Tegnap még zöld volt a levél az út menti fákon
Záporok tócsáin vígan gázoltunk keresztül
A megolvadt aszfalt pettyezte zokninkat vádlón
Mit bántuk, ha anyánk fapapuccsal néha ránk üt!
Tegnap még élt az öreg félszemű suszter bácsi
Kihez sokszor cipőnket talpaltatni vittük át
Kedves, halk szavú feleségét, úgy hívtuk Ángyi
Kezünkbe mazsolás kalácsot adott és teát.
Tegnap még nem gondoltuk, hogy nem lesz örökké nyár
Hogy a levél egyszer elszárad, és a porba hull
Az idő, mit kergettünk ilyen gyorsan tovaszáll
Sem a jövő nem aggaszt, sem az, ami már elmúlt.
Tegnap még hittük, a föld értünk forog tengelyén
A világot megváltjuk, tudunk, értünk már mindent
Csak nyár van, csak az égbolt, rajta a Göncölszekér
Lelkünk magasztos célokat és szerelmet teremt.
Tegnap még nem gondoltam az ősszel, nem figyeltem
Milyen szép a méltósággal lehulló falevél
Ezer színnel ajándékoz, pedig nem érdemlem
Emlékekkel, mely már csak az én bús szívemben él
Gyertyák remegnek a temetőben a sírokon
Lehulló levéllel a fák, sötét színnel az ég
Gyászolja a múlt nyarakat, hol a sok rokon?
Nekem már csak ősz van, amit nem hittem, tegnap még.
Author: Apor Kata
Apor Kata az Irodalmi Rádió szerzője. Kaliczka Katalinnak hívnak. 1964-ben születtem. Romhány, a szülőfalum egy kis nógrádi település. Már hat évesen baba helyett a Hetvenhét magyar népmese című Benedek Elek könyvvel járkáltam, amíg ki nem olvastam. Aztán, ahogy kell sorban jöttek a pöttyös könyvek, indiánosak, krimik, majd a szépirodalmi művek. A falusi könyvtárban csaknem minden könyvben ott díszelgett a nevem. Az ünnepélyeken én voltam a versmondólány. Majd nyolcadikban az irodalom tanárnőm négyest adott magyarból év végén. Azzal indokolta, hogy a nagyvárosban, ahová továbbtanulni készültem (Budapesten), leendő tanáraim biztosan nagy követelményeket támasztanak, nehogy szégyent hozzak rá! Ezzel nem értettem egyet, de az biztos, hogy jó pedagógus volt, mert soha ötöstől rosszabb jegyet nem kaptam a középiskolában. A JIBRAKI Színtársulat örökös tagjaként végeztem. Bár magyar-történelem szakos tanár szerettem volna lenni, nem vettek fel a főiskolára. Dolgoztam, férjhez mentem, gyerekeket szültem. Két lányt. A nagy harminchárom éves, fotómodell, a kicsi harminc éves, festőművész tanár. Én a papír-írószer üzletben találtam meg a hivatásom. Ott foglalkozhatom gyermekkel, felnőttel egyaránt. Természetesen az irodalom, a kreativitás jegyében. Vezettem színjátszó szakkört, országos harmadik helyig jutottunk. Most Budapesten vezetem az üzletem, az ajtaján cserélgetem a gyerekverseket a gyerekeknek, a novellákat a felnőtteknek, legalább hetente. Nagy örömömre olvasgatják, és szeretik....