Veszélyben a föld

A föld azt kéri gondolkodjunk,
Tovább már ne romboljunk,
Inkább védjünk, óvjunk,
Vegyük már észre magunkat,
Ne egymással vívjuk harcunkat,
A föld jelzést mutat.
Eltörli a múltat,
Mert semmibe vesszük őt,
Ő is egy alakot ölt,
Érzi a rengéseket,
De nem tesz fel kérdéseket.
Viharok, s jég károk,
Ez jelzés nem átok,
Jelzés mely azt kéri elég!
Oly gyorsan olvad a jég,
De nem kapcsol az emberiség,
Az óceán tele szeméttel,
Emberek játszanak az élettel,
Most kicsit fel lélegzik a föld,
Amióta a vírus betört,
Így jelez nekünk a föld,
Szépen lassan megváltozik,
A sok szenny eltávozik.

2020. Április. 6.

Toldi Gábor
Author: Toldi Gábor

Toldi Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Toldi Gábornak hívnak, 1988. Január 9-én születtem Szombathelyen (Vas megye). 2018. december 31-én írtam az első verset. Majd 2019. januártól júniusig 13 verset írtam, amiket a Facebook oldalamon és csoportokban osztottam meg. Aztán egyre több barátom, ismerősöm javasolta hogy hozzak létre a facebookon saját vers oldalt, amit meg is tettem 2019. június 30-án lassan már 7 hónapja, azóta 457-en kedvelik az oldalamat. Egy szakmai elismerésem már van. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet az irodalmi pályázatra, amelyre a tavalyi évben október 27-ig lehetett jelentkezni, melynek címe: EGYÜTT KÖNNYEBB - SEGÍTŐK ÉS SEGÍTETTEK KÖZÖS VILÁGA CÍMMEL hirdettek meg. Ezen a pályázaton 3. helyezesét értem el A KÉZ A KÉZBEN című versemmel, melyet BÁLINT ERIKA színésznő olvasott fel a díjátadón 2019. december 16-án. A zsűri tiszteletbeli elnöke Lackfi János József Attila-díjas író, költő, műfordító volt jelen. A díjazott pályaműveket szakmai zsűri választotta ki, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni - közösségben élni csoport tagja. A díjátadó sajtóközleménye: A beérkezett több mint 50 művet előzsűrizés után három tagú szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni-közösségben élni csoport...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Mindig

Edit Szabó : Mindig Egymásba forr a mi két kezünk szorosan,soha el nem engedjük, „Szebbek vagyunk mi ketten ” mert barátságunk feledhetetlen. Hűek vagyunk „és

Teljes bejegyzés »

Valaki mondja meg

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király és egy királyné. Volt nekik egy fiúk, akit Ambrusnak hívtak. Ambrus királyfi kíváncsi fiúcska volt, minden

Teljes bejegyzés »

Most is ott fekszem?

Tudtam már a legelején, Hogy láttalak már valahol. Aztán rámírtál s bejelöltél, Én pedig azóta belül lángolok.   Megfogadtam magamnak, Hogy ezúttal lassítani fogok, De

Teljes bejegyzés »

KávéZOO

Egy szép nyári nap, megnyitott a tarkababra kávézó, verebek csiripelték, hogy biza a sor hatalmas, kígyózó. Minden állat oda járt, szerették nagyon ezt a helyet,

Teljes bejegyzés »

Veled

Veled   Az elfáradt kezem a kezedbe téve, Ujjaimmal az ujjaidat átfonom. A szívünk felcsendülő szolid üteme Egyként megszólalva, gyönyörű oltalom.   Nézem a bőrünk

Teljes bejegyzés »
Versek
Veress Zita

Ha mindenki visszajönne

Ha vissza jönnél, asztalhoz ülhetnénk, talán egy palack bort ketten, együtt felüthetnénk. Beszélgetnénk míg az éj elkezd öregedni, s emlékezve bíztatnánk egymást felejteni. Ha visszajönnél,

Teljes bejegyzés »