Rózsa Iván: Hal-sors

Rózsa Iván: Hal-sors

A hal tányérunkról nem vész el, csak átalakul:
Immár megrágott alakban, gyomrunkban ott lapul.
Nem marad utána más, csak egy gerinc és némi szálka:
Nem vigyázott rá eléggé a halak királya.
Azért jó, hogy nem születtünk halaknak:
Az ember csak a cápák szemében finom falat.
Mi esszük meg őket, és nem ők minket:
Szóljon értük a harang, de köszönjük az étket Istenünknek!

Budakalász, 2021. január 8.

Rózsa Iván
Author: Rózsa Iván

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincnégy éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Aki Mikulás akart lenni

Klári és férje, József december hatodikán ünneplik a házassági évfordulójukat. Amikor az emberek megtudják, mindig kíváncsiak, miért ezt a napot választották, Klári pedig minden alkalommal

Teljes bejegyzés »
Versek
Szilágyi Tünde

Hóesés

Cikáznak a hópelyhek.  Széltáncot járnak.  Hozzásimulva a földhöz,  Szép álmot kívánnak.    Szállingóznak a pelyhek,  Életre keltve a tájat.  Megérintik a lelket.  Beszövik a fákat. 

Teljes bejegyzés »

Advent…

Szent András nap után Adventre készülünk. Örökzöld fenyőből koszorút készítünk.   Feldíszítjük szépen gyönyörű ékesre. Gyertyákat rakunk rá rózsaszínt és lilát.   A négy vasárnapon

Teljes bejegyzés »
Versek
Szilágyi Tünde

Tavasz

Soha ilyen friss nem volt még a reggel!  Harrmatcsöppek csillognak az ébredező kertben.  Napsugarak hatolnak sejtelmesen tova-  Boldogság csörgedezik, madarak dalolnak.    Valami vibrál a levegőben

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Novemberi haikuk

Rózsa Iván: Novemberi haikuk (Nyolc haikum) Minden hülye tud Lózungot pufogtatni, S így hülyíteni… Mindenkire vár A nem ismert tartomány: Nincsen visszaút… Nemcsak Black Friday:

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Állatkert-világ

Rózsa Iván: Állatkert-világ Normális? Az irrealitás megvalósulása a fantáziában is realitás: valósággá vált valaki agyában. „Égtájak között” Marx tanainak épkézláb részeiből jobban tanultak Nyugaton, ahol

Teljes bejegyzés »