Magányosan fogok meghalni

Úgy érzem, magányosan fogok meghalni.

Ott fogok a földön feküdni és nem fogja senki tudni, hogy halott vagyok.

Egyedül a hideg ágyban, olyan nehéz elaludni!

Magamra húzom az összes takarómat nyakig

és összeszorítom a szemem.

Nem hittem, hogy én ezt így megszenvedem.

Nem hittem, hogy félni fogok attól, hogy majd felemészt a bánat.

Annyi mindentől meghalhattam volna eddig.

Olyan sokszor kellet félnem, hogy magával ránt a sötétség.

És most mégis, miattad érzem, hogy ennyi volt.

Ott fogok feküdni a földön, halott testem jéghidegre hűlve.

Ha majd egyedül maradsz, sose felejtsd el!

Magányosan, kibírni a boldogságodat mással, engem megölt.

Rád ruházom ezt a keresztet, cipeld csak!

Keserű lett a cukormáz, édes az elmúlás szaga!

Soha ne bánd meg, hogy belekergettél a halálba!

Kapusi Edit
Author: Kapusi Edit

Kapusi Edit az Irodalmi Rádió szerzője. A nevem Kapusi Edit.1968. július 28-án születtem Debrecenben. Itt is élek már több mint 30 éve. Két nagy fiam van. Az idősebbik fiam Máté, ő 29 éves, és ugyan azon a napon született, mint én. A másik gyerekem 21 éves. Az ő neve Soma.Saját vállalkozásba kezdtem, mellette pedig sok egyéb dologgal is foglalkozok. Nagy kihívás megfelelni és megállni becsületesen a helyem mint anya és dolgozó nő. Néha úgy érzem, nem is fog menni. De mindig kapok valahonnan egy lökést, egy kis energiát, amitől megint minden vissza áll a normális kerékvágásba. Egy darabig. Viszont az életszeretetemet, a jóságos világba vetett hitemet, azt nem tudja elrontani senki és semmi! Hitvallásom szerint, csak az tud élni, aki élni tud! Mindent kipróbálok, mindent meg akarok tapasztalni és folyamatosan tanulok. Szeretném, ha az engem körül vevő embereknek is át tudnám adni mindazt, amit már átéltem és megtapasztaltam. Azért, hogy ezáltal ők is érdemesnek tartsák magukat arra, hogy az életnél nincs nagyobb kincs a világon! A versírással már kamasz koromban megpróbálkoztam, kisebb-nagyobb sikerekkel. Egyik versem meg is jelent hajdanán a Debreceni Napló napilapban. Időnként, ha valami nagy trauma ér vagy épp nagy öröm, elfog a vágy, hogy le is írjam,...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Itt vagyok

Ez a novellám az Irodalmi Rádió A nagy kék alatt és fölött című antológiájában jelent meg.   Eszter fülére húzta a narancssárga kötött sapkáját, amikor

Teljes bejegyzés »

Esőben

  Sárga fények közt lépdelve ernyőjével, Hölgy közeleg zsebében emlékeivel. Csodás ruhája eső áztatta kékség, Lelkében csend honol és tengernyi kétség.   Léptei némán ordítanak

Teljes bejegyzés »

Nyár vége, ősz eleje

  Hömpölygött a szél és sok felhőt gyűrt alá, Az égbolt viharfelhőkké nőtte magát. Dúlt, tombolt, sűvített, harcolt ég és a föld, Mégnem a felleg

Teljes bejegyzés »

Az ajtó

Az ajtó A délutáni eső épp csak elállt, de a város még mindig úgy gőzölgött, mintha lassan hűlő gépezet lenne. A járdán tócsák csillogtak, a

Teljes bejegyzés »

Lassú nyugalom

Rám szállt egy hulló levél, sárga volt, rajta arany szegély. Nem álltam meg, csak lassabban lépek, had ne érjenek utol a süvítő szelek. Nem kell

Teljes bejegyzés »