunk, a kutyát megitattuk jó sok tejjel, és az a torkos állat csaknem tíz évet élt még utána. Tavaly ősszel kellett elaltatni, végelgyengülés miatt.

Pete Margit
Author: Pete Margit

Pete Margit az Irodalmi Rádió szerzője. Pete Margit a születési nevem, írásaimat ezen a néven teszem közzé. Lakóhelyem Polgár. Valójában minden életkoromban foglalkoztam írással, eleinte leginkább az „asztalfióknak” írtam. Családfakutatás után kezdtem el rendszeresen írni. Először családunk sorstörténeteit vetettem papírra, saját célra. Amióta életkörülményeim lehetővé teszik – régóta egyedül élek -, egyre gyakrabban írok, mostanában leginkább verseket. 2008-tól jelentek meg írásaim, először az Accordia kiadó antológiáiban, később a Poet internetes versoldal kiadványaiban. Verseimet a Poet.hu-n, és a Facebookon publikálom. Verseimmel többször sikeresen szerepeltem versíró pályázatokon. Alkotásaim több alkalommal elhangzottak különböző rendezvényeken, és megjelentek helyi újságokban is. Az utóbbi időben sok gyermekverset írtam, számomra is rejtélyes indíttatásból. (2012-ben, egy országos gyerekvers-pályázaton 3. helyezést ért el egyik mondókám (Napsoroló mondóka). Gyermekverseimre kiírt rajzpályázaton, és helyi iskolákban kisiskolások készítettek rajzokat. Ezeket a 2020-ban, az Irodalmi Rádiónál megjelenő kötetemhez felhasználtam. A gyerekeknek szóló verseimnél arra törekszem, hogy dallamossággal, humorral, érdekes „történésekkel” ébren tartsam a fiatal korosztály figyelmét. Szókincsüket verseim által próbálom gyarapítani. Kicsiknek szóló alkotásaimat unokáimon, és a környezetemben élő emberpalántákon tesztelem. Kedvelem a nyelvi játékokat, szójátékokat, felnőtteknek és gyerekeknek írt verseimben egyaránt. Szeretem a humort, és az életet – ahogy telnek az évek, egyre jobban. Saját magam alkotta mottóm: Ha írni akarsz élj,...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

+ 44 = 51

Április

Asszonya vagy nappalnak s éjszakának, Míg a szívek egy dobbanásba válnak.   Símogató kezed közt tart egy álom, S elkísér csókba váló valóságon.   Mandulabarna

Teljes bejegyzés »

Beforratlan sebek

Beforratlan sebek   Már nem tudott sírni. A könnyei már régen elapadtak, és hiábavaló is lett volna. Csak belülről feszítette az a tehetetlen düh, elkeseredettség,

Teljes bejegyzés »

Életszeretet

Szeretem a szivárványt – az esőillatú napsütésben. Szeretem a tenger moraját – lágyan andalító szélben. Szeretem a csicseregve üdvözlő szép napfelkeltéket, S ahogy kávéillat-meleg, hűséges

Teljes bejegyzés »

Magánylátogató

Ma ellátogatott hozzám a magány. Köszönés nélkül ült mellém a padon. Nem háborgatott, csendben elmélázott. Gondoltam: Hadd maradjon, hagyom. Láthatatlan burokba rejtőzve lógatta lábát szótlanul,

Teljes bejegyzés »

Az üres marok

Hoztál valamit? – suttogta halkan, Miközben nagy, kék szemeit rám meresztette. A zsebem üres volt. Felemeltem gyorsan. Ő apró fejét a vállamba temette. Szólni nem

Teljes bejegyzés »

Őszintén

Nem vagyok szent. Még csak jónak sem mondható. Nem vagyok szerény, áldozatkész, Sem odaadó. Az önérzetem valahol odafenn az egekben, A kritikát nem tűröm, mert

Teljes bejegyzés »