A hipotézisek vára

A hipotézisek vára

Nincs még egy olyan, mint Ő,
makacs, s szemet gyönyörködtető,
alantas, mégis egy lélekigéző.
Egy vastag és kemény páncél hordozója,
de puha a bőre, puha a csókja.
Túl sok ez az ambivalencia.
Olykor egy kedves szó,
olykor a pillantása is bántó.
Hol itt az egyensúly?
Egyszer erre billen, máskor meg arra,
ki bírná ezt el, ha ő maga se tudja?
A segítséget pedig nem fogadja.
Talán a bizonytalanság rabja,
talán lelkét az Igazság fojtogatja,
vagy talán saját maga fogja?
Örök hipotézisek vára ez,
kövei pedig megfejthetetlenségből épültek,
de talán – csak talán –,
majd egyszer összedőlhet.

Debrecen, 2020. november 19.
Ég és föld periódusa
Birinyi T. Rebeka
Author: Birinyi T. Rebeka

Birinyi T. Rebeka az Irodalmi Rádió szerzője. Életem huszonkét évének több mint a felét az irodalom utálásával töltöttem. Az olvasást unalmasnak, időpocsékolásnak tartottam. Egy épkézláb mondatot sem tudtam leírni. (┬┬﹏┬┬) Középiskolai irodalomtanárom nyitotta fel a szemem az irodalom szépsége felé. És rájöttem, jó dolog az olvasás. A képzelet miatt. Egy fehér papírt látunk csak, rajta fekete betűkkel írt szavakat, ami ránézésre jelentéktelen, unalmas, mégis a jelentésük miatt lesz egy történet, egy könyv. Szemmel nem látni csak pacákat, mégis minden érzékelhető a képzelet terében. Emiatt az érzés miatt írok. Mert, ha van egy magával ragadó story, a valóság és a képzelet határán élek, ez pedig az egyik legszabadabb az érzések között. ui: ha hét évvel ezelőtt szembetalálkoztam volna az utcán mostani énemmel, és leültünk volna kávézgatni, és ilyeneket mondott volna, hogy: “Imádni fogod a szavakat, a jelentésüket, ami miatt imádni fogsz olvasni. Író akarsz majd lenni.” Biztos egy szaftos nevetés alatt köptem volna rá a mogyorós cappuccinóm. (●’◡’●) blog: https://birinyitrebeka.blogspot.com/?zx=b1496d27a15e199

Megosztás
Megosztás

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kiszolgáltatva

Borús péntek délelőtt volt, amikor Csilla férje a szokásos módon munkába indult. Éppen kiállt a nyolcéves Ford Focus-sal a garázsból, amikor hanyagul hátrakiáltott feleségének. —

Teljes bejegyzés »

S jönnek napok…

S jönnek napok, pillanatok, amik gyengévé tesznek. Amikor váratlanul összecsapnak fejünk felett a hullámok. S csak egyet szeretnénk, mielőbb kikerülni a viharból.   Éppen és

Teljes bejegyzés »
Prózák
Szász Terézia

Kígyóverem I. Edwardstown Az angol romantikus líra alapjai No. 1.   Lord Byron egy korhadt fatörzsön sütkérezett a lámpafényben, és a reggelire várt, amit nem

Teljes bejegyzés »

Fenséges hegyeim

Edit Szabó : Fenséges hegyeim A természet bőséggel adott szépet, hegyet-völgyet,mélységes tengereket az emberi nemnek,hogy benne éljen és észre vegye,mennyire kellemes. Az ózondús tiszta lég

Teljes bejegyzés »

Az élet partján

Dolgos napokba fakuló éjek, Ide álmodtak csodált remények, S élet partján kóválygok, szegénynek. Töretlen törni, mégis, most vétek.   Riadt csendje kísért a magyarnak. Tettre

Teljes bejegyzés »

A lépcsőházban

Beck Brigitta: A lépcsőházban Már megint a színes fények, Már megint a pesti este Nem tudom, miért gondolok, Már megint Budapestre. Szürkés-sárga lépcsőházban, Fehérre festett

Teljes bejegyzés »