Szirmok

A bíborvörös rózsa bársonyos szirmán

a derűt felém árasztja.

Leveleit széttárja csalogatóan,

lelkem mámorban áztatja.

 

Szirmokra írva küldöm az üzenetem,

szellő szárnyán ér el hozzád.

Tudd, már előre érezheted az árját,

örülnék, ha befogadnád.

 

Rászínezve láthatod szívem szavait,

hű érzésekből erednek.

A magány letisztította a szándékom,

érted módfelett epedek.

 

Te vagy a cselekedeteim angyala,

őrzöl, mint fontos kincsedet.

Mi minden egyébről is áhítozhatnék,

engedd, hogy szerethesselek!

 

 

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Egy gyermek mosolya

Amikor egy napsugár átragyog minden szürke álcán, súlytalanná válik a hétköznap, elhagyva páncélját, észrevétlen változunk gyermekké, érezzük mosolyát, benne van a védtelen kis lényünk, s

Teljes bejegyzés »

Szezonvég

  (részlet)   Verőfényes vasárnap délelőtt volt. A felhőtlen ég alatt békésen, lustán nyújtózott a sokszínű fátyolos ősz. A táj, amelyről a könnyű reggeli párát

Teljes bejegyzés »

Lebegés

Lehunyt szemmel fekszem a vízen, Úszás utáni lazulás. Meg volt az 1 kilométer, Gőz, szauna, vizes-masszázs. Teljes 3 órás program Szerda délután.   Tenyerén hordoz,

Teljes bejegyzés »

Ördögűzés

A lelketlen varjú kortalan fán ül. Kajánul örvend, megfogant átka! Szürke arcú lányok bávatag szemében Nem gyújtja meg tüzét a vágy szikrája. Fergetegek gyűljetek, Élet-örvényt

Teljes bejegyzés »

Kóbor lélek

Hófehér zúzmarát hintve Fagy szele surran az éjbe`. Ó, milyen megnyugvás lenne Tudni, hogy nincs minden veszve!   Mindig bocsánatot nyertem Gyermekként, ha rosszat tettem.

Teljes bejegyzés »

Elgondolkodtató

Rég leszámolt már a világ A sarlóval, kalapáccsal. Kegyetlenség és elnyomás Cukormázat ölt.   Most a vesszőfutás helyett Csak rózsaszín kertre ítél, S alkot bárgyú

Teljes bejegyzés »