Nem vagyok feleségnek való

Nem vagyok feleségnek való

 

Azt hiszem, sőt meggyőződésem, hogy nem vagyok feleségnek való. Ezt már régen meg akartam mondani, de még hezitáltam, hátha mégis. De ma pontot tettem az ügy végére. Nem próbálok többé úgy csinálni, mintha. Ki kell jelentenem kerek perec, hogy én Kincses Izabella, barátaimnak csak Bella 29 éves önhibáján kívül hajadon, nem fogok férjhez menni soha, semmilyen körülmények között, mivel nem vagyok feleségnek való. Hogyan jutottam erre a következtetésre?

Hosszas tanulmányokat folytattam ez ügyben. Beszéltem barátnőimmel, felebarátaimmal, ismeretlen nőkkel a buszon, kislányokkal a játszótéren. Sőt, édesanyámmal és még nagymamámmal is.

Kezdjük a nagymamámmal: – Édes kicsi unokám! – Kezdte a nagyi és hosszasan fixírozta a kredenc ajtaját. A kopott, színehagyott festék eszébe juttathatott valami kellemeset, elmosolyodott. – A házasság nem tréfadolog. Feltétlen engedelmességgel tartozol az uradnak. Tiszteletben kell tartanod. Ha ő azt mondja valamire, hogy piros, az akkor is az, ha te kéknek látod. Megértetted ezt? -Csontos ujjaival megigazította fejkendőjét, akkurátusan betűrte alá rakoncátlankodó ősz hajtincsét.- Mert ha igen, akkor boldog életed lesz. De ha nem, akkor bizony az örökös harc tönkreteszi az életedet. – Megsimogatta a fejem. – Te jó kislány vagy. Csak nem udvarló álla házhoz? – Kacsintott rám huncutul.

Na, akkor kezdett már berzenkedni az úgynevezett igazságérzetem. Udvarló? Még csak a közelembe sem jön senki! Még, hogy feltétlen engedelmesség! Hát hol élünk, a középkorban? Még mit nem! Ha valami kék, persze elismerem. De ha nem, hát akkor nem bír megkékülni az én szememben semmiképp. Az biztos!

Édesanyám szerint férjet fogni csak is a férfiak hasánál fogva lehet. – Édes lányom, ha jó férjet akarsz, akkor főzz jól! Mindig legyen az asztalon gőzölgő étel és illatos sütemény. Az urad sosem hagy el! Kérsz egy kis almás kalácsot? Most vettem ki a sütőből. – Kértem. De lelki szemeim előtt láttam százhúsz kilós férjem és önmagam kigurulni a konyhából át a hálószobába és lihegve a megerőltetéstől lehuppanni közös hatalmas ágyunkra, aminek rugói fájdalmas nyikorgással vették tudomásul a tényt. Na, nem! Ezt azért mégsem.

Barátnőm férjnél van. Se nem kövér, se nem engedelmes. Eddig még nem panaszkodott. –  Tudod, egyetlen nagy baj van a házassággal. –  És kavart egyet a kávéján, amit egy presszó teraszán iszogattunk. – Az a nyavajás WC-tető. – Körülnézett, mint aki valami nagy titkot mond, és halkabbra vette a hangját. – A WC-tető, hogy a fene enné meg! Az agyamra megy! Nem hajtja le! Szóltam szépen, szóltam csúnyán, volt, hogy egy hétig nem is beszéltünk miatta. De még mindig nem bírja lecsukni! Legszívesebben eltörném a kezét! Miért nem bírja lehajtani? Csak egy mozdulat! Csak egy kis mozdulat, és kész. De nem! NEM CSUKJA LE! – Megütközve néztem rá. Mire ezt elmondta, a szeme rángatózott, és reszkető kézzel vette elő a cigarettáját a táskájából. De hát eddig nem is dohányzott! Rágyújtott, mélyen leslukkolta a füstöt, kissé megnyugodva rám nézett. Na, szóval bárki lehet jó feleség, nem nagy ügy!

