Rózsa Iván: Tökéletlen világmegváltók

Rózsa Iván: Tökéletlen világmegváltók

Tökéletességre törekvés
Tökéletes ember nincsen. Emberek vagyunk, kisebb-nagyobb hibáinkkal. Az a legtökéletlenebb, aki Istennek, tökéletesnek képzeli magát. Mindenki, bárki tévedhet. Tévedhetetlen ember nincsen. Az téved a legnagyobbat, aki azt hiszi, hogy ő sosem téved. Hibátlan ember nincsen. Valakinek az a legnagyobb hibája, hogy sohasem ismeri el hibáit. Hibázunk olykor vagy gyakran, ettől is vagyunk emberek. Ha még el is ismerjük, hogy hibáztunk, az olyan emberies. Ettől még lehetünk titokzatosak, de nem tévedhetetlenek; nem tökéletes, hibátlan, gépies robotok… Tökéletesek nem lehetünk, de azért törekedhetünk tökéletes alkotásra, és arra, hogy minél kevesebbet tévedjünk, hibázzunk.

Halál és/vagy öröklét
Mi rosszabb: meghalni és utána snitt; vagy örökké élni és sosincs vége?! Pedig, úgy tűnik, harmadik út nincsen: meghalni is, meg nem is; élni is, meg nem is; ez nem így működik. Vagy meghalunk, vagy örökké élünk! Már aki… Már aki hisz az örökkévalóságban… De talán mégis van közbülső megoldás! Az élet feloldása a halálban, egyben a halál feloldása az öröklétben, a végtelenben. Nem az élet kioltásáról, kioltódásáról van szó, hanem a feloltásáról, a feloldódásáról. De tudja-e az ember, hogy olyankor is él tulajdonképpen? Hogy „ő” az, aki lebeg? Furcsa, lebegő állapot lehet ez: nem megsemmisülés, hanem boldog feloldódás. Először az életé a halálban, aztán az egóé, de az immár egómentes lényszerű lény, fényszerű fény, énszerű én: tudja, hogy él, helyesebben lebeg a végtelenségben. A végtelen boldogságban: hisz remélhetően nincs egyedül, hanem társait is ilyen, hasonló állapotban találja. És így lelnek egymásra. Az örök egyedüllét a végtelenségben: no, ez lenne a legszörnyűbb… De ne féljünk ettől feleslegesen! Ha van Isten, úgyis elrendezi halálunk után is optimálisan dolgainkat; ha meg nincs, úgyis minden mindegy.

Dunsztos üvegek
Elvagyunk most, mint a befőttek. Ha meghalunk, lelkünket beteszi tán az Isten egy dunsztos üvegbe, és felrakja a polcra, a többi bezárt lélek mellé. Végtelen polcon, végtelen sok lélek: na, ez az, amitől kicsit félek!

Halálfélelem
Olykor éjjel arra riadok, hogy meghaltam. Halálfélelem ez? Hogy nincs tovább? Mindent, minden addigi értelmet lenulláz a vég? Minek éltünk, ha megsemmisülünk? Aztán megnyugszom, hiszen felesleges állapot a halálfélelem; bár nem baj, ha ezt is átéljük, mint bármi mást; de szóval, felesleges félni a haláltól, mert úgyis bekövetkezik. Siettetni vagy halogatni sem lehet: jön egyszer, aminek jönnie kell. És lehet, hogy kopogtatás nélkül, váratlanul. És halálunkkor válnak bizonyossá a túlvilágról alkotott, szőtt sejtéseink. Előtte bármit is érzünk, halálunk pillanatában döbbenünk csak rá igazán, mi is a halál, aztán meghalunk. És ki tudja: mi lesz aztán? Halál közeli állapotban csak sejtéseink lehetnek, aztán visszazökkenünk a mindennapok megszokott világába. Én mindenesetre a halálomat is tiszta fejjel szeretném átélni…

Unalom?
A megszokott világ nem feltétlenül unalmas. A megszokott társ sem okvetlenül unalmas. Megszokásban is rejtőzhet megújulás. A szeretet is addig tart, amíg meg tud újulni, rácsodálkozni a megszokottan újra, mely mégsem ugyanaz, mint tegnap, bár megszokott. Mindennap nem tudsz megújulni, hiába is lenne ez így tökéletes. Vannak látszat együttlétek is egy kapcsolatban, de aztán együtt léptek tovább a megrögzöttségen, az időszakos unalmon. Lehet, hogy valakinek egyetlen nő is elég, és mint minta érdekes; és lehet, hogy másnak száz is unalmas, ha a maga unalmát vetíti a „párjára”, aki viszont megint másnak érdekes is lehet.

