Szabadulás

Magányosan tartott hazafelé a fülledt nyári estében. Megállt a városi diszkó bejáratánál, lába együtt mozgott a körútra kidübörgő zenével. Egykedvűen nézte a pergő ritmusra vonagló alkalmi párokat, a régi nyarakra emlékezett, amikor még odabent táncolt.

A tömeget pásztázó szivárványszín fényár hívogatóan vibrált, ám ő kívül maradt a körön. Nem vágyta már a pár órányi boldogság hajnalra szétfoszló illúzióját, a férfitestek izzadság- és alkoholszagát, a mindig-mást és mindig-ugyanazt.

Csodás este volt, a levegőben szállongó szerelemillattól megittasultak a kézen fogva sétáló lányok és fiúk. Befordult a keresztutcán, nem sietett, inkább csak andalgott. Kellemesen nőies idomaira fehér-fekete pettyes ruha simult, lábán magas sarkú, masnis piros papucs. Megajándékozta magát egy háromgombócos fagylalttal, azt nyalogatta érzékien, s közben besepert egy-két bókot néhány bizonytalan járású alaktól.

Nem sok autó járt az utakon, már csak ezért is felkeltette a figyelmét a járda mellett alacsony sebességgel haladó fekete Mercédesz. Az éj gyász színével, sötétített ablakaival vészjóslóan kirítt a dús lombú fák, út menti virágágyások közül. Az ablakai teljesen fel voltak húzva, a titkok homályába burkolva a vezetőt.

Megszaporázta lépteit, amennyire csak tudta a nyolc centis cipősarkain. A fekete autó kissé lemaradt, de továbbra sem tágított mellőle. Átsietett a gyalogátkelőn, gondosan kivárva a zöld jelzést, majd hirtelen balra fordult és határozott léptekkel elhaladt a kínai ruhaház oldalában, az árkádok alatt.

Befordult a Szilvafák utcájába. Kossuth Lajos nevére hallgatott hivatalosan a közterület, de a helyi lakosok már évtizedek óta Szilvafák utcájaként emlegették, az egymást érő út menti vadszilvafákról, melyek bőven ontották termésüket. Megállt a legelső fa mellett, s teleszedte markát a duzzadva érő szemekkel. Már épp beleharapott volna az egyikbe, amikor, mintha csak a semmiből bukkant volna elő, újra megjelent az autó.

Széttárta ujjait, a szilvaszemek apró repeszgránátokként potyogtak ki izzadságtól nyirkos tenyeréből. Hangoskodó fiatal fiúkból álló csoport tűnt fel a sarkon, lassan közeledtek, meg-megállva, fel-felröhögtek idétlen, kamaszos hangjukon.

Nem is tudta, mi lenne a jobb, ha mennének, vagy ha maradnának. A kocsira sandított, amely türelmesen várakozott.

– Van egy cigid, szivi? – szólította meg az egyik fiú, a saját méreténél több számmal nagyobb, kanárisárga pólóban.

– Kösz, nem dohányzom! – slisszolt volna tovább az úton, de egy loncsos hajú, dülöngélő fickó elébe állt.

– Ihatnál velünk egy kortyot! – tolt egy félig teli borosüveget a szájához, s csak bámult rá alkoholos kábulattól keresztbe álló szemekkel.

Lekapta lábáról a papucsot, úgy futott végig a szilvafák sorfala előtt. A fiúk részeg nótájukat fújták összekapaszkodva, s közben egymásnak adogatták az üveget. Tovább szaladt, meg sem állt a következő sarokig. Lesöpörte sajgó, meztelen talpáról a rátapadt homokot és néhány apró kavicsot. Kiürült az utca, szellő sem rezdült. Fekete macska surrant át a kereszteződésben, karcsú teste légiesen hullámzott, smaragdzöld szemei apró fénypontokként világítottak a sötétben.

A Mercédesz sejtelmes morajlása ágyúdörgésként hasított bele a kihalt utcára ereszkedő csendbe. A sofőr lassított, majd megállt, türelmesen, várakozón.

