Tükör

Sosem voltam szépség csak egy lány voltam, mint a többi.

De gyakran álmodtam róla, milyen lehet vajon gyönyörűnek lenni?

Mikor tükörbe néztem, nem szépséget láttam.

Csak egy ronda, kövér, semmirevaló nőt, mert búcsúzóul is ezt kaptam.

Mikor még régen valakinek a legszebbje voltam,

beképzeltem magamnak, hogy az úgy is van.

Belenéztem a tükörbe és vidáman mosolyogtam.

Hisz volt egyszer valaki, kinek a gyönyörűje voltam.

Nem érdekelt semmi, sem mérleg sem átlag.

Elégedett voltam s elfogadtam, mit a tükörben láttam.

Aztán egyszer csak ronda tehén lettem.

Öreg, ráncos vénasszony, ki senkinek sem tetszhet.

És tényleg, mikor a tükörbe néztem,

eltűnt a mosoly az arcomról, szomorúság ült a szememben.

Könnyezve fogadtam el a tényt, hogy elmúlt a varázs, már nem kellettem.

Az összes tükröt külön-külön lepedővel takartam.

Mert azt hittem, hogy sokkal jobb lesz, ha nem látom magam!

Aztán lettek igaz barátaim, lettek boldog perceim.

Az arcomra visszatért a mosoly, s nem érdekeltek a vacak ráncaim.

Úgy döntöttem, nem csinálom ezt tovább!

Jól vagyok én úgy, ahogy vagyok!

Én megfelelni már senkinek nem akarok!

A tükrökről a lepedőket leszedtem, és azt mondtam, jó lesz már nekem,

amit látok bennük, ebben az életben!

Öreg vagyok és ráncos?

Kit érdekel?

A tükörben egy nőt látok már, aki megbarátkozott az idővel!

Kövér vagyok, ronda tehén?

Kit érdekel?

A tükörben egy szexi nőt látok, ki megbarátkozott a mérleggel!

Nem tetszem senkinek?

Kit érdekel?

A tükörben egy nőt látok, ki megbarátkozott az élettel!

És ha néha, véletlenül egy tükörre vetődik a tekintetem, azt gondolom,

jóban vagyok magammal, jó vagyok magamnak, nekem!

Nyugodtan nézek már bele minden tükörbe!

Mert végre rend lett az agyamban és rend lett a lelkemben!

Ma már azt gondolom, annak is kéne néhány nagyméretű tükör talán,

aki megvető gúnyos szavait szórta rám!

És, hogyha egyszer nagyon mélyen belenézne, megláthatná saját valódi képét végre

és akkor leszállhatna közénk, ronda emberek közé a földre!

Kapusi Edit
Author: Kapusi Edit

Kapusi Edit az Irodalmi Rádió szerzője. A nevem Kapusi Edit.1968. július 28-án születtem Debrecenben. Itt is élek már több mint 30 éve. Két nagy fiam van. Az idősebbik fiam Máté, ő 29 éves, és ugyan azon a napon született, mint én. A másik gyerekem 21 éves. Az ő neve Soma.Saját vállalkozásba kezdtem, mellette pedig sok egyéb dologgal is foglalkozok. Nagy kihívás megfelelni és megállni becsületesen a helyem mint anya és dolgozó nő. Néha úgy érzem, nem is fog menni. De mindig kapok valahonnan egy lökést, egy kis energiát, amitől megint minden vissza áll a normális kerékvágásba. Egy darabig. Viszont az életszeretetemet, a jóságos világba vetett hitemet, azt nem tudja elrontani senki és semmi! Hitvallásom szerint, csak az tud élni, aki élni tud! Mindent kipróbálok, mindent meg akarok tapasztalni és folyamatosan tanulok. Szeretném, ha az engem körül vevő embereknek is át tudnám adni mindazt, amit már átéltem és megtapasztaltam. Azért, hogy ezáltal ők is érdemesnek tartsák magukat arra, hogy az életnél nincs nagyobb kincs a világon! A versírással már kamasz koromban megpróbálkoztam, kisebb-nagyobb sikerekkel. Egyik versem meg is jelent hajdanán a Debreceni Napló napilapban. Időnként, ha valami nagy trauma ér vagy épp nagy öröm, elfog a vágy, hogy le is írjam,...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Doberdó 1.

Magyarok a Nagy Háborúban… A csapattestemhez utaztam. Már harmadszor behívtak, mentem a frontra… A háború már, a harmadik évébe fordult. Ez a katona sorsa. A

Teljes bejegyzés »

Hétköznapok… szilánkokban

Mereven bámulok Álmélkodó rosszallással, Arra, mi nem tetszik. * Lehetetlen az, mit Én nem tudok megcsinálni. Rosszak, körülmények. * A hideg kávémat Iszom, nem megyek

Teljes bejegyzés »

ELSZÁNT EMBER

ELSZÁNT EMBER Egy kiváltság szorong, Bennem a düh forrong. Elnyúlnék egy vágyon, Vezess felé lábnyom. Szorongásom kiváltság, Elkerülni nagy bátorság. Halhatatlanok hordaléka, A tudás maró

Teljes bejegyzés »

Majd nászt ülünk!

A halál már, a lépcsőkön lefelé jön, szinte érzem… Bármit tesz is azonban, nekem ő még biz’ nem a fékem. Mi ketten majd valódi, nagy

Teljes bejegyzés »