A bennünket körülvevő világban vannak olyan lények, akiket nem zavar a jelenlétünk. Akadnak olyanok is, akik szívesen megosztják velünk élőhelyüket és nemhogy a kihalás szélére sodornánk őket, még velünk élvezik a civilizáció rohadását.
Ugyanúgy élnek, mint mi. A házainkban laknak, egy tányérból esznek velünk, élvezik a központi fűtés melegét, okos telefonokon szörfölnek. Csak a családjaink mérete különbözik. Kiszolgálnak bennünket.
– Hová mentek?
– Átviszem a kicsiket az oviba. Jövök nemsokára.
– Ma a piacra akartunk menni.
– Jobb helyen lesznek az oviban, ott meleg van. Nem használnak vegyszereket. Egészségesen táplálják őket.
– Az irodába is benézel, van valami dolgod ott?
– Nem megyek oda, már olyan hideget csinálnak azzal az idióta légkondival, hogy még a forró csoki is befagy. Még belibbenek a pékségbe aztán a henteshez. Tegnap kint felejtették a hurkákat. Képzelheted.
– Megint a rohanás. Megfogadtuk, hogy rendesen fogunk reggelezni és nem a kávéspohárban kezdjük a napot. Ezt látják tőlünk a kicsik. Rosszabbak lesznek nálunk.
Nagy a sürgölődés a konyhában ebéd előtt, minden hozzávaló kis tálkákba rakva. Ínycsiklandozó…már akinek van ínye. Kezdődik a szokásos délelőtti kvíz, hogy a hozzávalókat végigkóstolva kitalálni ma mi lesz az ebéd? Sokszor már ránézésre ki lehet találni, valami szokásos, egyszerű, gyorsan összecsapott étel lesz – ami van itthon, abból összedobva valami. Az se baj, ha nincs neve, csak főtt étel legyen. Azt már megtanulta mindenki, hogy nyersen vagy amikor már kihűlt, akkor fogyasztható az ebéd, bármi legyen is az. A tűzhely fölött veszélyes és könnyen jön a tragikus ordítás:
– Légy a levesben! Pfujjj!
Már öt naposak a kicsik és még most is rájuk kell szólni, hogy ebéd előtt meg kell törölni a lábaikat a tévéképernyőjén vagy a telefonkijelzőn.
– A vécéből egyenesen az asztalra?! Hiába mondom, hogy ebéd előtt mindig a telefonon kell szörfölni?!
– Ha felnövök, piaci légy leszek! – vágják rá kórusban a kicsik. Ez mindig mosolyt csal az idősebb családtagok arcára.
Mindenki kertes házban szeretne lakni, a jó levegő, az elhullott állatok vonzó bomlása, a lehullott gyümölcsök illata. Földi paradicsom.
Nagycsaládosoknak se kell nélkülözni és a hely sem szűk, mint egy panelban, a nagyvárosban. Az együtt légy ott nem olyan, mint a vidéki ház ablakpárkányán.
– Szóltál a lakóknak, hogy ablakot kéne pucolni? Lassan már az üveg közepére kell szarni, mert a keret közelében már tele van.
– Találtam egy döglött egeret a szekrény mögött. Gyere enyelegjünk!
– Hogy fogjuk hívni a kicsiket?
– Pít! Ez lesz a neve mindnek.
– Azt nem úgy kell leírni, hogy pete?! És ha kikelnek és felnőnek?
– Nekem mindegyik mindig csak a kis Pite vagy Pete marad! Teljesen összezavarsz a sok kérdezősködéssel! Kedves légy!
– Túl sokat nézel tévét. Valamelyik sorozatban láttad, fogadjunk!
– Nem akarom, hogy őket is Musckának hívjuk! Szerintem is fontos a család. De teljesen idiótának nézik majd őket, ha megint Muscidae Musca lesz mindegyik, mint a múlt hónapban.
– Ki emlékszik már arra, hogy mi volt két hónappal ezelőtt? Az öregek is csak összevissza fecsegnek, hogy amikor ők voltak fiatalok olyan hideg volt, hogy lefagyott a szárnyuk.
– Engem érdekel a családunk múltja, a történelem. Már félévre visszavezettem a családfánkat. Igenis kíváncsi vagyok rá, hogy honnan jöttünk, kik voltak az őseink. Mi volt az előtt, hogy az első legyek kikeltek tavasszal?
– A légy nem bogarászik! Most vagy két hetes. Nőjön már be a fejed lágya! Egy középkorú ne álmodozzon! Felnőtt légy!
– Nagyapámék sokat meséltek, hogy akkor még összetartott a család. Tisztelték a hagyományokat, a hónapokra visszanyúló tradíciókat. Mindig mondta, hogy jó légy! Okos légy!
– Nagyapádék beleragadtak a múltjukba. Csak a papíron hajlandóak sétálgatni, meglett az eredménye. Hányszor elmondtam nekik, hogy haladni kell a korral. Minek az okostelefon? Ott van már minden háztartásban. Azért, hogy használják! Megtanult olvasni is. Mire ment vele? El tudta olvasni, hogy légypapír! Aztán beleragadt!
– Igen, ez igaz. Nem elég, ha ismered a betűket. Értelmezni is tudni kell, amit elolvasol. A felületesség vagy meg nem értés bajba sodorhat.
Author: Mandel Imre
Mandel Imre az Irodalmi Rádió szerzője. Nagyon fiatalon kezdtem el írni. Először csak betűket, aztán szavakat is (cica, papa). Fogalmam sem volt hogyan kell fogalmazni. Később belejöttem. Felelősséget nem szívesen vállalok az írásaimért. Nem én találtam ki, hogy közre adjam őket. Lelkemnek kedves menyecske terelt erre. Azt gondolom, hogy a humornak mindig, mindenhol helye van. Ez nem művészet, ez trauma fermentálva.