Julcsika, a szomszéd kislány osztotta meg velem az oviban szerzett tapasztalatát. A kerítés két szélén voltunk. Szép tavaszi nap volt, én rózsát metszettem, ő labdázott.

  • Te mikoj mész féjhez? – Kérdezte csak úgy mellékesen két dobás között.
  • Nem tudom szívem.- Feleltem őszintén. A gyerekekkel mindig őszintének kell lenni. Érzékeny lelkük megérzi a hamisságot, nem értik.
  • Nekem máj van vőjegényem! – Olyan fensőbbséggel húzta ki magát, mint egy királykisasszony.
  • Valóban? – Kissé irigyen hagytam abba a metszést. Nézzenek oda! Már neki is van!
  • Igen! – csacsogta. – Ma kimentünk az udvajja a csoporttal és Istvánka, tudod, akinek máj van bicaja, azt mondta, hogy ha lehúzhatja a bugyimat elvesz feleségül.
  • És megengedted neki, hogy lehúzza?
  • Pejsze, hát szejetem, és azt mondta, hogy ő is szejet.
  • És elhitted neki?

Julcsika olyan megütközve nézett rám, mintha ufót mutattam volna az égen. – Ő mondta, és akkoj igaz. Ejlvesz fejségül.- Azzal büszkén fogta a labdáját és elvonult. Az ajtóból még mosolyogva hátranézett.

  • Na szija!
  • Szia, Julcsika!

Elszégyelltem magam. A metszést abbahagyva kedvetlenül mentem be a házba. Hol lehet az én „Istvánkám”, aki elvesz feleségül? Miket beszélek! Én nem is vagyok feleségnek való!

Dolgozom éjjel-nappal, rendben tartom a lakást, amikor időm engedi, és kifőzdéből hozom a kaját. De azért Róbert felhívhatna! Olyan cuki mosolya van! És a szeme! Az a kék szempár, szinte éget, amikor rám néz, és azt kérdezi: – Bellácska, lemásolta már a kért anyagot?

  • Igen Róbert, viheti! – Dadogom, a lábaim megremegnek, kiver a víz, és mindenhol szeretnék lenni, csak a másolóban nem, és főleg nem könyvelőasszisztensként.
  • Akkor jó, a viszont látásra!

Csak én érzem úgy, hogy rajtam felejtette azt a ragyogó kék szemét a kelleténél kicsit tovább?

Amikor megkérdeztem Piroskát, a munkatársnőmet, aki nagy szájmozdulatokkal rágógumit rágva reszelgeti a körmét naphosszat, de valamilyen hihetetlen módon mégis mindennel elkészül határidőre, azt mondta, hogy ő ugyan nem látta, de mit görcsölök rajta annyit, mondjam meg neki, ha tetszik és kész! De hát, hogy mondjam én meg az ilyesmit? Nem neki kéne kezdeményezni? Erre úgy nevetett az a céda, hogy majd leesett a székről. – Mi vagy te, apáca? Most férjhez akarsz menni, vagy nem?

Na ne! Én nem is gondoltam ilyesmire! Persze Róbert az más! Bátor Róbert. Még a neve is imponáló. Ő a másodikon dolgozik előadóként. Azt nem tudom mit ad elő. Talán majd legközelebb megkérdezem. Na, ez jó beszélgetésindító lehetne! Talán ha odacsúsztatnám a számomat a következő papírköteg alá. Vajon felhívna? Miket beszélek! Persze csak tegyük fel, hogy megteszem… Nem, nem vagyok én erre alkalmas. Nem leszek feleség.

Hazafelé a buszon beszélgetett két nő, úgy középkorúak lehettek, vagy kicsit idősebbek, a csuda tudja ezt manapság megállapítani!

  • Tudod drágám úgy gondoltuk a férjemmel, hogy grilleznénk szombaton. átjöttök a gyerekekkel? Kártyázunk kicsit, a kölykök is ellesznek együtt.
  • De jó ötlet, persze!

