Szomjas a bivaly

Szomjas a bivaly

 

Utaztatok már vonattal a Bakonyon át? Nekem csak egyszer adatott meg, Porva-Csesznek volt az útirány, és mivel tavasz volt, nem mindennapi csodában volt részünk. Az emelkedőkkel tarkított, vadregényes tájon sok-sok kanyart véve futott a vonat, a hegyoldalakon épp javában nyíltak a vadcseresznye fák: hófehérbe öltöztetve a tájat. A gyönyörű tiszta időben az egyik nagy kanyarban az irtáson át a távolban még a Somló hegyet is láthattuk. A Kislőd és Szentgál közötti szakaszról – ahol a vonat a pálya meredeksége miatt szinte egy Omegát leírva kanyarog – a velünk utazó András barátunknak, aki mint mozdonyvezető gyakran járt ezen az úton, egy vasúti berkekben ismert történet jutott eszébe.

 

Tudni kell, hogy ő még gőzmozdony vezetést is tanult, és egy ideig járt itt a „bivaly”-nak becézett – a Magyarországon gyártott legnagyobb és legerősebb – univerzális gőzmozdonnyal, a 424-essel is, mely egykor a magyar ipar büszkesége volt, és éppen 365 darab készült a MÁV-nak belőle. Azt bizonyára mindenki hallotta, hogy a gőzösökön a „vezér úron” kívül fűtőknek is kellett dolgozni (ha több mint száz kilóméteres útra indultak, akkor két fűtő volt, egyébként csak egy). Ők voltak azok, akik hosszúkás fűtőlapátokkal dobálták a szenet a kazánba, hogy a keletkező gőz meg tudja hajtani a mozdonyt. Nagyon nehéz, embert próbáló munka volt a télen – nyáron nyitott vezetőálláson dolgozni. Különösen hideg teleken, amikor egyik felől a kazánból kiáradó hőség égette, másik felől a 80-90 kilóméteres sebességnél beáramló fagyos levegő tette próbára a kezelő személyzetet. De hát nyitottnak kellett lennie, nehogy az égés során keletkező szénmonoxid megmérgezze a mozdony személyzetét… meg aztán ki törődött a tervezéskor – múlt század első felében – a dolgozók egészségével?

Ezek a csodás, bivalyerős gépek gyorsvonatokat minden gond nélkül továbbítottak ezen az emelkedőkkel tűzdelt szakaszon is Szombathely és Budapest között, de ha hosszabb, nehezebb – mondjuk timfölddel megrakott – szerelvényt kellett húzniuk, alapos vonalismeretre és nagy rutinra volt szükség, hogy a tehervonat baj nélkül eljusson a célállomásra. Különösen nehéz szakasz volt a Városlőd – Szentgál közötti rész, ahol a vonat egy légvonalban vagy gyalogosan kb. ötszáz méteres távot az óriási kanyar miatt négy és fél kilométer alatt tett meg. És hogy miért volt olyan emlékezetes ez a kanyar, hogy máig emlegetik? Mert a mozdonyvezetők egy részének bevett szokása volt, hogy itt, a kanyar kezdetén leugrasztotta az egyik fűtőt a „ceglédi kannával” (vagyis egy 7 literes vizeskannával, amiben az útra az ivóvizet vitték magukkal), azzal a felkiáltással, hogy „eredj fiam a Pistához, mert szomjas a bivaly”. Miközben a másik tüzelt, mint ördög a pokolban, a fiatalabb fűtő gyalogosan megtette az ötszáz métert úgy, hogy közben tele vette sörrel vagy borral a kannát a Pista nevű csaposnál a falu kocsmájában, majd az ötszáz méteres út végén az úgynevezett „Hálaisten” bakterháznál vissza szállt a mozdonyra, hogy aztán a mozdonyvezetővel egyetértésben a hátralévő hosszú úton az italt elfogyasszák. És hogy miért nevezték ezt a vasúti őrházat így? Mert ha elértek eddig, a vaspálya ellenőrzésére és a zavarmentes üzemeltetés biztosítására épített őrhelyig, igen gyakran mondták, hogy „Hála Istennek, túljutottunk a nehezén”.