– Taxit kellene hívni – morfondírozott magában a lány a nemrégiben felújított sarokház kovácsoltvas kapujához lapulva. Vagy a rendőrséget. Szolgálnak és védenek. Vagy mégsem? A papucsához illő pipacsszínű retiküljéhez kapott idegesen. Táskájában matató ujjbegyei kétségbeesetten remegtek, mint pókháló csapdájában vergődő légyszárnyak. Rúzs, púder, kulcs, igazolvány, pénz, minden ott volt – kivéve a mobiltelefont. Lelki szemei előtt megjelent a kép: keskeny, nőies fogású mobilkészüléke ott hever a cigarettásdobozok, öngyújtók és használt poharak társaságában a konyhaasztalon.

Apró kattanást hallott az autó irányából. Az anyósülés felőli ajtó lassan kinyílt. A vezető lábára simuló hófehér nadrág élesen világlott elő a karosszéria feketeségéből. Csípőjére és hasára fekete póló simult. Ujjaival dobolt a kesztyűtartón, így adva a remélt préda tudtára, hogy nem óhajt hajnalig várni. A nyitott ajtón át felé nyújtotta a kezét, mutatóujját begörbítve csalogató mozdulatot tett, mintha ezt üzenné: „Úgysem menekülhetsz!”

Borzongató, jeges lehelet csapott ki a kocsiból, tovaterjedt a tűzforró aszfalton az ideig-óráig védelmet nyújtó fedezékig. A lány rohant tovább, egészen az éjjel-nappal nyitva tartó sarki kisboltig. Fülében tompán zúgott a motorzaj, a kocsi kitartóan követte. Ha bejut a boltba, nyert ügye van. Papucsát a kapualjban felejtette, de ez legyen most a legkisebb gondja. Lihegve lépett le a járdáról, szúrt a tüdeje, majd összeesett a fáradtságtól, de nem állhatott meg. Még nem. Valami éles tárgy, üvegcserép, vagy szilánkos kő ejtett sebet a sarkán. Feljajdulva rúgta odébb.

Motorzúgást hallott, ezúttal erősebben, egészen közelről. Nem nézett a hang irányába, csak ment tovább egyenesen előre. A boltajtó opálos üvege mögött világosság derengett. Lába előrelendült a járdaszegélyhez érve, ám még mielőtt a járdára léphetett volna, fékcsikorgás és óriási csattanás állította meg. Reccsenést hallott valahol a koponyája belsejében. Villanó vaku fénye tűzött a szemébe, majd rátört a teljes sötétség. Aztán újra ott állt, fél lábbal a járda kövén. Ruganyos léptekkel ért célba, felsebzett sarkából tovatűnt a fájdalom. Teste megkönnyebbedett, többé nem kötötte a földhöz a gravitáció. Ki sem nyitotta az ajtót, s már bent is volt a boltban, mintha gondolatszárnyak repítették volna át az üvegen. Hálás mosollyal köszöntötte az ismerős, ötvenes pénztárosnőt, de az rá sem hederített, pletykalapjába temetkezve múlatta az időt.

Észrevette kedvenc csokoládéját, a mogyoróst a polcon. Kacérkodott a gondolattal, hogy kosárba tegye, s egy hűtött ásványvizes palack után is kinyújtotta a kezét, de végül otthagyta mindkettőt. Valahogy már nem kívánta őket. Nem érzett éhséget, szomjúságot, sem pedig félelmet. Elhaladt a pénztárosnő előtt, átlibbent az üvegen, ki az utcára. A földtől pár méterre lebegett, onnan figyelte az eseményeket. Két ember állt a gyalogátkelőn veszteglő Opel Corsa mellett, ősz hajú, fehér nadrágos, fekete pólós férfi, mellette estélyi ruhás fiatal nő, kezébe temette arcát, úgy zokogott, göndör, vörös fürtjeibe belekapott a feltámadó szél. Megszólította őket, de hangja láthatatlan és áthatolhatatlan falba ütközött.

A férfi szenvtelenül méregette az Opel kereke alá szorult, mozdulatlan testet, a szűk ruha apró vércseppekkel telifecskendezett, vakítóan fehér pettyeit. A nő formás, vékony lába kicsavarodott, aranyhaja sátorként terült szét az aszfalton. A férfi arcán kéjes elégedettség suhant át, ami csak onnan föntről volt látható.