Akkor leszálltam. „Úgy gondoltuk a férjemmel!” Férjemmel. Visszhangzott a fejemben. Férj.  Mi van velem?  Ez a grillezés, nem hülyeség, és a gyerekek! Gyereket akarok! Igen. Meg férjet! Lesz, ami lesz, odacsúsztatom a számom egy életem egy halálom!

Felhívott! Már egy hónapja járunk! Azt mondta szeret. Sőt, azt mondta, szerinte én jó feleség lennék! Én! ÚR ISTEN! Csak nem meg akarja kérni a kezemet! Igaza volt Julcsikának, ha akarja, még a bugyimat is lehúzhatja! De le ám!

 

Apor Kata
Author: Apor Kata

Apor Kata az Irodalmi Rádió szerzője. Kaliczka Katalinnak hívnak. 1964-ben születtem. Romhány, a szülőfalum egy kis nógrádi település. Már hat évesen baba helyett a Hetvenhét magyar népmese című Benedek Elek könyvvel járkáltam, amíg ki nem olvastam. Aztán, ahogy kell sorban jöttek a pöttyös könyvek, indiánosak, krimik, majd a szépirodalmi művek. A falusi könyvtárban csaknem minden könyvben ott díszelgett a nevem. Az ünnepélyeken én voltam a versmondólány. Majd nyolcadikban az irodalom tanárnőm négyest adott magyarból év végén. Azzal indokolta, hogy a nagyvárosban, ahová továbbtanulni készültem (Budapesten), leendő tanáraim biztosan nagy követelményeket támasztanak, nehogy szégyent hozzak rá! Ezzel nem értettem egyet, de az biztos, hogy jó pedagógus volt, mert soha ötöstől rosszabb jegyet nem kaptam a középiskolában. A JIBRAKI Színtársulat örökös tagjaként végeztem. Bár magyar-történelem szakos tanár szerettem volna lenni, nem vettek fel a főiskolára. Dolgoztam, férjhez mentem, gyerekeket szültem. Két lányt. A nagy harminchárom éves, fotómodell, a kicsi harminc éves, festőművész tanár. Én a papír-írószer üzletben találtam meg a hivatásom. Ott foglalkozhatom gyermekkel, felnőttel egyaránt. Természetesen az irodalom, a kreativitás jegyében. Vezettem színjátszó szakkört, országos harmadik helyig jutottunk. Most Budapesten vezetem az üzletem, az ajtaján cserélgetem a gyerekverseket a gyerekeknek, a novellákat a felnőtteknek, legalább hetente. Nagy örömömre olvasgatják, és szeretik....

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

KUTYMORGÓ

KUTYMORGÓ Ha az élet néha kemény, kérjél tőlem tanácsot, Soha nem hagylak egyedül, én vagyok a barátod. Napközben a házat őrzöm, néha tiszta unalom, De

Teljes bejegyzés »

Ábel vére az égbe kiált

Ábel vére az égbe kiált! Hány Kain született történelmünk során Megszenvedtünk, mire reggelre ébredtünk Ám friss reggelünk sem hozott békét nekünk Ábelként tengetjük megnyomorított életünk

Teljes bejegyzés »

NEHÉZ KÉPLET

NEHÉZ KÉPLET Egy nehéz képlet előttem, Megoldani még nem merem. Álmos, kék szemedbe nézek, Lehullott a szerelem fészek. A vágy tojások összetörtek, Gondolataink megőszültek. Nevet

Teljes bejegyzés »
Prózák
Varga Adrienn

A töltött paprika

Róza és Ági néni a kapu előtt cseverésztek. Ági néni évek óta minden délelőtt kiállt zöld színű kapuja elé, és odacsábította egy gyors pletykára szemközti

Teljes bejegyzés »

A szarvasbűvölő

Érdekes nevek, barátságos helyek mindenütt vannak az országban. A Csacsi rét épp ilyen Budakeszin. Hosszas keresgélés után végre sikerült egy csendes kis házat találnunk Keszi

Teljes bejegyzés »