 

A gőzösök ideje sajnos lejárt. Előbb a korszerűbb dieselmozdonyok – mint a svéd „Nohabnak” keresztelt mozdony, melyen a férjem is tanulta a mozdonyvezetést – majd az orosz „Szergejek” vették át a szerepét. Ma viszont leginkább villamos gépek továbbítják már a vonatokat, ezek a nagy múltú gépek már csak nosztalgiából, külön megrendelésre közlekednek a magyarországi pályákon, de a vasutasok emlékezetében még mindig a „bivaly” (vagy ahogy először a finn csodafutóról, Paavo Nurmiról becézték a „nurmi”) marad a legendás gép, melynek úgy látszik, hiába volt 21 köbméteres a víztartálya, időnként megszomjazott.

Holéczi Zsuzsa
Author: Holéczi Zsuzsa

Holéczi Zsuzsa az Irodalmi Rádió szerzője. Holécziné Tóth Zsuzsa vagyok, nyugdíjazásomig egy bankban dolgoztam vezető beosztásban. Az Alföldön egy kis faluban születtem, ezután Kecskeméten éltem a férjemmel és fiammal, de egy szakmai kihívás miatt tizenhat évvel ezelőtt Piliscsabára költöztünk. Nyugdíjasként szellemi elfoglaltságot is kerestem,  előbb nyelvtanulásra gondoltam, majd kis idő elteltével megfogalmazódott bennem az a diákkorom óta dédelgetett vágy, hogy írni kezdjek, talán még nem késő. Már a Középiskolai tanulmányaimat befejezve népművelés-könyvtár szakon szerettem volna továbbtanulni, de édesapám 17 éves koromban bekövetkezett halála után kereső nélkül maradt a család, ezért munkába álltam – és az évek során egyre messzebb kerültem ettől az elképzeléstől. Az irodalomszeretet és a jó fogalmazási készség persze megmaradt, és mindig jó szívvel gondolok a Középiskolai magyar tanáromra, Baltás Dánielre – illetve az ő osztálytalálkozónkon tett kijelentésére. “Bölcsész létemre az olyanok miatt volt érdemes magyart tanítani, mint  amilyen diák maga volt Zsuzsa “. Az egyetlen tantárgy amiből “dicséret” -tel érettségiztem  a magyar volt, és valahol a lelkem mélyén mindig készültem arra, hogy majd egyszer annál komolyabb “művet” is írok, mint a Macskaújságban közzétett 2 oldalas “nekrológom”. Kedvenc hetilapomat olvasva üzenet értékű volt számomra a Központi Médiaakadémia felhívása, mely szerint képzést indítanak írói ambíciókkal rendelkezők számára. Megosztva elképzelésemet...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Genezáreti tó / Biblia Lukács 8:22-25

A Genezáreti tó Author: Mahler-Fürj Katalin Mahler-Fürj Katalin vagyok, Gyomán születtem 1976-ban. Versek írásával 15 éves korom óta foglalkozom, mely számomra nemcsak önkifejeződés, hanem varázslat

Teljes bejegyzés »

A Genezáreti tó

A Genezáreti tó Author: Mahler-Fürj Katalin Mahler-Fürj Katalin vagyok, Gyomán születtem 1976-ban. Versek írásával 15 éves korom óta foglalkozom, mely számomra nemcsak önkifejeződés, hanem varázslat

Teljes bejegyzés »

VÉGSŐ BÚCSÚ

VÉGSŐ BÚCSÚ Tudjuk a költőnek az Ősz a gyengéje, Bár erősen didereg a kései szántás, A diószagú Ősz is bólogat feléje, A Nyárias időért most

Teljes bejegyzés »

Blamázs

     Blamázs Bécs főpályaudvarán a Münchenből érkező menetrend szerinti járatra meglepően sokan vártak. Sietve érkezett egy rövid bundás napszemüveges hölgy is. Barátnőjétől éppen elköszönt

Teljes bejegyzés »

Katica bogarak

Mostanában gyakrabban jövünk Bólyba. A család itt lakik. Aki meg nem, az hazavágyik ide, a békességbe. A templom tiszta és tán túl halk is. A

Teljes bejegyzés »

Tavaszváró

Karácsonyi csendben –szentek Vállamra szállnak, megpihennek. Füstös vonatfütty szétterül, Dér-párnán tücsök hegedül. Egy cinke ejti el a magot, Duzzogva köszönti A virradatot. Azután rám néz,

Teljes bejegyzés »