Nem tudtam búcsúzni

Nem búcsúzhattam a téltől,
Oly hamar szürke lett minden.
Fehér takarónak nyoma nincsen,
Eltűnt, vízzé vált hirtelen,
Pocsolyát hagyva maga után,
Fehér takaró hónapján.
Csak a mínuszok maradtak itt árván,
De erejük most kissé halvány,
Ijedten táncolnak az éjszaka oltárán,
Pocsolyákat befagyasszák,
Erőtlen jeges éjjelek,
Dermedtek a reggelek.
Madár sem dalol odakint
A napsugár néha reám tekint,
Fagynak ereje beteríti arcom,
Remélve a telet nemsokára búcsúztatom,
Fehér takarót még utoljára láthatom,
A tavasz ragyogva várhatom.

2021. Február. 2.

Toldi Gábor
Author: Toldi Gábor

Toldi Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Toldi Gábornak hívnak, 1988. Január 9-én születtem Szombathelyen (Vas megye). 2018. december 31-én írtam az első verset. Majd 2019. januártól júniusig 13 verset írtam, amiket a Facebook oldalamon és csoportokban osztottam meg. Aztán egyre több barátom, ismerősöm javasolta hogy hozzak létre a facebookon saját vers oldalt, amit meg is tettem 2019. június 30-án lassan már 7 hónapja, azóta 457-en kedvelik az oldalamat. Egy szakmai elismerésem már van. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet az irodalmi pályázatra, amelyre a tavalyi évben október 27-ig lehetett jelentkezni, melynek címe: EGYÜTT KÖNNYEBB - SEGÍTŐK ÉS SEGÍTETTEK KÖZÖS VILÁGA CÍMMEL hirdettek meg. Ezen a pályázaton 3. helyezesét értem el A KÉZ A KÉZBEN című versemmel, melyet BÁLINT ERIKA színésznő olvasott fel a díjátadón 2019. december 16-án. A zsűri tiszteletbeli elnöke Lackfi János József Attila-díjas író, költő, műfordító volt jelen. A díjazott pályaműveket szakmai zsűri választotta ki, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni - közösségben élni csoport tagja. A díjátadó sajtóközleménye: A beérkezett több mint 50 művet előzsűrizés után három tagú szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni-közösségben élni csoport...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

91 − 88 =

A Mester Találkozások a Mesterrel

A Mester Találkozások a Mesterrel   Soha nem szerettem azon a végtelen hosszúnak tűnő, poros, unalmas földúton biciklizni. Ha néha, valami érthetetlen önsanyargatástól vezérelve mégis

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Találós kérdések

Rózsa Iván: Találós kérdések (Négy haiku) Nemlét egyenlő Örökléttel, az örök Semmi vár reánk? A feltámadás Álom csupán? Semmibe Tartunk, babám? Találós kérdés: Öröklét és

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Az élet szép

Rózsa Iván: Az élet szép Az élet kompromisszumok kötésének láncolata. Választhatunk a nagyon és a kevésbé rossz lehetőségek közül. Jól „ki van találva” ez a

Teljes bejegyzés »
Versek
Halászné Magyar Márta

Pünkösdi Rózsa

Pünkösdi rózsa szára hajolva,  görbe a háta,  lába már sánta.    Életre hívták,  szülője nincs már.  Sima volt arca,  gond ránccal varrta.   Sápadt az

Teljes bejegyzés »
Názáreti templom kupolája, fotó: Mecséri Éva
Versek
Mecséri Éva

Ne feledd

Ne feledd, hogy nem vagy egyedül, Jóistennel minden kiderül. Kint a rétnek sok virága, nyílik néked vidámságra, míg vidámságod nem hagy egyedül. Ne feledd, hogy

Teljes bejegyzés »
Fényszívek, Fotó: Mecséri Éva
Versek
Mecséri Éva

Gazdag szegények

Gazdagok a szegények, kik az Úrban serények. Az életed drága kincs, e világon párja nincs. Gazdagok a szegények, kik az Úrban remélnek. Szeretetből megélnek, csak

Teljes bejegyzés »