Sziréna hangja verte fel az utca csendjét, a rohamkocsiból fehér ruhás mentősök ugrottak elő. Az összetört test fölé hajoltak, levegőt fújtak a kicserepesedett ajkak közé, s a még duzzadó kebel fölött hasztalan nyomkodták életre az utolsó dobbanással leálló szívet.

A járda köve, a bolt, az aszfalt, autók és bámészkodó emberek mind a fekete alagúttá sűrűsödő éjszaka örvényébe vesztek. Emlékek foszlányai gyors egymásutánban villantak elő, s illantak el. A ködben gomolygó időn kívül már nem volt semmi, s mégis ott volt minden. Tiszta lap, egy új, reményteljes élet.

 

Bora Ildikó
Author: Bora Ildikó

Bora Ildikó az Irodalmi Rádió szerzője. A Szegedi Tudományegyetemen szereztem francia-orosz nyelv és irodalom szakos tanári diplomát. Tanulmányaim során behatóbban megismerkedhettem e két nemzet kiemelkedő irodalmi alkotásaival, vallom, hogy ez a tudás jelentős mértékben hozzájárult íráskészségem fejlődéséhez. Kedvenc szépirodalmi műfajom a romantika, ezen belül is Victor Hugo regényei. Középiskolás koromban szerettem meg a krimiket, sorra faltam Agatha Christie könyveit. Már kisgyermekként gazdag fantáziavilágról tettem tanúbizonyságot, az édesanyámtól hallott meséket továbbgondolva újabb és újabb történeteket találtam ki. Diákéveimben versekkel próbálkoztam, később rájöttem, hogy a prózában is otthon érzem magam. Eleinte rövidebb humoros történeteket írtam, majd 2017-ben, az Aba Könyvkiadó gondozásában megjelent A rettegés piramisa című regényem, ami egy Egyiptomban játszódó, kalandokkal és szerelmi szállal fűszerezett bűnügyi história. Gyermekkoromban öt évet töltöttem Kairóban a családommal együtt, így a könyvben szereplő helyszíneket volt alkalmam a valóságban is megismerni. Rövidebb prózai műveim témáját egy-egy érzésből, hangulatból, színekből, illatokból merítem. Jártamban-keltemben figyelem az embereket, mozdulataikat, hanglejtésüket, s máris körvonalazódik a fejemben egy újabb novella szereplője. Egy novellám (Lelki szemetes) megjelent az Irodalmi Rádió Szegény az ördög, mert nincsen neki lelke c. antológiájában 2021 novemberében. Egy versem (Szerelmes szonett) bekerült az Irodalmi Rádió Szerelmemnek Bálint-napra (2022) c. antológiájába. Műveim olvashatók a Csillagszívként harcba mennék c. Blogszerzők...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rózsa Iván: Egy-két kutyaalom

Rózsa Iván: Egy-két kutyaalom Választhatunk? Melyik klán legyen hatalmon?! A két kutyaalom tulajdonképp egy alom… Öleb-celeb had elosztja maga közt a gazdiktól kapott csontot: A

Teljes bejegyzés »

Bitek

Linett hiába olvasta újra az anyagot, nem állt össze a kép. Pedig a nyomozók mindent elmondtak neki. Ha ő nem érti, hogy fogják érteni az

Teljes bejegyzés »

Ülj le tüzem mellé

Ülj le tüzem mellé: Hideg most a tél. Fénylő jéghegedűn Dalt zenél a szél. Ülj le tüzem mellé: Dermedt a világ. Fagyóriás járja Csendben az

Teljes bejegyzés »

Amikor leszáll a köd…

Amikor a tengerre leszáll a köd, csodálatos dolgok történnek. Ezüstösen örvénylik a víz felett, óriási gomolyokban hordja a szél. A függöny hol föllebben, hol lehull,

Teljes bejegyzés »

A rokonlátogatás

Herczeg Nelli morogva vonszolta gurulós bőröndjét. Jó gazdagon megpakolta azokkal a fontos dolgokkal, amikről úgy vélte, hogy a két hét alatt szüksége lesz Angyalréten a

Teljes bejegyzés »