Lepketánc

Hajnali napfény kelti a lepkét,

arannyal vonja be szárnyai selymét.

A lágy szellő körbe simogatja,

napi útjára már rá is fordítja.

 

Színes virágok kitárulkoznak,

mint szerető szív, vágyról árulkodnak.

Könnyen röpköd sziromról sziromra,

közben a bibéket be is porozza.

 

Egyszer jobbra, majdan balra szárnyal,

kelletteti magát csábító tánccal.

Bókolnak a virágok, biztatják,

ölükben elbűvölően ringatják.

 

Csilingelés járja be a mezőt

kellemben merítik meg az érkezőt

Kislányka álma, szállni utána,

kezd is azonnal féktelen futásba.

 

Lenge légben a pillangó röppen,

nem érhető utol a sűrű zöldben.

Szájtátva kémleli suhanását,

a pille-élet szilaj szabadságát.

 

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

Hulló csillag

Magam is hulló csillag vagyok, talán itt-ott felragyogok, majd végleg a földre hullok. Néhány vers és próza marad, ezzel vigasztalom magam, de vaj’h lesz-e, mi

Teljes bejegyzés »

Ajándék

Hangos novellaként meghallgatható: Ajándék   A házra csend borult. Fájdalmas csend. Odabent, már nem repkednek a szavak. Zalán a kanapén üldögél, karjait összefonja. Úgy ráncolja

Teljes bejegyzés »

Házimanók

Szervusztok gyerekek! Elmesélek nektek Egy történetet, Ami nem is olyan régen történhetett…   Biztos te is hallottál már a házimanókról…   A kócmanó, aki összetúrja

Teljes bejegyzés »

Intervallum órái

Gombóc a torkainkban, s csak cipők koppanása egy-egy autó, villamos vár felszállókra következő megállóig a séta mélázás, téma egy kósza falmászás fáztam, s fáztál tőlem

Teljes bejegyzés »