A több mindig kevés

A több mindig kevés

A tobb mindig kevés
A jó ételből, italból
De sose várj lelki kielégülést
Csak az ételböl jóllakottól

Olvasd csak történelmünket
Mennyi hiatuszt találhatsz benne
A több, mindig kevés volt
Az élet ezért gyakran megorrolt

Nem volt hazánkban máglya
És ritkán volt kínzókamra
De nem is született nálunk
Hitújító eretnekek hada

Minden vallás egy Isten hívő volt
A Biblia tanairól esetenként
Jó szándékkal néha mást gondolt
De birokra nem kelt , nem tombolt

Mára megszületett a bálványok Istene
Mely kívül durva demagógia
Belül az ateizmus álszent szelleme
Sajtó termékeink tele vannak vele

A kritizált megosztott Amerikában
A Püspöki kar bátran szembeszállt
A tudatvesztett elnök személye
Nem tudott gátat vonni a szemükbe

Hol vannak a harcos egyházatyák
Akik nem nyitják meg ajkukat
A megtévesztett nyáj, csak ténfereg
Úgy hallgatnak némán, mint egy megvert sereg

Argumentumokkal s kritikai szóval
Ha kell akár harci riadóval
Meg kell küzdeni a lelki betolakodókkal
Szembe kell szálni a hamis egyház alapítókkal

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A túlpart

Nem tudom mi történt velem.  Immár vén fejjel  már hetek óta  egyre csak makacsul  magamban ugyanazt a kérdést kérdezem:  Élni még tovább érdemes?  Nem tudom,  Nem

Teljes bejegyzés »

Egy család vagyunk

Edit Szabó : Egy család vagyunk Egymás után haladunk, vajon merre visz az út? Városokban, falvakban jár a lábunk úgy lassan. Lépéseknek van célja ?

Teljes bejegyzés »

Magyar fohász

Magyar fohász   A Kárpátok bércein egy morajló ősi szél, ezeréves felhők között a múltunkról mesél. Akarjuk a szebb jövőt, mert mi egymásban hiszünk, ha

Teljes bejegyzés »

Mielőtt még késő

  Sokak számára hatalmas terhek vagyunk, Pedig magunk után nagy értéket hagyunk. Senki sincs, aki talál ránk elég időt, Nem értem, miért , Te ismered

Teljes bejegyzés »

Ünnepeljünk együtt

Edit Szabó : Ünnepeljünk együtt Ünnepeljünk együtt, azt akarom, amíg kedves rokonod, itt vagyok ! Kérésem szeretném, ha meghallod, meddig tart életem, nem tudhatod !

Teljes bejegyzés »

Mozdulatlan küzdelem

Mozdulatlan küzdelem   A sors most megálljt parancsolt a testnek, hogy a lélek megértse: a legnagyobb harcokat olykor mozdulatlanul, a csendben vívják. De a kötések

Teljes bejegyzés »