A világmegváltók sorsa
Ha valaki nem ismeri önmagát, saját bizonytalanságát vetíti a világra, és úgy érzi, meg kell azt változtatnia, mert neki így nem jó. Pedig addig nem lehet megváltani a világot, míg önmagadra nem lelsz, önmagad meg nem váltod! Ez az első lépés, aztán a szűk környezetedet; persze ha egyáltalán lehet, és ezt igényli; aztán országod, végül talán még távolabbra is merészkedhetsz. De lehet, hogy miután megismerted önmagad, neked tökéletesen megfelel ez az állapot, és rájössz, hogy a világban évezredek óta ugyanazok a folyamatok zajlanak, csak változnak a korok, a keretek; mások a szereplők, más a nevük, de ugyanazok a karakterek. Vannak szép és nemes fellángolások, de az emberiség általában nem tanul a hibáiból, hisz rövid az agya. Tehát talán nem is kell, nem is lehet megváltani a világot, hanem elfogadni olyannak amilyen, és továbblépni, maximum csak csinosítani, csiszolgatni rajta. Az úgynevezett világmegváltók sorsának végkifejlete többnyire tragikus, és sorsuk ilyetén alakulásában ők is hibásak, mert fejjel rohannak a falnak, pedig ajtó is van rajta: csak ki kell tudni nyitni, illetve az ajtóhoz kulcsot kell szerezni. Vagy így vagy úgy…

A szenvedés megszűnése
A bölcsesség persze korral és tapasztalattal is jár, de nem feltétlen. A bölcsesség csírája valakiben születése óta megvan, és egyre jobban kicsúcsosodik. Aki meg alapvetően bugyutának születik, a korral egyre hülyébb lesz. A bölcsesség megszerzésének, birtoklásának ára sok szenvedés. Sokat szenvedsz, hogy aztán ne szenvedj szinte semmitől. Ez nem egykedvűség, hanem a világ bajain való felülemelkedés. De! Az anyagiak is fontosak: anyagi és szellemi függetlenség, összetartoznak.

A jógik szabadsága
Az igazán szabad emberek azok a jógik, akik egy szál pendelyben ücsörögnek ősi nyugalomban India utcáin. Nem veszthetnek semmit, nem vágynak semmire, nem szenvednek semmi hiányától. Tökéletes megvilágosodás… Én sajnos (?), messze vagyok ettől az állapottól, mert bizony vannak még jócskán igényeim, vágyaim, és ragaszkodom azokhoz a megszokott, nekem szép tárgyakhoz, melyek otthonunkban körülvesznek. Hiszen én nem is jógi vagyok Indiában, hanem egy félig magyar, negyedrészt német, negyedrészt bunyevác Magyarországon. És ez így van jól!

Budakalász, 2020. december 7-8.

Rózsa Iván
Author: Rózsa Iván

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harminchárom éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok internetes portálon és...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Álomfoszlány

Semmi felhők közül fuvallat szökkent, hétköznapom maszkját puhán letépte. Szép lettem akkor ott, tükröm lett egy álom, sikerült egy percre álomképpé válnom. Bennem születtek rég

Teljes bejegyzés »

Irány a Mars

Neumann János tiszteletére Az őszi félév elején néhány hallgató beszélget az egyik folyosón. Azon tanakodnak, hogy milyen választható tantárgyat vegyenek fel. Képzeld fel lehet venni

Teljes bejegyzés »

A Körös partján

A Körös partján. Írta: Egyed-Husti Boglárka A Körös partján van egy kis stég. A stég mellett van egy kis szálloda és almafa mindenhol. Régen ugyanis

Teljes bejegyzés »
Prózák
Laczkó Ilona Adél

Nyílsebes főnemes

Nyílsebes főnemes   Ritka meleg nyár volt. Szellő se lebbent, forróságban izzott az ecsedi határ, az ég olyan kék volt, hogy szinte vakítottak rajta az

Teljes bejegyzés »

Musztafa kincse

Ezen a tavaszon a Kiskanizsát a várostól elválasztó patak irgalmatlanul megáradt. Az árhullám a töltés mentén sorakozó kerteket is elöntötte. Miután a víz visszahúzódott, Kérics

Teljes bejegyzés »

Hárman a K30-ban – 2023. január 25.

Az Irodalmi Rádió felolvasóest-sorozatának második alkalmára 2023. január 25-én került sor a K30 Art Caféban. A felolvasó szerzők ezúttal Váradiné László Mária, Peter Shepherd és

Teljes bejegyzés »